Titkos Rend
Amerikai lány (Mira Sorvino) Európában. Egy rendőrlány, nyomozó, Spanyolhonban, a bikaviadorok földjén. A koncepció az első másodperctől világos, alacsony költségvetésű európai film, amit egy darab amerikai sztárral és az angolul beszéléssel akarnak útjára bocsátani a piacon. Nem a kedvenc koncepciónk, de mindegy. Ráadásul Mira Sorvino nem csupán azért utazik Madridba, hogy nyomozzon, hanem azért is, mert itt nőtt fel, és most, hogy rosszul állnak a dolgai, gondolta, ideje visszatérni, szóval nosztalgia is van a dologban.
Madrid a film elején éppen a húsvéti ünnepek forgatagától népes, gyertyák, szent menetek, jó sok filmben láttunk már ilyet, kezdve a Keresztapával, folytatva a Sárkány Évével, mára már annyi ilyet láttunk, hogy a legelkoptatottabb klisék egyikeként gondolunk rá. Itt is így kezdődik ez a film, ami egyáltalán nem jó előjel.
Az első gyilkosság rituális, és Mira Sorvinonak sokkal inkább művészettörténeti ismeretekre lesz szüksége, mint nyomozó tehetségre. A két, dárdákkal meggyilkolt hulla ugyanis egy festményt "ábrázol", ami szintén rossz előjel. Ezt követően arra leszünk figyelmesek, hogy a városban, az ünneplő forgatagban egy fickó vörös egyházi ruhában és csuklyában dárdákkal dobál meg embereket, például egy kocogót. Eddig ez a legrosszabb előjel, a "maszkos gyilkos" alkalmazása, ami a tini-horrorok, leginkább a Sikoly óta már egy ugyancsak kerülendő klisének számít. Mert miért álcázza magát egy gyilkos az áldozatai előtt? Azért, hogy mi ne lássuk, ki ő, na nem mintha annyira égnénk a vágytól, hogy meglássuk az arcát.
Mira Sorvino természetesen nem egyedül nyomoz, hanem helyi kollégáival karöltve, akik közül a francia Oliver Martinez (leginkább a Hűtlen c. filmből ismerjük) tűnik alkalmasnak arra, hogy a film végén majd intim kapcsolatot létesítsen Mira-val, családot tervezzenek, meg minden. (A két színész az életben valóban összejött egymással, és jó ideig jártak is). A Martinez által megformált nyomozó bunkó és folyamatosan cigizik, mintha a rendező utoljára a 70-es években látott volna filmet. Az elején úgy nyit, hogy arcon vág egy sértettet, a kocogót, akit dárdával megdobott a vörös csuklyás. Ezért a leütésért mindenki kiakadna egy normális országban, és feltesszük, Spanyolhon is ilyen, sőt Anglia, Németország, Dánia, és Franciaország is, melyek a koprodukcióban ugyancsak részt vettek. Kiakadnának a nézők, és a sértett sem menne el szó nélkül, ezenkívül az idióta zsaru percek alatt úgy fel lenne függesztve, hogy a film végéig nem is látnánk viszont.
A tizedik percben látszik már, hogy a film eléggé gyengén van eleresztve történettel, izgalommal, és egyéb olyan dolgokkal, amik lehetővé teszik, hogy egy film ne csak tévé-film legyen, hanem a világot jelentő vásznakra is eljusson. Ezt a hiányt kezdi el szorgalmasan lefedni a történelmi vonal.
Van ugyanis egy idős néni, akit mindig fekete-fehérben mutatnak a múltban. Akkor gyerek volt, de megerőszakolták a fasiszták (mindezt látjuk, szóval köszi, hogy a 14 éven felülieknek korhatárt sikerült kiosztani a filmre), aztán, amikor a második fasiszta akarja megerőszakolni, a gyerek megöli késsel a támadót, és akkor ez lesz a történelmi vonal. Ennek a fasisztának a leszármazottjai állnak most a gyilkosságok hátterében, meg minden, bár inkább mondjuk úgy, hogy a rendőrség ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást. Eddig az egész történetünk egy nagyon gyenge szál volt, ezt most jól megterhelték egy súlyos, de semmitmondó történelmi fasiszta elemmel, így a vékony szál elszakadt, és most minden borul.
Az még hagyján, hogy mindenki angolul beszél Madridban, még az idős néni is az öregek otthonában, sőt, az őt őrző néni is (!), az is hagyján, hogy kriminek nagyon-nagyon gyenge, ettől még lehetne egy okés útifilm, ne adj isten egy kis romantikával, vagy bármivel, ami miatt tényleg érdemes volt Mira Sorvino-t alkalmazni.
De nem, nincs mese, a film végzetesen alacsonyan repüli (döcögi) végig az egész pályát, és a végén, a végkifejletnél, amikor mindennek a tetőponton kellene lennie, a néző elneveti magát, annyira gagyik lesznek a jelenetek. Egyszerűen nem látszik az értelme, hogy miért kellett valakinek ezt a filmet megcsinálnia, és annak sem, hogy miért kellene ezt valakinek megnéznie.