Érzéki Csalódás
One Night At Mccool's 2001.
Lám,
itt van végre a film, ami vígjátékra szomjas állapotban a nyár egyik
okos választása lesz mindenki számára.
Humorból jeles és ami a történetet illeti, azért sincs sok szégyenkeznivalója, ennek a végtelenül könnyed filmecskének. Pedig amikor elkezdődik, az ember nem is egy pillanatig azt hiheti, "ez a film is egy lesz csak a sok közül ..".
A sok közül, amelyben valaki elkezdi elmesélni, hogy találkozott egy bombasztikus nővel, és hogy onnantól elszabadult a pokol, és hihetetlen, hogy miken ment az illető keresztül, meg minden. Az ilyen filmek, leszámítva a nagyon kevés jó példát (pl. Tiszta Románc) végül mindig alul teljesítenek, aminek persze több oka is van.
Először is a démoni nőalak, akiért csak úgy döglenek a férfiak, és akármerre megy, mindenfelé csak a pusztítást hozza magával, az ilyen nőalak gyakorlatilag kiment a divatból, mégpedig nem is idén, hanem már majdnem tíz éve.
Az ilyen női karakterek egykor úgy jöttek létre, hogy nem volt megfelelő karrierlehetőségük, és ezért céljaik megvalósításához férfiakon keresztül vezetett az út. Így jöttek létre a nagy csábítógépek. Valójában a legtöbb ilyen női karaktert a régi-régi francia filmekben látni, és nem is csoda, hogy mg a feminizálódás előtti időkben.
A másik dolog, ami kicsit kiment a divatból, az a "kaland". Az, hogy egy, vagy két emberrel olyan dolgok sorozata történik, melyek nem mindennapiak. Ennek oka részben az is lehet, hogy a tévében (híradókban) annyi őrültséget lát az ember, hogy hozzájuk képest Bonnie és Clyde kispályások voltak. Mindezek után azonban nyilván nem kérdés, miért aggódik a néző, amikor a film elején felvezetik, hogy és "ott van a nő", és elkezdődik "a nagy kaland".
És itt jön be a nagy meglepetés, hogy az Érzéki Csalódás szinte minden fent említett sérelmünkért egy személyben kárpótol minket, annyira jól van megcsinálva. Amikor Liv Tyler megjelenik, először csak azon lepődünk
meg, hogy hú, de jól néz ki, pedig már megszoktuk, hogy a molettebb csajokhoz tartozik (a filmet egyébként 99 augusztusa és novembere között forgatták). Aztán még néhány perc, és az ifjú Tyler máris úgy uralja a vásznat, mint kacsa a nokedlit: tényleg a hatása alá vonja a legtávolságtartóbb nézőt is.
A dolog egyik fele, a nő, tehát mükszik, és ugyanezt csinálja a történet is. Ha létezik tökéletesen megírt forgatókönyv (márpedig abszolút létezik), akkor ez egy azok közül. Ez nem azt jelenti, hogy tökéletes film, hanem "csak" azt, hogy a forgatókönyvben egy gramm hiba nincs, sőt, egy gramm hiány sincs, vagyis olyasmi, amit a történet megengedhetett volna magának, ami benne volt a pakliban, csak az író nem vette észre és nem aknázta ki. Itt bizony roppant élénk fantáziával, és a humoros részletek iránti feltétlen odaadással csiszolták ragyogóra a forgatókönyvet, amiért is Stan Seidel-t terheli a felelősség, akinek ez az első film-forgatókönyve. Stan Seidel amúgy a tévébizniszben dolgozott, talán innen jött a remek
humorérzéke. A rendező, a norvég születésű Harald Zwart számára is első-filmnek számít ez a produkció, legalább is első amerikai filmnek, és tőle sem volt idegen a televíziózás.
Az eredmény remek, jobb, mint a korábbi Matt Dillon film ugyanebben a kategóriában, a Majd Megdöglik Érte, vagy jobb, mint a Ronda Ügy, amely jól kezdődött, csak aztán nagyon hamar kifulladt. A filmnek persze nem ő, és nem Liv Tyler az egyetlen két sztárja, hátra van még a film producere, Michael Douglas, aki .. aki egyszerűen elképesztően jót alakít. Karaktere egy piti bérgyilkos, akinek szinte még a hatodosztályú
arcszeszét is érezni, annyira komolyan adja elő. Michael Douglas nagyon ügyesen érzett rá arra, hogy mennyire jó szerep ez a bérgyilkos, és hálistennek nem adta oda másnak, úgyhogy ha valaki eddig nem kedvelte, vagy esetleg utálta volna ezt a kivételes színészt, most könnyen a rajongójává válhat eme emlékezetes alakítás nyomán.
A filmet az amerikaiak érdekes módon hűvösen fogadták, Tarantino-utáni utánzatnak minősítették, meg minden, persze ez csak a sznob sajtó. Innen, kellemes Európai páholyunkból nézve azonban, tisztán látszik, mi lehetett az amerikánusok problémája, bizonyára az zavarta őket, hogy az ő agyukban a művészfilm egy erősen európai dolog, valami, ami alapvetően más, mint a többi film, lassú, és van benne szenvedés, lényegében a Biciklitolvajok bármilyen típusú variációját kedvelik. De, ha egy film pont olyan, mint a többi (amerikai) film, "csak éppen" nagyon jól van megcsinálva, az összes "rendes film" iránti ellenszenvüket belepumpálják a kritikákba.
Ja, persze lehet, hogy az amerikai agyak még ennél is egyszerűbbek, és pusztán amiatt nevezték Tarantio-utáninak, hogy az egyik karakter szadomazo szerkóban mászkál, mint Bruce Willis a Ponyvaregényben. Egyébként mindegy, szerintünk a művészet az nem egy külön műfaj, hanem egy fokozat, mondjuk, tegyük fel, egy pizza annyira finom, hogy az már művészet. Igen, ez eléggé jó példa.
Nos, ez a film tényleg mulatságos, sőt, tényleg igazi nyári élmény, sőt, tényleg több szempontból művészet, amit látunk. Emiatt lehet, hogy a moziból kifelé jövet senki nincs igazán letörve, hanem a könnyed elégedettség mosolya oszlik el egyenletesen az arcokon.
Liv Tyler pedig tényleg nagyon állat. Mike Douglas pedig dettó. Stop.
-floyd-
| Forgalmazó |
