Ez a tavasz már biztos, hogy a Levi’s és a Coca Cola Light szezonja, az ő reklámjaikat látni mindenütt, minden mennyiségben, és az emberek, (mint mis is) szemmel láthatóan örülnek nekik. Filmjeik az év klasszikusaivá válnak, ha már most nem azok. Előző számunkban is írtunk róluk, akkor még nem "egyedül" uralták a terepet, mostanra azonban rendesen kiemelkedtek. Ahhoz, hogy ilyen bámulatos dömpinget produkálhasson egy-egy kampány, bizony nemcsak a bámulatos mennyiségű pénz függvénye, hanem a filmek, illetve bármilyen médiára írt kópiák strapabírásán is alapul. Amikor vagy harmincadszor látod ugyanazt a klipet, érdekes átalakuláson mész keresztül, mintegy felnyílik a szemed, és ha a reklámfilm működik, elkezded felfedezni a részleteit, és ahogy felfedezed őket. Egy életre beléd ivódnak. 

Egyáltalán nem túl gyakori ilyen csúcspontra eljuttatni a közönséget, ez a reklámozás 39. emelete, a tető. Megtanulod kívülről a háttérben szóló zene szövegét ("It’s a good day, I’m singing a song, It’s a good day, how can anything go wrong"). Megfigyeled, hogy a gurulásnak indult autó első kerekei lehet, hogy tényleg épp rámentek volna arra a kőre, amit a lány arrébb rúgott, és amikor azt mondja, hogy  "Elvigyelek?" ("You want a ride?"), akkor már szinte megtanultál teljesen az ő fejével gondolkozni, és látni a dolgokat. Ja, és ha ledobod magad egy teraszon a Coca Cola Light, különösen dobozban már nem csupán egy jó választás, hanem a választások választása lesz. Nem semmi.



A Levi’s "Élből" filmjével ugyanez a helyzet, már minimum egyszer biztos kipróbáltad, képes-e a te fejed is olyan mozgásra, mint a mackóé. És már azt is tudod, hogy ő nem csupán egy mackó, úgy hívják, hogy Eric. Sőt, nem is akármilyen Eric, hanem Flat Eric, a Levi’s saját fejlesztése. Sőt, már biztosan láttad a Mr Oizo klipet, amely mint rendes önálló "single" is megjelent, (Flat beat) és ebben Eric megmutatja igazi arcát. Eddig csak úgy ott utazgatott a sráccal egy kocsiban, hűségesen asszisztált neki, erre most meglátjuk, hogy komoly beosztású mackóval van dolgunk, aki a Flat Beat c. számot élvezi a nap 24 órájában, és mindenkit feltárcsázik, és azt a zenét nyomja nekik telefonon. Amikor a titkárnő bejön hozzá, akkor derül ki, hogy Eric nem recepciós-maci, mert aláírásért tol elé pár papírt, (ekkor látjuk, hogy a neve Eric), és az is kiderül, hogy Eric nemcsak szeszélyes, de szigorú is, egyik papírt egyszerűen áthúzza. De jó főnök, és szivarral kínálja a titkárnőt, amit műbeles virsli helyettesít. 
Nos, mit szólunk? Ahogy "Cooper ügynök" mondja a Dűnében, "a dream unfolds", "egy látomás kibontja magát", ezek a reklámok rendesen életünk részeivé válnak. Mondja azt valaki, hogy a reklámoknak nincs kultúra-teremtő hatásuk! Az év további részében barátaidon, ismerőseiden lehet, hogy nem is Mel Gibson, hanem Eric, vagy a Coca Cola Light-os lány stílusát fogod tetten érni. Eric zenéjével kapcsolatban a Levi’s magyarországi képviselete már folytatja a tárgyalásokat, hogy válogatás albumon is megjelenjen. 


Új fejezetet nyitott az Amstel. A tavalyi "piros", üvegleengedős film után, most itt van a "kék" vonatos fim. Eredeti, hazai film, remek zenével, szereposztással, barátságos, történettel. Az "Egy világ nyílik meg előtted" film külön tiszteletet érdemel a vasúti fülke gondos megválasztásáért is. Jelenleg a legemlékezetesebb 3 reklám között foglal helyet. Mivel a szereplők még átmeneti szezonnak megfelelően vannak öltözetve, elképezhetőnek tartjuk, hogy nyáron vagy ismét látjuk a "piros" filmet, vagy egy egészen újat. Az Amsteltől minden kitelik. 



Van olyan, hogy egy-egy kategórián belül egyszercsak kitör a verseny, nos éppen ez történik a "helyi" cipő és ruha-kereskedések körében. Lehet is örülni, hiszen elég szép képekkel árasztják el a várost. A cél nyilvánvaló, szeretnék, ha olyan márkák, mint a Morgen már nem csak azért kerülnének az utadba, mert kimentél valamelyik plázába, hanem mert direkt őket keresed. A bevásárló-centrumok megjelenése óta tulajdonképpen önmagában reklám-tevékenységnek számított, ha a megfelelő centerben volt egy boltja a márkának, most azonban ezen a kategórián belül is beindult a verseny, hogy ne vedd őket egyszerűen egy kalap alá. Ez a versengés nem azt jelenti, hogy a már régebb óta jelen lévő nagyon-nagyok, (mint a Benetton), pozícióját kellene felosztani több "kisebbre", hiszen a plázák megjelenésével, illetve meghonosulásával (ami meg is történt) bővült a vásárlói réteg, akik szeretik nagyon komoly helyeken beszerezni ruhadarabjaikat. Mindenesetre a Morgen plakát-kampánya jelentős eredményt könyvelhet el hatás-kifejtés terén, a saját szemünkkel és fülünkkel hallottuk, hogy egy középkorú hölgy egy villamos megállóban azt mondja, hogy a Gellért téri megállóban kettő is van a Morgen plakátból! Gyorsan megkérdeztük, honnan tudja ilyen pontosan, azt felelte, megfigyelte, "mert van benne valami torz". Lévén, hogy a plakát nem az ő rétegét célozza meg, az is pontosan elég, hogy hatást tett rá, hogy kiszúrta, hogy van benne valami, mármint a plakát alapját képező fotóban, (ami szerintünk nagyon-profi). A Simetric, ami a cipőiről híres szintén elég ötletes szimmetrikus fotóval szórakoztat minket, hangsúlyozva, hogy pasi és csaj cipők egyaránt megtalálhatóak náluk. 
-yosemith-



oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17