Imposztor

Nos, bizonyos szempontból jobbra, néhány szempontból viszont rosszabbra kell számítanunk az Imposztort illetően. Tényleg szürke és csupasz környezetben játszódik a film, cserébe viszont nincsenek benne különös űrlények, fura szerzetek, nagyon erősen "Földöntúli" dolgok, és még csak azt sem mondhatnánk, hogy hihetetlen eseményeknek lehetünk a tanúi.

A klasszikus sci-fi terepén járunk, az Imposztor alapjául szolgáló könyvet az a Philip K. Dick írta, akinek a Blade Runner (Szárnyas Fejvadász), vagy a Totall Recall (Az Emlékmás) c. történeteket köszönhetjük. Az Imposztor sok mindenben emlékeztet ezekre a filmekre, nemcsak a történet elemei, hanem a képek hangulata is hasonlít a klasszikus (és a maguk idején nagyon igényes) sci-fi megoldásokhoz.

Meglepően gyorsan haladunk előre a cselekményben, pár perc alatt megismerjük főhősünket, és ezzel szinte egyidőben az alapkonfliktust is. Spencer Olham (Gary Sinise) egy elismert tudós, aki a Föld bolygó védelme érdekében tevékenykedik már évtizedek óta, és boldogan él Maya nevű doktornő feleségével (Madeleine Stowe). Filmünk első reggelén hirtelen megváltozik az élete: egy biztonsági ellenőrzés során azzal vádolják meg, hogy ő nem is ember, hanem egy másik, ellenséges bolygó küldötte (un. replikáns), aki megölte és lemásolta az eredeti Olham-et, amúgy pedig egy bombát hordoz magában, amivel egy terrorista akciót készül végrehajtani a földi kancellárnő ellen. (Erről az átmásolásról kapta a film a címét, az imposztor ugyanis egy olyan valakit jelent, aki másnak adja ki magát, mint ami, csalás céljából). Ezen a súlyos vádon nagyon hamar túljutunk, és elkezdődik a sci-fi köntösbe bújtatott "Szökevény", vagyis főhősünk eszeveszett menekülésbe kezd, miközben a nézők nem tudják, hogy bűnös-e, vagy sem. Ha nem készültünk fel direkt arra, hogy ebben a filmen tűzön-vízen keresztül bírni fogjuk Gary Sinise-t, akkor már ezen a ponton kezdünk hajlani arra, hogy inkább hagyjuk veszni hősünket, csak ne kelljen egy hosszú rohangálást végignéznünk ebben a lepusztult jövőbeli környezetben.

A főszereplőhöz való viszonyunkat azért is érdemes előre tisztáznunk, mert a magyar mozinézőben valószínűleg az a Sinise-kép ragadt meg, aki annak idején a Váltságdíjban elrabolta Mel Gibson kisfiát, ami miatt nem szerettük meg túlságosan. Ezután elég volt még látnunk, ahogy átejtette Nicholas Cage-t Az Utolsó Dobásban (Snake Eyes), és ezzel már el is felejtettük, milyen pozitív volt a Forrest Gumpban (Dan Taylor hadnagy), és ezen az álláson már a Mars Mentőakció (Mission To Mars)-beli rendes viselkedése sem változtatott. Az Imposztorban nemcsak színészként, hanem producerként is részt vett, ami számára nem lehetett annyira jó hír, mivel a 40 millió dolláros költségvetésből készült film az USA-ban teljes anyagi bukás lett.

A "Szökevény"-vonal végül nem futja ki teljesen magát, helyette inkább egy "Dredd Bíró"-szál nyomul be a történetbe. Ez azt jelenti, hogy az ártatlanul (vagy sem, ezt csak a film végén tudjuk meg) megvádolt főhős összeszövetkezik egy alapban törvényen kívülinek számító emberrel (itt most egy Cale nevű fekete sráccal), és ahelyett, hogy menekülne üldöztetésének helyszínétől, inkább vissza akar menni oda, tisztázni a nevét, és a végén boldogan kipihegni a fáradalmait a felesége karjaiban. Valóban elég ismert útvonalakon halad a cselekmény, tulajdonképpen az alapkonfliktus felvetése óta nem nagyon tud a néző bármin is meglepődni, de ez persze nem jelenti azt, hogy nem tudunk izgulni sem. A már többször látott "szökevény-trükkök" ellenére azért igyekszik jó tempót tartani a cselekmény, Sinise fut, rohan, menekül, verekszik, megússza, továbbmegy, és így tovább, amolyan B kategóriájú akciófilmesen. A történet vége nagyon kihegyezett, érződik, hogy a cselekmény ezen cseles fordulatára mondtak annak idején igent a producerek, és ezzel a filmvégi meglepetéssel igyekszik jóvá tenni a film a sok egyszerűen eltelt percet.

Ez némileg sikerül is neki, mert amikor felállunk a moziszékekből, még mindig kicsit meg vagyunk lepődve, a vége főcím alatt pedig elkezdhetjük újra átgondolni a látottakat a legújabb információk fényében. A csavart befejezés ellenére egy elég szimpla filmmel állunk szemben, Sinise pedig ezúttal sem tudta végérvényesen belopni magát a szívünkbe. Amit kínál nekünk a film, az a szokványos akciófilmes szórakoztatás, egyszerű de megbízható formában. Mindent megad, amit az ember egy "sci-fi akció" műfajú filmtől elvár. Mindent, de egy grammal sem többet, és ez persze végül hiányként rakódik le.

-lido-