Mindenki emlékszik Kim Basinger remek mutatványára, amikor a Tuti Balhé-ban áramvonalas műszerkójában fejjel lefelé lóg. Éppen egy múzeumot rámol ki, mint hi-tech ősprofi. De elejt valamit, és bekapcsol a riasztó. Ezt a helyzetet már egy tavaly nyári jégkrém reklámban is megcsodálhattuk, ott is fekete bőrszerkóban lóg a csaj, csak nem tud ellenállni egy magnum-jégkrémnek, és beleharap, és leesik egy finom kis csokidarab, és megint jön a riasztó. 
A Briliáns Csapda remek lehetőséget ad, hogy ebben a bőrszerkós, a meseszerűség keretein belül profi bank-fosztogató nő tevékenységében jobban elmélyüljünk. Fejjel lefelé függeszkedés ugyan konkrétan nincs benne, de ennél is agyafúrtabbat találtak ki nekünk. A trükk neve Zeta-Jones. Zétácskánk a bonyolult infravörös csíkok között egy karate-gyakorlatsorhoz, vagy egy baletthoz hasonló mozdulatsort végez, és így lépked keresztül rajtuk. Az infra-csíkok bonyolult rendszerét (vagy lézer?) otthonukban zsinórokkal teljes egészében létrehozták, és Zétánk ezek közt gyakorlatozhatott, és annyira aranyos, ahogy koncentrál, és orrocskáján pici izzadságcseppecskét növelték a hatást. 
Partnere Sean Connery (Mac), és együtt készülnek a komoly rablásra, mint egy mesében. 
De a mese úgy alakul, hogy Zeta (Gin, neki is frappáns három betűs nevet sikerült kitalálni) kettős ügynök, főfoglalkozásban biztosítási nyomozó, és a film elején eltűnt Rembrandt kép visszaszerzése a cél, ami miatt beépül Mac-hez, hogy lebuktassa egy következő műkincs elrablása során, legalább is a főnökének ezt adta be. 
A kapcsolatuk a romantikusan hűvöstől egyenes vonalban halad a mester és tanítványa, idősebb férfi és fiatalabb nő meghitt viszonya felé. Kedvelik egymást, Zetánk gyönyörű, Connery pedig, mint eredeti James Bond, és mint angol úriember, és mint (jelen filmben) műkincs szakértő tökéletes vevő a lány összes mozdulatára, rezdülésére, és nagyon oda van érte. A film akciói valójában másodlagos szerepet játszanak, inkább aláfestik a viszonyukat, vagy méginkább a munka-szerelem dimenziójával küldik meg a történetet. Láthatjuk őket együtt munkába menni, dolgozni, meg ilyenek, lényegében erről szólnak az akciók. 
Vagyis a hír, hogy ez "a nyár James Bond-ja" nem fedi a valóságot.
 Mégis vannak határozottan veszélyes helyzetek, amelyek szinte hátborzongatóak, és ez teszi a filmet érdekessé. A langyos, meseszerű világban lubickáló páros körül a burok néha megkarcolódik. Például egy 100 méter magasságban kifeszített vékony drótkötélen próbálnak (araszolgatva) menekülni, kezüket a magasba tartva, és akkor jön egy kommandós helikopter. A néző szinte Connery szemével aggódik a gyönyörű Zeta-Jones miatt, és egy ilyen helyzetnél rosszabbat nem is lehet elképzelni. Vagy mégis, mert mi van, ha a drótkötél esetleg elszakad, és miközben Malajzia fővárosában, Kuala Lumpurban mindenki az új évezredet (vagy ahogy a Csapnivaló nevezi, az új évtizedet) ünnepli, száz méterrel alacsonyabban, kényelmes helyzetben, addig ők ott zuhannak a kötélen, és úgy, hogy szinte semmi realitás-értéke nincs, hogy azt a egy ember túlélje, ők ott küzdenek, szenvedő szerkezetben. Vagy mi van, ha rájuk zárul egy páncélterem összes ajtaja? Súlyosan kínos, és alig várod, hogy a történet a rövid akcióról ismét visszazökkenjen a "rendes" kerékvágásba. Kuala Lumpur egyébként nagyon jól áll Zeta-nak, ez a film legjobb eleme, ahogy az egzotikus szépségű nő annyira tökéletesen illeszkedik a környezetbe, mintha őslakos lenne. 
Az olyan filmek, mint a Ponyvaregény egyebek közt éppen azon alapulnak (Scorsese Nagymenők / GoodFellas c. filmje óta), hogy ami elromolhat, az el is romlik, így szűrődik be a realitás. Ugyanazt a vonalat a súlyos filmek, mint a nevem Joe jól tovább viszik, és az már a nyomorról szól. A Briliáns csapda  minimális realitást ad, de úgy, hogy közben érzékeled a realitást, hogy például a bankot rabolni a 90-es években egyáltalán nem lehet, mármint ezzel a régi angol besurranós módszerrel. Mellesleg nem hisszük, hogy ez után az Entrapment  után még valaha készülne romantikus-bankrabló film. Tekinthetjük egy régi műfaj naplementéjének is, amit most látunk, Sean Connery-vel, a az idős angol úrral, mint egyfajta utolsó mohikánnal. A hetvenes években a közönség még elhitte, hogy ilyesmi kalandok léteznek, mai szemmel viszont vicces, hogy besétálnak egy épületmonstrumba, és próbálják kifigyelni, hol van a riasztó, az őrök, meg ilyenek. Beletették a filmbe a 2000-es szilvesztert és a Y.2.K (year 2 thousand) komputer - problémát is, amitől még hangsúlyosabb, hogy egy "múlt évezred beli műfajjal" volt, illetve van dolgunk, mintha ez a film lett volna a gálaest. 
A film abszolút kellemesen közepes, de nem kell féltenünk, senki nem tudja kihagyni, Zeta-Jones miatt, amit mélységesen megértünk. 
INTERCOM
-zé-

 

    oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20