Fújd Szárazra, Édes!

Mert bár egy angol kisvárosban játszódik, és felbukkan benne egy-két komikusnak szánt karakter is, ez a film nem aknázza ki azokat a "helyi sajátosságokat", amiket egy angol kisvárosi környezet humorforrásként nyújtani tud. (Gondoljunk csak a népszerű Alul Semmi, vagy a Fűbenjáró Bűn c. filmekre, amelyek pont a kisvárosi helyzetek és szereplők miatt lehettek olyan viccesek, mint amilyenek). A Blow Dry ehelyett inkább egy műfaji-hangulati keverékkel szolgál: alapjáraton szomorú, néhol romantikus, később humoros is foltokban, aztán megint visszatér az érzelmes bázisra, és azon kapjuk magunkat, hogy ezen a vígjátékon többet merengünk, mint egy normál drámán. De bárhogyan is, az biztos, hogy ha fodrászokról és a fodrászversenyekről szeretnénk filmet látni, akkor bizony a Blow Dry-hoz kell fordulnunk.

Egy angol kisvárosban, Kieghley-ben mindenki nagy izgalomban van, miután kiderül, hogy ezúttal a város adhat otthont a soron következő nemzetközi fodrászversenynek. Ez a nagy megtiszteltetés akkor lenne az igazi, hogyha a "helyi erők" is elindulnának a versenyen, de ez bizonyos lelki és családi problémák miatt nem adódik egyértelműen. A város fő fodrásza, Phil (Alan Rickman) egy évtizede még a szakma legjobbja volt, és épp a soros versenyt készült megnyerni, amikor a felesége, Shelley (Natasha Richardson) a verseny előtti éjszakán megszökött Phil női modelljével, Sandrával (Rachel Griffiths). Ezt nemcsak Phil nem bocsátotta meg nekik, hanem Sandra fia, Brian (Josh Hartnett) sem, aki így anya nélkül nőtt fel. Íme a drámai alaphelyzet, ami nem fog vízzé, vagyis humorrá válni a film során. Sőt, még egy szelíd apróság is rátesz a drámaiságra: közvetlenül a film elején kiderül, hogy Shelley rákbetegsége nem gyógyítható, és meg vannak számolva a napjai. Ezután a kiszámíthatóság és a megszokott fordulatok veszik át irányítást: megérkezik Phil régi ellenfele, Ray (Bill Nighy), aki ismét csalással próbálja megtartani a trófeáját, és folyamatosan örül, hogy Phil tehetsége már nem veszélyezteti az ő karrierjét, ezzel együtt elhozza a tinilányát modellnek (Christina - Rachael Leigh Cook), aki kinek másnak is a jó barátja kislánykora óta, ha nem Briannek? Hát, így mennek a dolgok Blow Dry-földön. Láthatóan nem sok meglepetést tartogat nekünk a történet, és akkor még ki sem tértünk magára a fodrászversenyre.

A kezdeti "indul-e egyáltalán Phil a versenyen?"-izgalmat felváltja a "ki lesz a modellje?", és a "sikerül-e a csaló jenkiket (Ray és csapata) legyőznie a helyi csapatnak?"-kérdések izgalma, amelyek igazából nem is izgalmasak. Minden halad a maga útján, és közben csakis a válogatott színészcsapat tudja tartani bennünk, nézőkben a lelket. Alan Rickman (alias Phil) egy életre úgy maradt meg bennünk, mint az agyafúrt és gonosz Hans a Die Hardból. Később láthattuk még drámákban (Értelem és Érzelem, Michael Collins), vígjátékokban (Dogma, Galaxy Quest), legutóbb pedig gyerekfilmben, a Harry Potterben. És mégis, az első benyomás a döntő, úgyhogy a Die Hard-rajongóknak nehéz átállítaniuk az agyukat arra, hogy Alan Rickman egy jó és kedves embert játszik éppen. A Blow Dry esetében ez azért nem annyira problematikus, mert Rickman nem viszi túlzásba a Phil-karakter életrehívását, épp az elvárható minimum környékén játszik. Az ő lomhaságát ellensúlyozza a fiatal Josh Hartnett ügyessége, aki annak ellenére, hogy szinte nem születhet nélküle már újabb amerikai film (Pearl Harbor, O, Black Hawk Down), mindig új arcát tudja mutatni, és minden filmjével kiderül róla, hogy nemcsak sztárolt szépfiú, hanem tehetséges színész is. Brianként érzékeny, kamaszos és elszánt, és pont a megfelelő mértékig srácos. A női vonal is erős a filmben: Natasha Richardson úgy jó, ahogy van, a Muriel Esküvője c. filmből ismerős ausztrál színésznő, Rachel Griffiths pedig egyszerre tudott kemény nő és érzékeny leszbikus szerelmes lenni Sandra szerepében. Meg kell még említenünk a hosszúnevű és befutott Rachael Leigh Cook kisasszonyt is, aki mostanában gyakran felbukkan olyan filmekben, ahol épp egy fényeshajú, szép lányra van szükség (A Csaj Nem Jár Egyedül, Get Carter, Bízd a Hackerre). A Blow Dry-ban ezt a megszokott lány-karaktert hozta, és ebben a filmben tényleg jól jött a látványos haj-adottsága is.

A film forgatókönyvét az a Simon Beaufoy írta, aki a Full Monty (Alul Semmi) c. filmet is írta, és bár ezúttal a saját városát, Kieghley-t dolgozta be a történetbe, mégsem lett annyira életszerű a film, mint amilyen az Alul Semmi volt. Mert az igaz, hogy a film után lesz valamilyen képünk arról, hogy hogyan zajlik egy nemzetközi fodrászbajnokság, de arról már kevesebbet tudunk meg, hogy például a kisváros lakói hogyan reagálják le a Londonból és New York-ból érkező fodrászok jelenlétét, vagy hogy mitől annyira jó a szakmájában Phil.

A film a hibáival együtt is teljesen nézhető, és mivel műfajilag nagyon gazdag (a már említett módon a drámaiságtól halad a családi filmek felé), ezért sokféle nézőnek és többféle hangulatnak is meg tud felelni. Egyedül azoknak tud csalódást okozni, akik egy valódi "nevetős" vígjátékot várnának, mert ez nem az a film, itt nincs felhőtlen kacarászás. Amit kapunk helyette: egy normál-filmet, kiszámítható cselekménnyel, szomorkás alaphangulattal és a végén egy megbízható happy enddel.

-lidoc-