Johnny English
Mr. Bean, akit korábban a gusztustalanság, tompaság, agyi életlenség és bénaság jellemeztek, most sokkal inkább hasonlít kedvencünkre, Owen Wilson-ra, az Én A Kém-ben. 
Még jól is néz ki, beszélni is tud, ki van az összes kereke, szóval a korábbi Bean-hez képest (mert ugye senki sem gondolja komolyan, hogy Rowan Atkinson-t átnevezzük Johhny-ra ..) szinte természetfölötti tulajdonságokkal rendelkezik. Most inkább csak kótyagos, szórakozott, esetlen, és emberien béna, tényleg pont, mint Owen Wilson az Én, A Kémben.
Ugyanakkor, félreértés ne essék, a Bean katasztrófafilmet, noha nem rohantunk megnézni a moziban, és csak évekkel később, videón volt szerencsénk megtekinteni, és akkor sem voltunk behalva tőle, egy vicces és kedves filmnek tartjuk. Szégyen talán bevallani, de a 97-es nyarat valahogy kellemessé tette a tulajdonképpen idióta Boyzone szám, a Picture of You. A film után azt is lehetett érezni, hogy a szám és a klip kedvesebb és barátságosabb, mint maga a film, de azóta már jó sok idő lefolyt a Dunán, és ez a Bean film megmaradt a kellemes élmények között.
A Johnny English-ben Bean sokkal kevésbé olyan, mint valami fura háziállat, aki a maga útját járja, itt inkább Drebin felügyelő irányába megy el, de az is csak jó érzéssel, nem az őrületig fokozva. Tulajdonképpen épp ez a legfurább ebben a filmben, hogy semmi nincs benne túlzásba víve. Egészen az 55. percig például azon csodálkozunk, hogy hol vannak a vígjátékokban (sajna) nemzetközi szinten bevett altáji humorok, gusztustalan poénok, meg minden. És ekkor nyomban jön egy kis latrina jelenet, de még ez is bőven a kedves filmek berkein belül engedi elhelyeznünk a Johnny English-t.
A történet: semmi különös. Ám, tegyük hozzá, eléggé impresszív fotográfiát élvezhetünk, pl. egy éjszakai ejtőernyőzés-jelenet jó sokat tud hozzáadni a látványvilághoz, és történetesen egy ilyen szerepel is a filmben.
A látványvilág legfontosabb eleme maga Natalie Imbruglia, akihez szintén 97-ből fűznek minket kellemes élmények. Akkoriban folyton a Torn száma ment az MTV-n, aminek még a klipje is nagyon jó volt.
Imbruglia, mint ismeretes, eredetileg színésznő volt, szappanoperákban játszott, Ausztráliában. Ez a szerep kétségtelenül nagy kiugrás a számára, mi magunk is örülünk neki, meg a sikerének, de ha az a kérdés, hogy mekkorát alakított, hát nem valami nagyot. Kedves, aranyos lány, meg minden, biztosan képes komoly alakításokra is, de itt valahogy nem írtak neki nagy szerepet.
A színész-élményt ezúttal az egyszerűen zseniális John Malkovich hozza a partira. Ő a film legjobb eleme, egy francia királyi sarj, aki erőszakkal akarja megkoronáztatni magát. Ő egy jó motívum. Az angolok évszázados, történelmi "francia-utálatát", itt abszolút humoros, bizonyára a franciák által is annak tekinthető formában látjuk megelevenedni, és ez jó fűszer a filmhez. Malkovich, de még maga Bean-sem alakít különösebben nagyot, sőt, ha már itt tartunk, az egész film sem valami 
nagy dobás, ám kétségtelenül kellemes, és szerencsés módon azt is elkerüli, hogy Bond-paródiának kelljen nevezni (ami nem volna pozitívum). Az esztétika (egyetlen) feladata kitalálni, kimutatni, hogy ha valami tetszik, miért tetszik, hogyan éri el az adott hatást, szóval nem úszhatjuk meg e kérdést.
Összességében azt mondanánk, hogy nem más (ez most nagyon meglepő lesz), mint Rowan Atkinson személye, illetve a Bean karakter bájos működése az, ami megkapóvá teszi ezt a filmet is. Jó nézni ezt a szimpi fickót, ahogy kótyagosan tesz-vesz a vásznon, biztos lehetne fokozni, de amit kapunk, az így is egy jól működő, kedves vígjáték.
