Álmatlanság

Persze a három Oscar-díjas főszereplő-csapat elvileg jó indítást jelenthetne, de egyrészt a filmek minősége nem arányos az aranyszobrocskákkal, másrészt egy béna történetet semmilyen díj, vagy kimagasló színész játék nem tud ellensúlyozni. Al Pacino, az elvileg jó zsaru mellett Robin Williams vállalta magára a gonosz gyerekgyilkos szerepét, ellene pedig Hilary Swank, A Fiúk Nem Sírnak c. dráma Oscarral díjazott főszereplője teszi a dolgát, vagyis elszánt rendőrnőként nyomoz a gyilkos után. A film hangulata kezdetben kísértetiesen emlékeztet a Bíbor Folyók c. Kassovitz-filmre, ami szintén gyönyörű vidéken, magas hegyek között játszódott, ahova szintén derült égből villámcsapásként üt be egy értelmetlen gyilkosság.

Az Álmatlanság egy '97-es norvég film amerikai feldolgozása, ami az alkotók szerint több lett, mint egy hagyományos remake, vagy egy egyszerű fordítás. Nem ismerjük az eredetit, de ez az Insomnia elég erőltetettnek tűnik. A film elvileg arra a fura állapotra koncentrál, amit Will Dormer felügyelő (Al Pacino) érez az alaszkai kisvárosban, ahol a skandináv "fehér éjszakákhoz" hasonló jelenség (éjszaka is nappali világosság van, több hónapon keresztül) miatt napokig nem bír aludni, miközben egyre sűrűsödnek körülötte a kriminális események. Ezt a "betépettséghez" közeli állapotot kellett volna finoman kibontania a filmnek, már amennyiben szándékában állt volna ellensúlyozni a lassú és kiszámítható történetet, amivel rendelkezik. Nem sikerült Will Dormer álmatlanságát finom eszközökkel érzékeltetni, és ezen sajnos el is bukott a film. Al Pacino maga sem lendített sokat az ügyön, nem adott bele apai-anyait, sőt, hasonló szintű játékot nyújtott, mint a borzasztó Minden Héten Háborúban. Ez praktikusan úgy néz ki, hogy szinte az egész filmet nyitott szájjal, elzsibbadt tekintettel, bágyadt fejjel csinálta végig, vagyis azt az általa régóta használt formulát alkalmazta, amivel a gyors felfogású, de lassú reagálású profit szokta eljátszani (Minden Héten Háború, Bennfentes…). Ez a színjáték most kevésnek bizonyult, és akkor még nem említettük Robin Williamst, aki mintha még a szövegkönyvet se kapta volna kézhez, annyira direkten és egyszerűen próbálta beadni nekünk, hogy egy pszichopata, plusz zsaroló gyilkos is számíthat együttérzésre. Williams alapjáraton nem egy kellemes kinézetű színész, de ez olyan remek filmekben, mint például a Good Will Hunting (ahol nagyon jól játszotta a pszichológust) nem számít, vagyis nem kap hangsúlyt. Az Álmatlansággal más a helyzet, itt zavaró volt Williams előreugró álla, csúnya bőre, és rossz hangzású beszéde.

Az egyetlen felüdülést Hilary Swank jelenléte okozza, aki nemcsak veszettül jól néz ki, de nagyon jól is játssza az egyedüli nőt a kisvárosirendőrőrsön, aki idealista, de ezzel együtt nyitva tartja a szemét, és nem enged a csúsztatásoknak. Elképzelhető, hogy Pacino és Williams gyenge alakítása annak szólt, hogy nem tudták beleélni magukat a film elég gyenge lábakon álló sztorijába, mert bizony a történet csöppet sem meggyőző. Egy jó zsaru (Dormer) elkövet néhány kisebb hibát annak érdekében, hogy egy gyerekgyilkos ne szabadulhasson ki a börtönből (elég demagóg érvelés, nem tudjuk, miért szabadulna ki feltétlenül), de aztán amikor a belső ügyosztály már a nyomában van, sokkal durvább dolgokra lesz képes, hogy aztán végül egy gyerekgyilkost kezdjen el menteni a saját lebukása elkerülése érdekében.

Csavaros történet, nemde? Csak éppen nehezen érthető, követhető, élvezhető a belőle készült film. A film a kevés helyszín (Kanada) ellenére meglehetősen sokba került (46 millió dollárba), bár ebből Al Pacino egymaga 11 milliót vitt haza. A film mindenesetre rendesen behozta az árát, ami kicsit furcsa egy ennyire lelassult és rossz hangulatú filmtől, amilyen az Álmatlanság, Christopher Nolan módra.