Ken Park

A film tele van durva jelenetekkel (innen a felháborodás), van benne tinilány, tehát egy gyerek, aki orális szexet művel egy férfin, közeliben, van benne maszturbáló srác, ugyancsak teljes részletességgel bemutatva, kb. öt perc terjedelemben. A három tini teljesen "hagyományos" gruppen-szex jelenete ezekhez képest már gyerekjáték. Mégis, a film legocsmányabb jelenete az, amikor egy srác (a maszturbálós) egy hatalmas késsel lemészárolja békésen alvó nagyszüleit, és még arról is beszámol, hogy milyen érzés volt, ahogy a kés beléjük hatolt. A legperverzebb dolog ez a világon, utána az ember, még ha felnőtt is, nem tudja csak úgy megrázni magát, és azt mondani, hogy "ez csak egy film volt", mert ez az élmény rendesen hazavágja az idegrendszerünket, pont úgy, mintha élőben látnánk, vagy tévében, valami erre szakosodott aberrált rendőrségi műsorban. Nos, kábé ezeket nyújtja a Ken Park, ezek a fő "pillérei", melyek ismertetésére feltétlen szükség volt ahhoz, hogy nyugodt legyen a lelkiismeretünk.

Amúgy a rendező, Larry Clark az egykori Kids (Kölykök) c. film elkövetéséért is felelős, melyet minden pornográf, vagy erőszakos jelenete ellenére is jó filmnek tartottunk. A Kölykök-ben az volt a fő-poén, hogy konkrét fizikai példán keresztül bemutatta, hogyan fertőződik meg valaki (egy "kölyök") HIV vírussal. Ez egy eléggé megdöbbentő jelenetsorozat volt, és egybevágott az egész film ábrázolási stílusával. Ezek a "kölykök" a világ legsúlyosabb veszélyei közepette élik mindennapjaikat, persze a nyomorban élő rétegekről van szó, na, nem mintha csak őket fenyegetné mindenféle veszély, és még csak nem is tudnak róla. Ezt a veszélyeztetettséget tudta Larry Clark annak idején egészen jól bemutatni a Kölykök-ben. Az, ami miatt végül is jónak tartottuk, az volt, hogy ha egy tini megnézte ezt a filmet, akkor biztos, hogy a túléléséhez hasznos információkkal a birtokában állhatott fel a képernyő elől, vagy sétálhatott ki a moziból. Márpedig a kultúra nem más, mint a túléléshez szükséges információk tára.

A Még Egy Nap A Paradicsomban, Larry Clark legutóbbi filmjével már korántsem voltunk elégedettek. Erőszak, lepattanás, nyomor, gyilkosság, ezek mind jelen voltak, bár a film feléig még úgy voltunk vele, hogy akár lehet jó is a végeredmény, de persze nem lett.

A Ken Park a feléig tényleg jó, de nem úgy, mint a Még Egy Nap A Paradicsomban. A Ken Park sokáig úgy tűnik, egy érzékeny szociográfia akar lenni, hitelesen és pontosan, megdöbbentő részletgazdagsággal ábrázolva a lepattant népek életét. A filmet sokáig tényleg úgy nézzük (kicsit tátott szájjal), hogy "nagy az Isten állatkertje". Ott van egy család, az apa utálja a fiát, totál alkoholista, semmit nem csinál, egész nap csak iszik. Utálja a fiát, és összetöri a gördeszkáját, sőt azt mondja neki, ha szerez másikat, azt is összetöri. A nő alkoholista, láncdohányos, egész nap részeg, és 8 hónapos terhes. Elképesztően profi az a jelenet, amikor ez az apa és a nő azt tervezgetik, hogy milyen jó lesz, ha majd megszületik a kisgyerek. Ott van előttük, hogy milyen, amikor gyerekük van, látjuk, mi mindent tudtak kezdeni ezzel a nagy lehetőséggel, az első gyerekükkel, és úgy várják a következőt, mintha ez a "mostani" nem a totális csőd lenne. Ezt nevezzük szociológiai mélységnek. Ez szép.

Aztán van egy apa, aki, amióta a felesége meghalt, egész nap csak a vallásának szenteli az életét, és a gyerekeit is úgy neveli, hogy 100% hittan. Tehát olyan, hogy a srácok elmennek az isi után haverokkal bandázni, nem létezik - az apa fejében. Ez is egy nagyon jól felépített beállítás.

Egy másik srácnak az a "keresztje", hogy egy 40-es nőt, a barátnőjének az anyját rendszeresen ki kell elégítenie. Ez is megdöbbentő, bár ezt a szexuális abuzuson kívül semmi nem emeli az érdekes helyzetek sorába, ráadásul, amit látunk, az 100% pornó, szóval ez már az elejétől egy eléggé elhanyagolt cselekmény-fonala a filmnek.

Valamint ott van egy srác, aki a nagyszüleivel él, és van egy háromlábú kutyája, és mindenkivel ordítozik, lépten-nyomon, totál ideg, és úgy érzi, megsértik az autonómiáját. Ez is egy jó karakter, ebből is sok jót ki lehetett volna hozni.

És a film tényleg úgy is viselkedik, mintha ki akarna hozni valamit ezekből az élethelyzetekből, karakterekből, cselekményszálakból. És ne feledjük, az egésznek a hátterében ott van Ken Park, aki az elején meggyilkolta magát, és aki ezeknek a srácoknak a haverja.

Sajnos, azonban nincs szerencsénk, mert az összes cselekményszálat a lehető legegyszerűbb módon zárják rövidre, a totális megsemmisítés és megsemmisülés jegyében, a nézőket sem kímélve. És a filmvégi poén (ami valami miatt eléggé hasonlít a Kölykök végének poénjához), hogy "ki az ördög ez a Ken Park?", hogy ezek a srácok pár hét múlva az sem tudják, ki az, aki nemrég még velük lógott, meg minden, már nem segít a filmen, csak úgy, mint halotton a szenteltvíz. A film már kimutatta a foga feketéjét, és lement abszolút alfa-negába, és most már hiába adja elő a Kölykökből ismert érzékeny, de megdöbbentő stílusában, hogy "látjátok, gyerekek, nem érdemes öngyilkosságot elkövetni", mert ekkor már senki sem hisz ennek a filmnek.

Ezek után már nem fogunk úgy hazamenni, mint a South Park-i általános iskolából, hogy "ma ismét tanultunk valamit: nem jó szétrobbantani a saját buránkat, sem lemészárolni a nagyszüleinket, mert akkor a végén kiscsaj nem minket fog orálisan kényeztetni". Ezek után már csak azt gondoljuk, hogy ez a Larry Clark egy eléggé perverz és pedofil csávó, és biztosan nem jó vele haverkodni.