microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: kult -> művészet, pop, vizuális kultúra, kultúr-stratégia

2010-07-27

Re: "Capa leleplezése" (8. rész / 14)

::::: kis Capa legendológia

A sztori, a teória, hogy a fotó expozíciójának, a kamera elkattintásának pillanata egybeesik a milicista halálával, valójában a LIFE kontribúciója, találmánya. Ezt azonban nem a hasukra ütve találták ki - a fotót látva bontakozott ki bennük ez a jelentés, a (megdöbbentő) kép ihlette ezt az olvasatot. Valójában e teória az, ami miatt Capa e képe ikonná vált. Azaz LIFE kontribúciója - és a kép maga (amely nélkül az "halál pillanata" - elmélet nem jött volna létre és nem is állt volna meg) együtt adják ki a ma ismert ikont (amely 1937 júliusában született).

Note: ez a rárakódott-, illetve a fotóból kibontakozó történet különleges jelenség, hiszen a fotó így többé nem egy történet memoranduma, nem egy emlékeztető arra, ami megtörtént, nem egy leírása annak, hanem önálló életet él, és ugyanúgy mesél el egy történetet, a néző fantáziáját megmozgatva, mint egy opera, egy mozifilm vagy egy festmény (nem dokumentáció, amely visszatekintő, visszautaló, hanem ábrázolás, amely egy víziót, élményt generál a befogadóban, gyakorlatilag a költészet erejével, amit a befogadó nem mint a múltban végbement esemény leírását, hanem mint valós élményt éli meg). A fotóknak e különleges történetmesélő szerepe pontosan a képes lapokkal született meg, illetve szabadult (f)el, a Berliner Illustrierte Zeitung-gal és társaival, a VU-val - majd az USA-ban a Harper's Bazaar-ral, majd a LIFE-fal. A fotográfia a képes lapokban elszabadult, önálló történetmesélésre lett képes és hajlamos, és mindig sokkal többet mesélt, mint ami a kép készítésének pillanatában alapanyagul szolgált. Volt az eredeti történet, az ott-és-akkor, és lett a fotó, annak alapján - ám a fotó többé nem ezt az ott-és-akkor-t adta vissza, hanem egy új történetet, amely a befogadó fantáziája, jelentéstulajdonító mechanizmusa alapján született meg. A fotó nem visszaadja a pillanatot, a történetet, hanem újra-létrehozza, olyan ez, mint egy történet adaptációja, újra-készítése - s a képes lapok, a fotónak teljhatalmat adtak, zöld utat ahhoz, hogy hatásukat kifejtsék, hogy illusztráció helyett immár maguk meséljék el "a történetet", illetve maguk meséljenek el egy történetet - az eredeti történet alapján.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -





A LIFE megjelenés után azzal, hogy 1938-as könyvében nem szerepelteti, Capa elvágta a köldökzsinórt, és elengedte a képet, mint a mass media produktumát, amelyhez a saját fotója csak alapanyagként szolgált. A jelentés-növelt fotó pedig tovább járta világot, de nem mint kihűlésre ítélt egyszeri kis mítosz, hiszen immár Capa további életműve, fotói is tovább táplálták. Capa legendás fotóssá vált, már a D-Napon (de még ha nincs a D-Day sorozata, Bridget Jones-osan szólva akkor is benne lett volna a világ legjobb 30, sőt, 15 háborús tudósítóinak körében - ever ...).

Capa legendás volt, de
legenda a fotóinak, a művének köszönhető - s ha az összes járulékos infót, az egész legendát kitörölnénk valahogy, a fotói a legendát újra létrehoznák. Capa fotói, vegyük észre, nem csak amiatt fantasztikusak, hogy éppen "jó helyen volt, jó időben", és így különleges dolgok tárultak elébe, amiket megörökíthetett, elkaphatott - hanem attól, hogy képes volt fantasztikus módon ott lenni, és képes volt fantasztikus módon megörökíteni, megragadni, láttatni, ami elébe tárult. Nem maga a dolog, hanem a színvonal, a szuperb minőség az, ami számít, amitől Capa Capa.

Capa isten adta tehetség volt, géniusz, nem is kérdés. A képeit látva pedig a néző folyton legendákat is lát, hiszen csak ámul, mert elképesztő, hogy hogy tudott pont ott lenni, pont akkor ... Természetesen erre mindig van racionális magyarázat - lásd a fantasztikus képsorozatát - a Háború Utolsó Áldozata ... a fiú éppen, hogy elesett, Capa már ott van és fotózza. Hogy került oda? Valószínűleg ez volt az utolsó működő géppuska-állás. Capa nemcsak ott van, de pár másodperccel a katona eleste után, már fotózza is, őt is, és a társait is, akik közül ketten guggolnak, hiszen egy orvlövész les rájuk (!) - Capa azonban, mint annyiszor, most sem nem guggol, és vaku nélkül, elérhető fénynél (at available ligth) készíti fotóit. Legenda? Mármint legenda alapjául szolgálni alkalmas kép és történet? Abszolút. Lélegzetelállító? Abszolút. Megérdemli Capa az elismerést a kamera elkattintásán kívül a fotó drámaiságáért, s a bátorságáért is? Abszolút.






A többi Capa fotót látva ezek kiválnak, mert drámaibb jelenetet ábrázolnak? Nem, dehogy - Capa fotói mind ugyanarról szólnak, a háborúról, az emberről a háborúban - gyakorlatilag az életről, akár fegyvereket látunk és halottakat, akár az élők "hétköznapjait". Capa nem lesipuskás, aki ott terem valahol és megnyomja a gombot, Capa a végsőkig együtt mozgott, együtt lélegzett a háborúval - s erre csakis azért lehetett ilyen szinten képes, mert részt vett benne, a különbség közte és egy katona közt csupán annyi volt, hogy Capa fegyver helyett kamerát használt ... és persze még az, hogy neki senki sem parancsolt :)



következő fejezet: a "photo-shoot" teória (moment of death captured)
a cikk fejezetei:
-JP-
2010-07-27

Címkék: Rober Capa, LIFE magazine, ICP, Art Magazin