A Kísérlet

A történet egy valós kísérlet feldolgozása: 1971-ben egy Philip Zombardo nevű szociálpszichológus a Stanfordi Egyetemen az engedelmességet és az agressziót kívánta vizsgálni, és ezért az egyetem egyik folyosójából ideiglenesen egy börtönt alakítatott ki, ahova 24 önkéntes vállalkozó férfit zárt be - a tervei szerint - 2 hétre.

A jelentkezőket tesztekkel szűrték ki, úgyhogy mind a későbbi "rabok", mind az "őrök" pszichológiailag normális személyiségek voltak. A kísérletet a 7-ik nap után abba kellett hagyni, mert erős depresszió, félelemérzet és személyiség-vesztés lépett fel a "raboknál", ezzel szemben az "őröknél" erőszakos és szadista viselkedés, illetve erős túlkapások voltak megfigyelhetőek. Ennek a "Stanford Börtön-kísérlet"-nek a művészi feldolgozása a film, ami Mario Giordano forgatókönyvén alapul. A rendező Oliver Hirschbiegel, akit -ha máshonnan nem is - úgy ismerhetünk, mint a nagysikerű Tetthely, illetve a szintén nagyon népszerű Rex Felügyelő c. tv-sorozatok egyes epizódjainak a rendezőjét.

Hirschbiegel a Kísérlet alapján roppant jó szemű és jó érzékű rendező, ezek után szívesen látnánk tőle még több filmet. A jó rendező nagyon jó színészeket vett maga mellé, kezdve legelőször is Moritz Bleibtreu-val, régi kedvencünkkel. Moritz játssza a film kulcsszereplőjét (direkt nem főszereplőnek hívjuk), egy Tarek Fahd nevű újságírót, aki a börtönben csak 77-es rabként fog szerepelni. Moritzot először a Lola Rennt (A Lé Meg a Lola), majd a Luna Papa, később pedig az Im July, illetve a Szembesítés c. filmekben láthatta a hazai közönség, mindegyikben főszerepben, és mindig nagyon jó formában. A lengyel származású, 31 éves színész olyan kisugárzással rendelkezik, és annyira tehetséges, hogy beszéd nélkül is bármikor pontos képet tud nyújtani az általa eljátszott karakter gondolatairól.

A Kísérlet is rengeteget köszönhet neki, nélküle biztosan nem lett volna ennyire jó ez a film. A 77-es rab kemény lelki megpróbáltatásokon megy át (hogy a testiekről ne is beszéljünk), amit úgy igyekszik végigcsinálni, hogy ne sérüljön meg maradandóan, és ne veszítse el végleg a lelki egyensúlyát. Ez mindenki közül neki a legnehezebb, egyrészt mert jó ideig kívülállóként kezeli a helyzetet (ő csak egy újságíró, aki a sztori kedvéért bevállal egy extrém helyzetet), másrészt ő lesz a történések kulcsszereplője azáltal, hogy folytonosan kiprovokálja az új helyzeteket, ezenkívül még ő az egyik legérzékenyebb résztvevő is. A film legjobb részei azok a jelenetek, amelyekben Tarek arról a lányról álmodozik, akivel épp a bevonulása előtti éjszaka találkozott, Dora mozdulatai és arca lesz az, ami miatt kibírja a legnehezebb helyzeteket is. Dorat a számunkra eddig ismeretlen Maren Eggert alakítja, rendkívül stílusosan és könnyedén. Egyébként minden egyes színész meggyőzően játszott, a negatív szereplők néha ijesztően hitelesen is.

Kicsit rémisztő a film abban az értelemben, hogy bemutatja, mivé fajulhat el egy egyszerűnek tűnő kísérlet is (a film persze nem egy-az-egyben dolgozta fel az eredeti kísérletet), vagyis mire képes egy "normális" személyiségű ember, ha más emberek ideiglenesen alá vannak neki rendelve. Bár a film helyi marketingje összefonódni látszik az egyik éppen futó valóságshow-val (ahol hirtelen rabokra és őrökre osztották a filmhez hasonlóan szintén 10 fős csapatot), szerintünk ez a film többről szól, és többet is érdemel, mintsem hogy egy promóciós őrület egyik elemévé váljon. Reméljük, nem így lesz, és a nézők a maga helyén és minőségében fogják tudni értékelni ezt a komoly és jó filmet.