INTERJÚ az EURÓPA EXPRESSZ ALKOTÓIVAL
A hírverés szerint az "első magyar akciófilm" az Európa Expressz, amit először a februári filmszemlén lehetett látni. Lehet azon vitatkozni, hogy Bujtor István és az ellopott Madonna mi volt, de az Európa Expressz az első hazai film, ami megkísérli egy-az egyben hozni az amerikai akció-filmek világát. A kísérlet jól sikerült, az eredmény nem egy buta-film  , hanem egy bájos magyar alkotás lett. 
(Lásd akkori írásunkat a filmszemléről). Egyébként igaz a hír, Rátóti Zoltán tényleg zseniális alakítást nyújt Zavarov, a gátlástalan ukrán maffiafőnök szerepében.
A filmet március 18-tól játsszák országszerte.

Munkatársunk, "Engra Wing" interjúja Horváth Csaba rendezővel és Dora György producerrel.

 Csapnivaló: Kettőtök neve fémjelzi az Európa Expressz-t. Hogyan jöttetek össze?

D. Gy.: A Nemzeti Színházban találkoztunk, ahol Csaba rendezőasszisztens, én pedig segédszínész voltam. Sokat beszélgettünk, tervezgettünk, aztán egyszer csak jött a szikra, hogy egy film az, amit mindketten komolyan szeretnénk megcsinálni.
1993-ban alapítottuk meg a (z első) cégünket, és - most jövök rá, ahogy mesélem - szinte napra pontosan 5 évre rá, 1998. augusztusában kezdtük forgatni az Európa Expresszt.

Csapnivaló: Öt év jó hosszú idő, még filmkészítéshez is. Addig mivel foglalkoztatok?

D.Gy.. Adtunk ki könyvet, videókazettát, később tévé-show-kat gyártottunk. Ebben a műfajban a gasztronómiára "szakosodtunk", mi készítettük a Konyha Show-t az RTL Klubon. Leginkább arra volt jó ez a periódus, hogy kitanultuk a gyártást, saját tapasztalatból tanultuk meg, mi hogyan működik. Aztán 1996-ban meglett a forgatókönyv, és ettől kezdve már azon dolgoztunk, hogy ez a film megvalósulhasson.

Csapnivaló: A saját pénzeteken kívül egy csomó szponzoré is benne van a film elkészültében. Könnyű volt támogatókat szerezni?
H. Cs.: Tulajdonképpen nem volt túl nehéz, pedig sok szponzort vontunk be. A forgatás közben igyekeztük a szponzorok termékeit úgy felhasználni, hogy ne legyenek túl feltűnőek, ne zavarjanak bele a film világába. Nem akartuk, hogy a nézők erre figyeljenek a film helyett.

Csapnivaló: Korrekt pénzből (100 millió Ft), korrekt idő alatt közönségfilmet forgattatok. Ha most megnézitek, azt a filmet látjátok, amit elképzeltetek?

H. Cs.: Kicsit jobbat, amire számítottunk Tényleg nagyképűség nélkül mondom, úgy történtek a dolgok, ahogy terveztük. Ennek nagyrészt az volt az oka, hogy megpróbáltunk mindent előre látni. Magyarországon igen, de egy amerikai filmnél nem fordulhat elő, hogy a stáb fél napot áll. Mivel a saját pénzünk volt benne, bármi jött is közbe, ezt nálunk szintén nem lehetett. Próbáltunk mindenre odafigyelni, profin csinálni, mint Amerikában.

Csapnivaló: Tehát mindent előre megterveztetek az első perctől kezdve?
H. Cs.: Gondolom, nyilvánvaló, hogy ma Magyarországon filmet kétféleképpen lehet forgalmazni: a multiplexekben és az Art mozihálózaton keresztül. Mi kezdettől fogva tudtuk, hogy az első verzió érdekel minket, és ez a döntés egészen a forgatókönyv kiválasztásáig visszahat. Azt gondolom, hogy ha valaki ma kifizet 1200 forintot 2 mozijegyért, annak adni kell valamit a pénzéért. Szórakozást. Ez ugyanígy működik mindenütt a világon, Európában, Amerikában, bárhol.

