keresés



  home   | szocio |  hírek   |  filmekről   |  kult   |  urban/enviro   | 

  fehér
tartalom


















  2002-03-21

Szerelem Utolsó Vérig
 2002.
A Szerelem Első-, illetve Második Vérig a francia Házibuli, illetve a Házibuli Folytatódik magyar verziói voltak. Ilyenformán a franciák most le vannak maradva egy brossurával, adósai a filmtörténelemnek egy, A Házibuli Véget Ér c. epizóddal. Vajon hogy engedhetik ezt meg maguknak?

A magyar változatról azt lehet tudni, hogy Berencsi Attila egy strandon adott egy interjút valamelyik bulvárlapnak, és amikor azt kérdezték tőle, hogy szeretne-e még filmben szerepelni, azt válaszolta, hogy maximum egy újabb Szerelem-Vérig epizódban. Dobray György rendező-producer pedig hálistennek megvette ugyanezt a bulvár lapot, és így bekattanhatott neki az isteni szikra: Szerelem Utolsó Vérig, avagy 15 év múlva.

Magyarország kultúrája egy nagyon-nagyon furcsa képződmény, amit egyrészt meghatároz az, amire már Ady Endre (is) folyton panaszkodott, hogy nem igazán vagyunk (voltunk) része a Nyugat-nak, másrészt pedig az, hogy gátak nélkül importálunk. Bizony. Magyarország egy tükör-ország. Az egykori vasfüggöny mögött évtizedeken keresztül gyártottuk a koppintásokat, minden szinten. Énekesek tucatjai tűntek fel hazánk popzenei égboltján, akik mást sem csináltak, csak elénekeltek egy-egy magyarra lefordított slágert. Ezzel két probléma van, egy, hogy senki nem fizetett érte jogdíjat, kettő, hogy gyakran az sem derült ki, hogy ez valaki más zenéje, így például a Keresztapa c. film zenéjét egy egész ország egy Korda György nevű előadó számaként ismehete meg. A koppintásnak iszonyat sok formája jelent meg már nálunk, hogy mást ne mondjunk, a kereskedelmi TV-k műsorai szinte mind külföldi licenc alapján készülnek. Orrba-szájba megy tehát az import, de tényleg. Mégis, talán mindennél érdekesebb, ahogyan egy-egy színész életének egy pontján elhatározza, hogy a továbbiakban egy külföldi színész hazai fordításaként fog élni. Lásd, Bujtor István egyszercsak elhatározta, hogy ő lesz a vitatott érdemekkel bíró Bud Spencer magyar verziója. Pont úgy, ahogy a rajongók teszik, csak ő a magánéletén kívül a hazai tévéképernyőkön és mozivásznakon is ezt játszotta, és talán játssza még ma is. Rengeteg példát lehetne hozni, Bujtor István azonban azért különösen jó, mert kezdetben, amikor elkezdte másolni a Piedone-filmeket (Pogány Madonna), az eredmény, ami létrejött, nagyon is jó volt. Meglepően jó, és nemcsak a Randori kaszkadőrcsoport elképesztő Zsigulis autós-üldözései miatt, hanem és elsősorban amiatt, hogy ezek kultikus filmek lettek. Nagyon bejöttek, telibe találták a kultúrát, népszerűek voltak, szórakoztatóak, izgalmasak, és - a tetejébe mindennek- 100%-osan a hazai termék érzetét keltették. A művészetben a másolás csak akkor baj, ha koppintás. A legtöbb művész úgy van a példaképeivel, hogy valami olyasmit szeretne csinálni ő is, csak éppen menetközben létrejön a saját stílusa. Ilyenek voltak a korai Bujtor-Piedone filmek, és okkal lehet azt gondolni, hogy az Új Magyar Film is (ami lassacskán tényleg létrejöhetne már) leginkább az ilyen, természetes alapokra épülő, jelenleg nem létező kommersz-filmekből nőhetne ki.

A Szerelem Utolsó Vérig is egy import-cikk-sorozat egyik tagja. A korábbi részei (szemben a kezdeti Bujtor-Piedone filmekkel) eléggé alacsony színvonalat képviseltek, hiszen amíg a Pogány Madonnában a Piedone filmek "lényegét" koppintották (és amit létrehoztak, az, ha úgy vesszük, egy új Piedone-film lett), addig a Szerelem-Vérig epizódok annyira szolgai módon másolták az eredetit, mint Demjén Ferenc az eredeti filmzenét. Ettől függetlenül (nem "épp emiatt", hanem "ettől függetlenül") a Vérig-ek nagyon népszerűek voltak, és Beri Ari-ból sztárt csináltak, ami egy egész szép motívum a hazai kultúrában, a nép fiai közül felemelkedett fiatalember alakja, aki lányok bálványa, fiúk példaképe lett, tegyük hozzá, teljesen érthető módon.

