A Titanic Szobalánya

A film eléggé impresszív felvételekkel, sőt jelenetekkel indul, hirtelen úgy tűnik, egy nagyon komoly történelmi filmbe csöppentünk bele. Vasöntöde (már a feliratok alatt ezt látjuk), kemény fizikai munka, izzó vas, olcsó munkaerő, meg minden, ami a század elejéről belefér. A feliratok után aztán hazafelé veszik útjukat a munkások, egyikük azonban lemarad a helyi-érdekű vagonról (a HÉV is helyi érdekű vasút), és futva ered utána, amire a többiek kétféleképpen reagálnak. Egyrészt azt mondják, hogy siess, Horty (mert ez a főszereplő neve), másrészt azt is mondják, hogy futás közben próbáljon meg takarékoskodni az energiájával, hiszen holnap lesz az éves öntödei futóbajnokság. Aztán látjuk Horty-t, amint hazamegy fiatal feleségéhez az öntöde körzetében lévő olcsó munkáslakására (hazánkban Miskolcon, illetve Diósgyőrben találni ilyet, ott forgatták a Psyché idevágó jeleneteit is, és a helyi vasmunkás kocsma hangulata ma is hamisítatlan). Ezzel kezünkben tartjuk a film legfontosabb paramétereit, kezdődhet a történet.

A történet abból áll, hogy a roppant látványosan fényképezett ügyességi erőpróba győztesét a tulajdonos elutaztatja a Titanic indulásának megtekintésére. Ez kissé bizarr dolog, mert hiszen miért fizetne egy kizsákmányoló tőkés egy munkásának annyit, amennyi feltehetően egy egész éves bére? Erre egyetlen egy oka lehetett, hogy a filmet dramaturgiailag kielégítse. És akkor Horty ott alszik a lakosztályában, egy South Hampton-i szállodában, amikor is kopognak az ajtaján. Egy szép nő az, a Titanic egyik szobalánya, aki azt állítja, hogy nincs hol aludnia, és megkérdi, nem maradhatna-e Horty-nál egy éjszakára. Éjszaka nem történik köztük semmi, ám reggel mégis annyira megváltozik minden, mintha Horty nem csupán álmaiban tette volna magáévá a lányt. A lányt Aitana Sánchez-Gijón, a Sonka, Sonka Amandája alakítja.

Ekkor kezdődik a film második egysége, ami tömören arról szól, hogy Horty a kocsmában a szobalánnyal folytatott kalandját meséli, nagy létszámú hallgatóságnak. Ez az egész "rész" egy Lady Chatterley szintjén mozgó erotikus történet, több szót nem is igazán érdemel, ám a filmnek még (mindig) nincs vége.

A nagy volumenű történelmi körítésből végre kezd előbújni a 15-20 oldalas novellának megfelelő történet. Titanic-ot mindössze négy képen látunk (nem négy jelenetben, hanem négy beállításban), és meg kell mondanunk, nem is vártunk mást. Azt is megemlíteném, hogy ez az egész Titanic-dolog ebben a filmben nem szimpatikus, mert haszonlesésből elkövetett, abszolúte indokolatlan plágium az egész. Az ember végig csak arra gondol, hogy Jack és Rose története mennyire gyönyörű volt, és mennyire gyönyörűen vitte James Cameron vászonra… Akármennyire is tisztában vagyunk vele, hogy ez egy underground magazin, és hogy az olvasóink számára a legnehezebben emészthető táplálék épp a sikeres amerikai filmek közül kerül ki, tehát totál népszerűtlen ilyet mondani, mégis kimondom: az a film maga a hátborzongató tökély. Ez a film "szerencsére" nem terheli a nézőt ilyen komoly élménnyel, az egész egy roppant egyszerű történet, európai stílusban (mint a Malena) felfújva, kosztümös, történelmi környezetbe bújtatva. A cselekmény eléggé egyszerű, és kicsit unalmas is, a két nőnek pedig nagyon rossz a sminkje, mindkettő ajkán ott ragyog az idei divatos rúzs, mintha nem is század elején volnánk, és mintha nem is azt játszanák, hogy nincs rajtuk smink. Horty feleségén abszolút nem kellene, hogy legyen, de még a másik nőnek megbocsátanánk, ám erre ilyet szól, hogy "neked kirúzsoznám a szám", hoppá, akkor ez a három milliméteres réteg mi akar lenni?

Mindegy, a film vége mégis okoz egy kis meglepetést, ugyanis a háttérben megbújó képzeletbeli 20 oldalas novella mégiscsak áttetszik a béna felszínen, és egy pillanatra (a változatosság kedvéért) elgondolkodtat. Amúgy egy tartalmasnak álcázott kevéssé érdekes, közepesen unalmas film. Erotikus filmhez képest túl kevés, "amit látunk", rendes filmhez képest viszont túl kevés, ami történik. Egy előnye azonban van, és ez az, hogy a történet, még ha egyszerű is, legalább normálisan meg van írva.

-jepe-