Vagabond

Miliő-filmre sok példát lehetne hozni (a legtöbb film az), de most csak gondoljunk a Szétcsúszva és a Felpörgetve c. filmekre.

A Szétcsúszva olyan, mint egy "londoni drog-túra", ami miatt eléggé népszerű is a fiatalok körében, tekintet nélkül arra, hogy gyakorlatilag bármelyik Music Televison műsorban mélyebb, részletesebb, izgalmasabb és nem utolsósorban felelősségteljesebb "tájékoztatást" lehet szerezni a partizási szokásokról, azok elöl- és hátulütőivel egyaránt. Lényeg, hogy egy izgalmas, a tinédzserek fantáziáját izgató miliőbe kalauzolt minket a film, és ezért mindenki szerette, és senki sem akadt fenn azon, hogy nincs is története, illetve, hogy ami van neki, az is csak B-osztályú (mi sem akadtunk volna fenn, ha a miliőben tett utazást hitelesnek találtuk volna).

A Felpörgetve ehhez képest sokkal pozitívabb, a történet itt is harmat-gyenge, de felnőttek vagyunk, és tudjuk, hogy nincs az a film, amiben valódi Forma-1-es futamokat lehetne látni, hacsak nem úgy, mint ebben a filmben. Itt a történet volt a háttérhez igazítva, gyakorlatilag pont úgy, ahogy a Fergeteges Forgatásban forgatták "körül" Kit Ramsey-t, a tudta nélkül. A Felpörgetve, a nulla történetével együtt egy nagyon-nagyon jó hangulatú film volt, a lehető legtöbbet nyújtva abból, amit a Forma-1-ből moziban nyújtani lehet.

A Vagabond is ilyen miliő-film, mosolyogtatóan gyenge háttértörténettel. Elviekben "főhősünk", Karesz sorsát kísérhetjük figyelemmel, hogy hogyan fogalmazódik meg benne a népzene iránti eltökélt vonzalom, igaziból azonban az a felállás, hogy felváltva egy táncház-felvétel, majd egy "keret-jelenet" következik. Amilyen iszonyatosan gyengék a keret-jelenetek, annyira kellemesek a táncház-felvételek. A keret-jelenetek egyébként nem csupán gyengék, de rendkívül didaktikusak is: egyik oldalon ott vannak a drogok, a tolvajkodás, a rossz arcokkal való bandázás, másik oldalon ott van a népzene, a sok alkohollal, és a jó arcokkal való bandázás. A mi filmünkben minden bizonnyal helyt kapna egy oktatási vonal is, beíratnánk a főhősünket valami isibe, hogy ne kallódjon, de mindegy.

A gond az, hogy amikor ittasan vezetnek, és öten ülnek egy autóban (még ha a valóságban ez megtörtént is), az rossz dolog, ugyanúgy, mint az is, hogy egy mozivetítő gépházában irdatlan dobolást, zenélést fejtenek ki főszereplőink. Mindannyian moziba járó emberek vagyunk, szerintem senki nem örülne, ha a filmet nem hallaná, mert a gépész gyakorol. Ez a logika kifejezetten a 70-es évek hippi kultúrájában gyökerezik, miszerint az emberek tapsolva engednek zöld utat a jófej rendbontóknak, mert imádják magát az ügyet (lásd Hair). Napjainkban igenis rosszfejség mások mozizását zavarni. Ugyanígy, ha hajnal 3-kor teljes hangerővel dobolnak, népzenélnek, énekelnek egy lakásban, az is egy eléggé elítélendő magatartás.

Mindezzel korántsem azt akarjuk mondani, hogy a népzenészek rosszfejek. Dehogy is, ők is emberek, sőt, ők is művészek, tehát náluk is abszolút "belefér" az extrém magatartás, mint más művészeknél. Egyedül az problémás, amilyen útmutatást a történet adni igyekszik, hogy tudniillik, ha népzenében, néptáncban utazol, bármit megtehetsz, mert erkölcsi fölényben vagy a többi emberrel szemben.

A történet tehát didaktikus, és kivitelezését tekintve is nagyon amatőr, de a miliő mindezt feledteti. Határozottan kellemes betétek vannak ugyanis a filmben, jók a zenék, magával ragadóak a felvételek, és az is nagyon jó, hogy a néző egy viszonylag reprezentáns körképet kap a népzene világáról, még akkor is, ha ez a "mindenből egy kicsit" módszer csak a jéghegy csúcsára koncentrál.

Az egyetlen dolog, ami tényleg hiányzott a filmből, az a népzene, a néptánc eredetének, illetve a táncház-mozgalomnak a bemutatása. Nagyon jó lett volna ha a komolytalan keret-jelenetek helyett időnként valakik arról beszéltek volna, hogy honnan jöttek ezek a zenék, hogyan jártak ki "gyűjteni" a fiatalok a 70-es években, hogyan terjedtek a kincset érő felvételek primitív kis kazikon (magnó-kazikon, nem videón) zenészek kezéről, zenészek kezére. Hogy milyen izgalomba jött egy-egy népzenész, amikor egy ilyen Erdélyben készült felvételt hallgathatott. Mert, ugye a népzene nagyon is jön valahonnan, és nagyon is köszönhető valakiknek, hogy jön.

Másrészt az igényesség jelzőjének elnyeréséhez (a legenyhébb formában is) szükséges lett volna bemutatni egy-két "autentikus" zenészt, táncost Erdélyből, a forrrás-falvakból.

Így, e két komponens nélkül a film csak kellemes, de valójában amatőr próbálkozás, és szerintünk súlyos hiba azt gondolni, hogy azok a nézők, akik egy ennyire "táncházas" filmre jegyet váltanak, szívesebben nézik a csacska kerettörténetet, ahelyett, hogy esetleg jó sokat kapnának abból, amiről a film szól, a népzenéből, néptáncból. A Felpörgetve mindezt abszolút megadja a Forma-1 szerelmeseinek, míg a Vagabond ugyanezt már nem mondhatja el magáról. Pedig minden ott hevert az alkotók lába előtt, egy jelenetben szerepelt például Sebő Ferenc, a táncház-mozgalom első generációs képviselője, de nemcsak ő, gyakorlatilag bárki, aki a filmben feltűnt, minden bizonnyal nemcsak hasznos és értékes, de izgalmas információkkal tudott volna szolgálni, amiknek a stáb nyugodtan a nyomába eredhetett volna.

Ha belegondolunk, tulajdonképpen abszolút szégyen, hogy el sem jutunk el Erdélyig, hogy nem tudunk meg semmi konkrétat a népzenékről, a táncház-mozgalomról, cserébe viszont buta töltelék-jeleneteket kell néznünk, mintha valaki is ezért váltana jegyet erre a filmre. Mert ez így gyakorlatilag kimeríti az általunk ismert legdurvább bűnt, a közönség intelligenciájának lebecsülését. Amúgy a film még így is élvezhető, csak ez olyan dolog, hogy vagy csinál az ember valamit, vagy nem, és ha valamiről filmet forgat valaki, egyáltalán nem árt, ha ezt a valamit meg is jeleníti a filmben, és nemcsak a belvárosi táncházakban diszponál le néhány, esetleg bulizással egybekötött forgatást.