Jó volt viszont látni Cynthia Stevenson-t, akit Robert Altman Játékos c. filmjében egy életre megkedvelt a magyar közönség, ő volt Bonnie Sherow. No és Donna-t, (Laura Flynn Boyle), Laura Palmer legjobb barátnőjét (a tévésorozatból), aki Hegyi Barbarát befuttatta, (ő volt a magyar hangja). És Jane Adams is nagyon ügyi volt, ő játszotta a leg-looser-ebb csajt, a testvérhármas közül, de bármelyik pillanatban el lehetett volna képzelni, hogy jóra fordulnak a dolgok, mert van valami ebben a színésznőben. 

Vidámságot, energiát, és finomságot áraszt, tényleg nagyon élénk csaj. Kár, hogy nem kedvezett neki a forgatókönyv. (Mi úgy alakítottuk volna, hogy a végén legalább neki összejön az élete, de Todd Solondz -aki "írta-rendezte"- ezt már biztos túlságosan pihe-puha megoldásnak tartotta volna perverz anti-filmjéhez. 
Csak, hogy kábé lássátok, miről van szó, a film fő jelenete úgy néz ki, hogy kisfiú megkérdi az apját, hogy tényleg megerőszakolta-e a szomszéd kisfiút. A papa bevallja, hogy igen. Egy kicsit még részletezik, hogy hogyan, meg mennyire, meg ilyenek, aztán a kisfiú azt kérdi hogy vele ugye soha sem tenne ilyet? Az apuka rázza a fejét, hogy nem, és mind a ketten könnyeznek. És az egész úgy van beállítva, mintha a kisfiú féltékeny lenne, hogy az apuja más nyolcéveseket erőszakol meg. Nagyon súlyos. Mint egy vicc. Ezért nevet mindenki. De ez még nem jelenti, hogy jó film, felfoghatjuk úgy is, hogy olyan borzasztó-rossz, hogy csak röhögni lehet rajta. 
Todd Solondz -ról még fogunk hallani, tehetséges filmrendező hírében áll, a Welcome to the dollhouse, egyik korábbi filmje az összes három közül a híresség fénykörébe repítette. Azt nemcsak "írta-rendezte", de producelte is, és a hírek szerint hamarosan látni fogjuk. Első filmjének címe: Fear, Anxiety & Depression, önmagáért beszél, és az is vígjáték … (Nem hisszük el a "csávót")