Csapnivaló: Mitől ilyen fontos nektek Amerika?
H. Cs.: Szerintem a film tömegmédia, és Amerikában tudják igazán tömegmédiaként használni a filmet. Nem gondolom, hogy az amerikai film agresszív mocsok lenne, ami elönti az emberek agyát. Ez egy olyan média, amit lehet hatékonyan használni, és mi is pontosan ezt akarjuk: hatékony tömegmédiaként használni a mozit.


 

Dobó Kata egyenrangú tagja a kommandós csapatnak ..
Rendőrök biztosítják a Nyugatit, ahova a vonat mindjárt befut ..
Rátóti Zoltán és Dobó Kata a vonaton
 

D. Gy.: A moziba járók nagy része 30 év alatti. Mi is ugyanebbe a generációba tartozunk, a Csillagok háborúja és az MTV generációjába. Ráadásul a 70-es években létezett Magyarországon közönségfilm, gondolok itt többek közt Keleti Mártonra, Várkonyi Zoltánra, Máriássy Félixre. Aztán az egész mintha kihalt volna. Elég groteszk helyzet, hogy a mostani közönségfilmek rendezői közt egyedül Tímár Péter végzett rendező, a többiek mind színészből avanzsáltak rendezővé.

H. Cs.: Ugyanakkor nagyon erős igény van a magyar sztárokra. Nézd meg, hogy a Republic, vagy Zorán, hogy két nagyon különböző előadót mondjak, még mindig több lemezt (CD-t, kazettát) ad el, mint akár Madonna. Ez annak ellenére igaz, hogy a külföldi megasztárok marketingje, reklámja, imidzse sokkal erősebb. Ez szerintem egyértelmű bizonyítéka annak, hogy szükség van hazai sztárokra.

Csapnivaló: Mitől üt szerintetek leginkább az Európa Expressz?
H.Cs.: Szerintem legfőbb erőssége a színészi gárda. Nem csak a főbb szerepeket alakítják ismert színészek, hanem a néhány percre felvillanó figurákat is remek színészek formálják meg. Sokan a szemünkre vetették, hogy kliséken alapul a történet. De az amerikai filmekben ugyanezek a klisék fordulnak elő, ha pedig körülnézel, a világban sem látsz mást magad körül.
D. Gy.: Nagyon fontos, hogy a filmben a mostani, a 90-es évek hangulata, annak reális figurái jelennek meg. Lehet, hogy egy visszahúzódó életet élő 40-es pedagógusnak ez nem jön le ennyire nyilvánvalóan, de a fiatalok pontosan tudják, hogy Szerjozsa, az agresszív alvezér figurája bármikor felbukkanhat mellette egy partyn, odébb pöckölheti, és ő nem áll le vele vitatkozni. Ezek az arcok a 90-es évek valósága.

Csapnivaló: A Filmszemlén is bemutatták a filmet, én egy angol feliratos verziót láttam. Mik  a terveitek?
D. Gy.: Március 18-ától lesz a film látható a mozikban, és az első 3 hónap nézettségi statisztikái döntenek el sok mindent. A forgalmazónk most tér haza egy nemzetközi filmvásárról, bár ehhez tudni kell, hogy a film, termékként véve, nem teljesen kész állapotában került ki a vásárra, nem volt például szinkronizálva.
Ugyanakkor külföldiek, akik a Filmszemlén látták, - bár volt, akinek nem tetszett maga a film, - abban egyetértettek, hogy biztos siker, igazi közönségfilm lesz.

H. Cs.: Biztos vagyok benne, hogy a magyar kereskedelmi tévék - ha el tudjuk juttatni hozzájuk - le fogják vetíteni. Ha jól sül el a bemutató, és lesz érdeklődés a továbbiakra, a történet előzménye - a csapat összeállása -, és folytatása is kész forgatókönyvként megvan. Sőt, folytatunk tárgyalásokat arról is, hogy tévésorozatként dolgozzuk fel a történetet, amiben szerintem sokkal több van, mint ami ebbe az egy moziba belefért.

-Engra Wing-
még képek
 
Best Hollywood



oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16