Ez a film most, ez az Utolsó Vérig nem más, mint egy 15 éves érettségi találkozó. Beri Ari (Füge) és Szilágyi Marianna (Ágota) pont úgy mennek végig ezen az időutazáson, kicsit unottan, kicsit zavartan, kicsit megilletődötten, ahogyan az emberek az óvodáskori szerelmükkel találkozva szoktak viselkedni.

A filmet ráadásul megküldték egy olyan krimi-vonallal, amire a tingli-tangli a legmegfelelőbb kifejezés. Kamarás Iván egészen tökélyre vitte ennek a maffiózónak a megformálását, látszik rajta, hogy Kamarás nemcsak színész, de egyben a filmrajongó közönségnek is tagja, hiszen ehhez az alakításhoz "világot kellett látnia". Egyébként le akartuk húzni, hogy "semmi újat nem produkál Nicolas Cage Megérint A Halál-beli (Kisses Of Death) produkciójához", de aztán leesett a tantusz, hogy ez nem igazán negatívum.

Ami a filmet elrontja, az nem Kamarás Iván, hanem a krimi-vonal, ami arról szól, hogy Beri Ari szabadúszó nagymenő a társadalom perifériáján, értsd, mint a '70-es évek Belmondo filmjeiben, hogy "van pénze ebből-abból", de nincs foglalkozása. Magányos farkas, jó apa, de kemény fickó, ha arra sor kerül. Mármost senki nem várja Beri Aritól, hogy végig-verekedjen egy filmet, ha verekedést akarunk, azt majd megnézzük a Rocky, a Hun című koppintásban, vagy a Mecseki Rambo-ban, vagy a Koko, a Barbár c. filmek valamelyikében (a Magyar Terminimátor-ra, ha jól számoljuk, még 20 évet várni kell, hogy a higanyos trükk ára annyira lemenjen).

Valóban semmi jó nem sül ki ebből a kalandor-stílusból, az emberek szeretnek valóságos, elképzelhető karaktereket látni afilmekben, és a magyar filmekre ez többszörösen igaz. De hogy folytassuk, van Fügének egy barátnője, egy modell-alakú lány, akit arra használ a film, hogy (a 70-es években megszokott módon) egy-két elejtett meztelenséggel küldje meg a filmet, és a főhős meg-nem értettségét kihangsúlyozza, hogy ti. mennyire nem értheti ez a nő, hogy mi az a szerelem. A modell-vonal egyébként egészen szánalmas, a film nem átall egy olyan (semmiről nem szóló) jelenetet bemutatni, hogy 3 darab modell teszi a nagy semmit valami kölcsönkért medence partján, amikor a medenceparton felállított hatalmas tévében megpillantják a szeptember 11.-i terrortámadás képeit. Elképesztő. A modell-lánynak pont erre a napra tették a szülinapját is, hogy a sztori kijöjjön, miszerint mennyire el van cseszve szegény szülinapja. Szánalmas.

A film tulajdonképpen kicsit fel is dühíti a nézőt, ha belegondol, hogy miért kell neki ilyen 72-es évek mű-miliőjét néznie. Miért kellene elvileg irigykednie valami leszakadt gengszter úszómedencéjére, vagy arra, hogy mennyire felpörgetett életet él egy ilyen nagy volumenű modellcsaj, akit Vajdai Vilmos mint fotós csokival beken (!) és úgy fotózza le (!!!). A mi kis hétköznapjainkban bizony nem történik ilyesmi, és adott esetben (a 72-es években) még tényleg irigykednénk is, de most többet várnánk egy filmtől. Várunk valami történetet, valami érzelmeket, valami izgalmat, kalandot, látványt, és nem érjük be annyival, hogy Kovács Lajost mint rendőrt nézzük, hogy hogyan alkudja ki a rendezőnél, hogy nagy nehezen feltehesse a fejére a piros fejpántját. Egyébként felkavaró élmény. Mint amikor visszamész egy régi helyre, és látod, hogy milyen kicsi és egyszerű, úgy esik le a nézőnek is a tantusz, hogy ez a film maga az üresség múzeuma, akár látta az ember a korábbi részeket, akár nem.

-zé-

2002-03-21
 




oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 11 12 13 14 15