Kedvencünk, a Darshan

Már hónapokkal ezelõtt elterjedt a híre, hogy a Krúdy Gyula utcában van egy kiejthetetlen nevû teázó, ahol kellemesen lehet eltölteni az idõt.

Aztán pedig érkeztek a fellelkesült beszámolók egy igazi, új szórakozóhelyrõl, a Darshanról, ami az utca másik oldalán nyit, s ami sok fiatal számára megoldani készül a "hova menjünk este?"-problémasort. Az elsõ alkalom számit a leginkább, s itt ez az alkalom igazán üt, én egy elvarázsolt kastélyban mászkáltam pontosan, míg a Darshan-udvarban nyomultam elõre a szórakozóhely irányába. Bejutottam, és tetszett. Nem is volt más választásom, mert a hely berendezése és hangulata annyira eredeti és kellemes, hogy abban a pillanatban láttam magam, ahogy hétköznaponként itt találkozom az ismerõseimmel, hétvégenként pedig itt táncolok majd a Dj-pult elõtt, aztán belakom valamelyik kedves kis zugát a helynek, és jó zenéket fogok hallgatni. Ezeken még nem vagyok túl , de addig is közelítsünk rá egy kicsit a helyre. Információkért nem mentem messzire, és a Darshan-udvar tulajdonosával, Csonkics Károllyal beszélgettem ezügyben.  A hely idén november l-én nyílt, s amellett, hogy nem reklámozták - és ezt azóta se teszik - , már elsõ este sokan megtalálták, és ez azóta sem változott. Az emberek láthatóan jól érzik itt magukat, s az egyéni beszámolók alapján születõ spontán  reklám nagyon jól mûködik jelen esetben is. Tulajdonképpen az udvarral szemközti pici kis teázó nõtte ki magát, vagyis nõtték ki azt az odajárók, cserébe most egy egész udvart kaptak, a fõhelység mellett van még két kisebb hely jobbra és balra, ezek a Vimvana és a Valmana elnevezést kapták, most már elárulhatjuk azoknak, akik még sose jártak itt: az egész helyben van valami indiai ihletettség, amin nem csodálkozhatunk, mivel a megalkotói gyakran jártak Indiában, és otthonosan mozognak ebben a kultúrában. A Darshan egy nagyon igényes hely, cool designnal. Ha mind a három helységben teltház van, akkor elmondhatjuk, hogy kb. 210 ember érzi jól magát egyszerre a Darshanban. Milyen zenék illenek ehhez a profi helyhez? 

 


 
 
 

Én erre élbõl nem tudtam volna válaszolni, de a válasz az volt: csakis jók, az irányzatok kevésbé fontosak, lényeg, ha fellép itt egy zenekar, akkor ez ne rutinlátogatás legyen,  inkább esemény mind a zenekar, mind  a közönség részérõl és részére. 
A tulajdonos több éve / 6 / koncertszervezõként is dolgozik, úgyhogy nem kell aggódnunk a zenék miatt, plusz a beszélgetésünkbõl kiderült, hogy igen határozott igényességgel közelit ehhez a kérdéshez, sok Dj kipróbálta már magát a Darshanban, de annál kevesebben váltak be, mindenesetre a gépi zenék fõszervezõje jelenleg a Tadeusz névre hallgató ismert Dj. Mellette dolgozik még Dj Mikusz, péntekenként Jazz Pistols-mûsort nyom. A fõ nyomvonalat beszélgetõtársam a népzenék, az etno, a jazz és a "R and B" körében húzta meg, de nyitottsága nyilvánvaló, az az egy biztos, hogy darálós techno nem fog szólni a helyen. Minden este szól gépi zene, de amúgy sem unatkoznak az emberek, akik jelen esetben fõként 20-as fiatalok, ami kevésbé számít, mint inkább az, hogy kellemes arcokat látsz a helyen. Vannak, akik direkt vacsorázni járnak ide, mivel nemcsak az áraik, hanem a konyhájuk is jó.  Az szomorú, hogy nincs kakaó, de van rumos tea, és én mintha forralt borról is hallottam volna...
Nagyon jó hely üldögélésre, dumcsizásra, de tervbe vannak véve erõteljesebb zenés- táncos bulik is hétvégekre, ezekért már lehet, hogy kell fizetnünk belépõt, de csak keveset. 
A Darshan-udvarhoz tartoznak még a szórakozóhelyeken kívül kisebb "boltok" is, úgymint egy lemezbolt, egy indiai ékszerbolt, a Filosz könyvesbolt / keleti vallási, mûvészeti könyvek /, egy koncertszervezõ iroda , és folyamatban van egy galéria megnyitása is. 
Gondoltak az  emberek év végi bulizási hajlandóságára  is: december 29-tõl -31-ig háromnapos Party Line lesz, nem hangzik rosszul. / belépõs lesz, de ez mindenhol így van ilyenkor /.
Lassan elbúcsúzunk a Darshantól, mostantól mindenki a személyes élményeire hagyatkozhat a helyet illetõen. 
Én a magam részérõl odavagyok az eredeti helyektõl, 400 forintért szívesen vásárolok fél deciliter tequilát, örülök, hogy valahol 350 forintért egész menühöz juthatok, de leginkább azt szeretem, ha egy hely izgalmasan néz ki, s amellett még jó hangulatot is áraszt az ott töltött pár óra során. 
Kifelé menet jelentkezni próbáltam törzsvendégnek, de csak mosolyogtak rajtam.
-lido-

oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12