Hihetetlen, hogy milyen pontos a mozinézők ösztöne, hogy már a bemutatókból, mennyire pontos képet tud alkotni az illető filmről. De ez mind semmi ahhoz képest, ami a filmek legelejével történik.
 Már amikor az első feliratot meglátod, a betűtípust, a betű mögötti képet, vagy meghallod az első hangokat tudod, mire fizettél be. Vajon miért hagyják a filmek producerei, rendezői, hogy filmjük az első másodpercekben ennyire meztelenre vetkőzzön? 
A filmek legelejének valójában kettős szerepük van. Megmutatják neked, mi lesz a pálya, milyen stílusban, milyen mederben fog leperegni a következő két órád, és tudtodra adják, hogy milyen dolgokat várj a filmtől, amiket az tényleg tud is teljesíteni, illetve szándékozik. Ezek azok a másodpercek, amik, mint egy bakelit lemezen a befutó barázdák, bevezetnek magába a filmbe.
Egy filmet elvileg bárhol lehet kezdeni, láthatsz házat, napot, égboltot, utcát, hálószobát, autó-szélvédőt, arcközelit, bármit, de tényleg bármit. Ezért ez a rész a film legnehezebben kitalálható eleme, és egyáltalán nem ritka, hogy már kész van a forgatókönyv, amikor kitalálják, mi legyen az, amit legelején látunk. Az első perc egyenes vonalban kell, hogy röpítsen a filmben rejlő cselekmény felé, hogy amikor elhelyezkedtél a székben, azt érezhesd, hogy miden sínen van.  Végülis, amikor megnéztél egy filmet, bármikor gondolhatod, hogy ezt meg azt másképp is lehetett vagy kellett volna csinálni, de egy megvalósult film első percénél jobbat biztos, hogy sohasem találhat ki senki,  (ugyanahhoz a filmhez) mert ez az, amiből mindig a csúcs valósul meg. 

Egy olyan film, mint a Leaving Las Vegas hogyan is kezdődhetne másképp, mint hogy Nicolas Cage leemel egy üveget egy boltban a pultról? Sajnos, tökéletes kezdet, mert erről szól a film, hogy "Mr. Cage halálra piálja magát". 
Vannak cseles első percek, egyik legjobb ilyen az Időzsaru, (Peter Hyams filmje, Dir és D.O. P. ). Sűrű függönyben ömlik az eső, késő délután, lovasok, mégpedig Lee tábornok katonái valamit szállítanak. 
Megállítja őket egy útonálló, és mondja, hogy adják neki oda az aranyat, ami a titkos rakományt képezi. Kinevetik, hogy csak egyedül van, és rögtön lelövik, de az idegen egy eléggé újszerű fegyverrel lemészárolja őket. Aztán lekopik, vissza az időben, oda, ahonnan jött. 
Azért "cseles" az ilyen első perc, mert egy pillanatra kizökkent, nem érted, miért azt látod, amit, de aztán rájössz. Plusz, amiről azt hitted, hogy kitérő, egyenesen a cselekmény közepébe küldött. Az ilyen beindult kezdést csak nagyon felkészült filmek engedhetik meg maguknak. 

A Tomorrow Never Dies (A holnap markában) James Bond kezdete volt ilyen, egy perc alatt annyi akciót lehetett látni, amennyit más filmek 2 órában teregetnek szét. És  még csak ezután következett a Sheryl Crow-s főcím, ami a műfajban mindenképp egyedülállót tett le a vászonra. 

A legklasszikusabb filmkezdetek egyikeként minden bizonnyal meglehetne szavazni a 90-es Wild At Heart kezdetét, ki van írva, hogy Cape Fear, (mint helyszín), a mennyezetét látjuk egy profi épületnek, és egy klasszikus szám megy mint party-zene. Amolyan "la-la-la, megyek az utcán, szép az idő, nem is sejteném, hogy két másodperc, és a fejemre esik egy tégla" - kezdés, tényleg nem is sejtjük, hogy ez a film utolsó nyugalmas pillanata. (Lulla mamája fél percen belül beoson Sailorhoz a men’s room-ba, és kitör a bonyodalom. Érdekessége ennek a filmkezdetnek, hogy Budapesten a földalattin élő emléket állítottak neki, minden ajtónyitódáskor, és csukódáskor bejátsszák azt a jellegzetes három hangot a számból, ami a film első jelenetében megy, az ember automatikusan látja a mennyezetet, és ahogy fordul a kamera ..