Igen, az apuka Olasz, a mami angol, Claire Londonban született, 26 éves. Eléggé decens gyerekkor, a Londoni Arts Educational School-ba járt, kicsi (11 éves) korától, ez hat évig tartott.
Az isi, képzelhetitek, magán-iskola, ahol a nebulóknak köpenyt kell viselni. Remek atmoszféra egy fiatal lánynak, hogy játékos, és titokzatos személyiséget alakítson ki a köpeny alatt. Angol honfitársai párszor megcsodálhatták a tévében, 91 és 92 folyamán, Press gang és Shrinks a két produkció címe, közben azonban már rendesen filmben szerepel, a zûrös Horvátországban forgatott "Gipsy eyes" c. C.I.A-s filmben, amit a magyar téka-látogatók is ismernek a polcokról. 11 hónapot sikerült ott töltenie, Horvátországban. 
A család 93-ban költözött az Egyesült Államokba, San Francisco mellé. 
Claire egybõl részt is vett néhány kellemes "független" stílusú filmben. A "független" az Egyesült Államokban kicsit mást jelent, mint nálunk, náluk a független filmek is lehetnek meglehetõsen sikeresek például. A Mallrats (mint "bevásárlócentrumi patkányok") a zseniális Shop-Stop (ez a magyar címe, az eredeti: Clerks) második része, csak nagyon partinbénára sikerült, állítólag Kevin Smith a premieren annyit mondott "bocs, ezúttal túl sok pénzem, és túl sok idõm volt". Mindenesetre Claire megtalálható ebben a filmben, és független filmben szerepelni cool karriert jelent. Akirõl igazán tudni lehet, hogy Claire -rel járt, az (kedvencünk) John Cusack, aki ugyancsak függetlennek számít, pedig nagy sztár, csak hát van saját filmprodukciós érdekeltsége is (lásd korábbi cikkünk). Aztán 97-ben Brad Pitt szakított Gwyneth Paltrow -val, és akkoriban kezdõdött a Meet Joe Black forgatása, és egybõl mindenki tudni vélte, hogy Brad és Claire együtt nyomulnak. Teljesen úgy tûnt, együtt jelentek meg nyilvánosan, és ez minden. Claire szóvivõje (Becca Kovacik) tagad minden nemû együtt-járást, ugyanakkor, mivel egy filmben szerepeltek, még akkor is okos lett volna ezt tennie, ha tényleg igaz a hír. 
 

 


Amikor 96-ban, akármilyen rövid szerep is volt, de õ lehetett Sean Connery lánya a Sziklában, már tulajdonképpen rálépett a durvább Hollywood -i karrier útjára. A rövid kis alakítás egyébként meglepõen emlékezetesre sikerült. 

A Joe Black már nagyon komoly tészta, a film költségvetése a 100 milliót súrolta, ami azért nagyon komoly. A Joe Black-benA Joe Black az 1934-es "Death takes a holiday" c. filmjének a remake-je, amit akkoriban Fredric March rendezett. A nagyon klasszikus filmek remake-jeiben szerepelni pedig még komolyabb pont az ember karrier-ellenõrzõ füzetében. 
Amikor megkapta a szerepet, mégsem lehetett vidám, mert édesanyja éppen akkor betegedett meg, halálosan. A film forgatása, és anyja tragédiája gyakorlatilag párhuzamosan futottak. A filmrõl szóló cikkünkben még viccelõdtünk is, hogy az "E.T. típusú halál", "a fogyatékos halál", meg hogy hogy néz ki a halál, mint "Brad Pitt",de ha belegondolunk, vagy esetleg elképzeljük szegény Claire helyzetét, az egy egészen más dimenzió. Mégis, Claire esküszik, hogy "nem használta az anyját", úgy érti, a szerep eljátszásához. "Nem hiszem, hogy túléltem volna, ha ezt tettem volna" -tette hozzá. Egy kicsit "használta" azonban az apját, aki azonban -hálistennek- él és virul. 
Csak maga a party-jelenet leforgatása 6 hétig tartott, ebbõl a tüzijáték egy egész hetet vett igénybe. 600 statiszta közremûködésével, az éjjeli órákban. Ilyen egy nagyon-nagy produkció. Amikor Claire és Brad eljutottak az ágyjelenetig, már öt hónapja forgattak. A forgatás 97 nov 12. én fejezõdött be. A forgatás elején Claire így szólt komoly partneréhez, a nagyszerû Anthony Hopkins -hoz: "Te Oscar díjas vagy, én még nem csináltam semmit, de te is ugyanannyiszor fogod végigcsinálni a jeleneteket, mint én" (Anthony Hopkins max négy felvételig szokott elmenni.) A Szilkában
A harmincadiknál meg is kérdezte Claire-t "Kedvesem, meg bírnád végre jegyezni a kibaszott szöveged?" -Meséli Claire, Liev Schreiber-nek adott interjújában. Következõ filmje a Mystery man, Ben Stillerrel. A Joe Black elõtti idõkben úgy gondoltak Claire-re, hogy  jobb, mint a filmek, amikben játszik, ezzel most is egyetértünk. 

(XX.)



oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16