cspv logo
cspv szám: 56 / 03 tartalom
keresés

cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 06 00377
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2003-11-06

Lélekszakadva

Prendimi l'anima 2003.

Ki volt Sabina Spielrein?
Ez a film egy újabban felfedezett szeglete a történelemnek, a pszichológia égboltján egy új csillagot jelölnek most meg, akinek a létezéséről eddig nem igazán lehetett tudni, és aki nem egészen mellékesen nő. Egy nő a minden tekintetben Freud-i világban.

Az illető nő, Sabina Spielrein C. G. Jung eseteként kezdte, szerelmeként folytatta, majd legjobb barátjaként, és gyakorló tudós nőként fejezte be pályáját. Ha belegondolunk, roppant romantikus történetről van szó, a legpozitívabb értelemben. Mivel a film a hangsúlyt e történet hű bemutatására fektette, ahelyett, hogy kicsit "szélesvásznúbb élmény" irányába tolta volna el a dolgot, a fordulatokkal csak óvatosan dobálózunk. Nem poén lelövéstől tartunk, csak a film fő hatóereje az, ahogyan e nő, Sabina Spielrein életének fordulatai egymást követik, és jobb ezt egyenes adásban átélni, anélkül, hogy előre tudnánk, mi minden szerepel az étlapon.

Egy biztos, a film koncepciója erős kézzel meghozott döntés volt, a felkavaró filmzenék, a gyönyörűen megvilágított jelenetek helyett egy tévéfilm szárazságú anyagot kapunk, két idősíkkal, és persze egy jóval alacsonyabb költségvetéssel. Azon kívül, hogy mozis ízlésünk szerint sokkal jobban ki lehetett volna hangsúlyozni az összes fordulatot, azt is elmondhatjuk, hogy az viszont egyet jelenthetett volna a történet "kiszínezésével". Ez a kicsit száraz, kicsit fakó benyomást keltő filmecske így legalább elmondhatja magáról, hogy az igazat, és csakis a színtiszta igazat vitte a vászonra, amivel tőlünk ugyan elvesz egy keveset, de majdnem ugyanannyit ad Sabina Spilrein-nek, ami eléggé fair megoldás.

A film koncepciójának a hátterében valószínűleg a rendelkezésre álló történelmi dokumentumok kicsiny mennyisége állhat, Sabina naplója, és levelei. Erről árulkodik a két idősík alkalmazása is. Napjainkban, a jelen időben kóboroltnak egy lányt, aki egy férfi orosz tolmácsául szegődik. Kettejük viszonya, és a jelen idő szerepeltetése kettős haszonnal jár. Egyrészt bármit elmondhatnak nekünk Sabina Spielrein-ről, amit a rendező fontosnak tart, mintegy történeten kívül. Másrészt anélkül, hogy az eredeti történetet, Sabina és C.G. Jung történetét kiszínezné, vagy kinyújtaná, koncentrálhat csak a lényegre, arra, amit egy újabban előkerült naplóból, és levelezésből meg lehetett tudni.

A kiszínezés ellen egyébként leginkább az szól, hogy a film a szakma szempontjából gyakorlatilag forradalmi újdonsággal áll elő, azzal, hogy a nagy férfi-pszichológus óriás, Freud árnyékában leledző zseniális Jung életében volt egy nő, aki nagy hatással volt rá, és a munkájára, sőt, ez a nő maga is megérdemelne némi tudományos hírnevet, elismerést, mert Jung-hoz fogható szakember volt. Mármost világos, hogy ekkora nagy állítást nem dobhatnak csak úgy be, mintha kártyáznának, és hogy törekedniük kell a tárgyilagosságra.

A koncepció tehát érhető, a szereplők nagyon jók, a film viszont nézetünk szerint sokkal jobb is lehetett volna. Ne feledjük, ha valami nem eléggé "jó" mozira, azt még mindig meg lehet írni könyvben, vagy meg lehet csinálni tetszőleges terjedelemben a Spektrum, vagy a Discovery csatornáknak úgy, hogy a néző is fel legyen dobva, és a történet is maradéktalanul célba jusson.

A film legnagyobb hibája a napjainkban játszódó félig-meddig románc, a tolmácslány és a férfi között. Mert ha egy cselekményszál nem ad hozzá a történethez, azzal komoly bajok vannak. Ezek a betétek, úgy tűnik, csak arra szolgáltak, hogy a nézők, és a rendező is szusszanásnyi pihenőt nyerjenek.

A fő probléma az lehet, hogy a rendező, az olasz Robereto Faenza nem tudott hozzátenni ahhoz, ami megihlette őt. Lenyűgözte, amit olvasott, de amikor megfilmesítésre került a sor, csak azt tudta hajtogatni, amit olvasott, és nem tudta adaptálni, amit az írásos dokumentumokból nyert. Adaptálni annyit tett volna, hogy ő maga is beszáll energiával, és innen a jelenből, filmes szakértelmével segítette volna a "régi" anyag célbajutását. Rendezői leleményt, fantáziát hiányolunk tehát.

Azt, hogy a film lassú, fakó és száraz, elviseltük volna, ha a moziból való távozás után arra lettünk volna figyelmesek, hogy e fáradságos eljárás nyomán valami jó kis adatállományt töltöttek be a fejünkbe, de nem ez történt. Az a kevés, amit kaptunk, érdekes volt, meg minden, de moziélménynek ugyanolyan kevés, mint tudományos adaléknak, és ez a kevés is nagyon gyorsan párolgásnak indult.

PS: a hozzászólók gyakorlatilag meggyőztek arról, hogy emlékezetes filmről van szó. Ha valaki csak egy kicsi kedvet is érez hozzá, annak melegen ajánlom. Közvetlenül a film után úgy tűnt, felejthető, ám azóta is az egész korszakról, sőt, magáról Yung-ról ez a leggazdagabb kép. Asszem, meg kellene néznem mégegyszer.

-zé-
2003-11-06
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16