Zabriskie Point (1. rész / 7)
a cikk fejezetei:
::::: a korabeli amerikaiak reakciójáról
A történet egy sodródó, forradalmi fiatal fatális kalandjáról szól forrongó, forradalmi időkben (1968-'69). Akkoriban, amikor a film kijött (1970 február) az amerikai mozinézők még a Bonnie és Clyde legenda-feldolgozásához voltak szokva, amely az 1930-as évek törvényen kívüli szerelmespárjának életét dolgozta fel, mintegy 37 év kényelmes távolából szemlélve az eseményeket, vagy a diákforradalmakat feldolgozó, radikális diák-aspektusú emocionális történetekhez, mint a Medium Cool vagy a Strawberry Statement.
A Zabriskie Point egészen más volt. Valós időben játszódott, 1969-ben készült az akkori fiatalokról, az akkori fiatalok világlátását tükröző, megértő, sőt, ünneplő stílusban, de rálátással, amit nem az idő távlata, hanem (az akkor 57 éves!) Antonioni filozofikus látásmódja tett lehetővé. A Zabriskie Point nem egy Kubrick-osan végsőkig csiszolt alkotás - illetve az, csak nem első ránézésre, mert itt a csiszoltság eredménye nem a statikus, kristályos, tökély, hanem a nem-műviség, az újra teremtett természetesség, a forrongás, a fiatalok felkavart életvalóságának ábrázolása – mozgásban.
A Zabriskie Point nem egy higgadt alkotás, nem egy kiegyensúlyozott tévéközvetítés, hanem egy a tömeggel együtt sodródó, együtt lelkesülő operatőr kézi kamerájának rázkódó, vibráló képe, kommentár, magyarázat nélkül. Mélységesen felkavaró. Nem csoda, hogy a kor amerikai közönsége megütközött az élményen.
Az akkori amerikaiak számára a film gyenge történettel bírt, kiszámítható volt, felszínes és talán még modoros is, miközben az európaiak úgy tekintették, mint egy hallatlanul finom rendszer-kritikát, Amerika-kritikát. Úgy tekintették, hogy Antonioni rácsodálkozott Amerikára, és ebből jött ki ez a film, egy európai filmes víziója, vizuális fogalmazványa az akkori USA-ról. E két ellentétes nézet közül mellesleg az utóbbi, az európai bizonyult időtállónak. Ma már tisztán látszik, hogy Antonioni (szemben a kritikusok vádjaival) nagyon is ura volt a helyzetnek, uralta a filmet, az anyag pedig, amit létrehozott, nem egy sután szerkesztett, felületes "flick", hanem egy meglehetősen átgondolt, és maximálisan szervezett film lett.
A korabeli amerikai néző számára mind a történet, mind a történet megvalósítása túlságosan egyszerű lehetett - bár 1 évvel később jelent meg Spielberg Párbaja (Duel), amely filozófia és pszichedelikus kontempláció helyett egyszerű, televízióba való félelemkeltést alkalmazott, és láss csodát, a közönség máris nem találta egyszerűnek még az egy mondatban elmesélhető történetet
sem).
Ami a nézőket a zavarta az valójában az lehetett, hogy tulajdonképpen egy "idegen nyelven" fogalmazott filmet láttak. Ha a film Európában játszódott volna, akkor ezzel az anomáliával talán tudtak volna mit kezdeni, de így, hogy amit a vásznon láttak, az velejéig amerikai, a helyzet maximálisan zavarba ejtő lehetett a számukra.
következő fejezet: pszichedelikus, multi-channel, valóság-alapú film
a cikk fejezetei: