Vízcseppek a Forró Kövön

Azért van a sajtó, azért vannak a trailerek, az ajánlók, és méginkább a szókimondó filmkritikák, hogy a potenciális mozinéző lehetőség szerint pont arra a filmre váltson jegyet, amelyik jó neki. A Vízcseppek egy homoszexuális film, megnyerte a Berlini filmfesztivál legjobb homoszexuális film díját, és szerzett egy azonos című díjat New Yorkban is, szinte már csak annyi van hátra, hogy megtudjuk, mit jelent az, hogy "homoszexuális film". Jelen esetben egyszerűen csak annyit, hogy két férfit láthatnak benne a nézők, akik smárolnak, meg évődnek, meg ilyesmi. Papás mamás helyett papás-papás, ez az összes különbség a megszokotthoz képest. Ez a különbség azonban viszonylag "komoly" élményt jelent, amit esetleg nevezhetünk sokkolónak is. Úgy értve, hogy 18-20 év alatti fiatalok számára olyan élményt jelenthet, amire nincsenek felkészülve, és ez persze nem jelenti azt, hogy mondjuk a 20 év felett már összes fiatal érdeklődésére igényt formálhat. Nos körülbelül ezt fedi a kategória, hogy "homoszexuális film".

De lássuk a filmet. Ne valami fekete-fehér, lepusztult környezetben játszódó, AIDS-re végződő drámai filmre számíts (mellesleg a darab az AIDS felfedezése előtt íródott), hanem egy színes, egy lakáson belül játszódó, tulajdonképpen lélektani színdarabra, amely vígjátéki elemeket is belevegyít a történetbe. Azt is mondhatnánk, hogy "jelenetek egy házasságból", vagy "vicces jelenetek egy házasságból", mert noha a darab írója az elején feltétlenül egy komoly hangot próbált megütni, a közepe és a vége felé lazított a gyeplőn, és határozottan a vígjáték irányába kezdett tapogatózni.

Gyakorlatilag azt láthatjuk, hogy hogyan szed fel egy 50-es férfi egy 20 éves srácot, no de persze csak attól a ponttól, hogy már a férfi lakásán koccintanak. Aztán, hűen a színdarabhoz, a szex-jelenetek bekövetkezése előtt vágás, és kiírják, hogy 2., vagy éppenséggel harmadik, vagy negyedik felvonás. Az első felvonásban történik a felszedés, a másodikban évődnek, értsd az idős férfi durván uralkodik (pszichológiailag) a fiatal srácon, aztán megjelenik a srác volt barátnője, és a srác uralkodik a lányon, majd kitör a vígjáték. És végül összesen négyen lesznek, mert a férfi régi felesége is megjelenik, és mi pedig szép csöndben rájövünk, hogy ez a darab amiatt lett híres, hogy homoszexuális viszonyban élő karaktereket ábrázolt, ezért, és semmi másért. Mert amúgy semmi különös. Úgy értve, ha úgy néznénk, mint egy színdarabot, és nem mint egy homoszexuális darabot, körülbelül egy mai szappanopera minőségét találnánk benne. De persze nem így nézzük, hanem mint a nagy homoszexuális filmrendező, Fassbinder egyik sikeres darabját, amit szemmel látható igényességgel vegyített minimalizmussal dobott vászonra a francia filmrendező. Igényességen elsősorban az eredetihez való hűséget értjük. Szóval kábé ez van.

Ezt a filmet (kivételesen) szigorúan csak azoknak ajánljuk, akiknek kedvük van a fentiekben leírt jellegű színdarab megtekintéséhez, és nekik (illetve nektek) is csak úgy, hogy olyan "jó tűrhető", de amúgy semmi különös filmet láthatnak, értsd majdnem nulla szex, majdnem nulla történet, de ami a legrosszabb, az az, amit valószínűleg a hetvenes évek szexuális stílusa kevert bele a filmbe, vagyis a nők. Mármint a filmben szereplő két totál homoszexuális férfikaraktert ma már két biszexuális férfi-karakternek neveznénk, sőt, nevezünk is. Vagyis kicsit hiteltelennek tűnik az egész, a valóságtartalma, átélhetősége eléggé alacsony szinten mozog, noha az is lehet, hogy ezt a kérdést "hetero szemmel" másképp látja az ember.

-zé-