Oktatási rendszer? Átfogó reform? – qu'est-ce que c'est? (5. rész / 12)
::::: nevelés helyett: oktatás, tanulás-segítés
Csúnya hagyomány, hogy az iskolákban oktatás helyett nevelés zajlik. A gyerekeket fegyelmezik, és ez az, amit elsősorban megtanulnak, boldogulni egy alárendelt helyzetben, kiszolgáltatva a tanárok parancsának. Gyakorlatilag, ha úgy vesszük, börtöntöltetékeket és katonákat (esetleg a militáns miliőhöz vonzódó fiatalokat, például neonácikat) nevelve elsősorban. A Pink Floyd „another brick in the wall” c. száma pontosan erről szól. Az oktatást fegyelmezésre, elnyomásra, betörésre használó rendszerről. Ez a modernista rendszer. Ez a csirkekeltetők rendszere humánokra átírva.
Az, hogy a gyerekeknek jogokat adnak, szemben a tanárokkal, kevés. Valójában a tanárság intézményét kell újradefiniálni. Külön tantárgyat szentelni a tanárképzőkön, tanítóképzőkön a fegyelmezés problematikájának. A tanár szerepe az, hogy oktasson, az, hogy segítse a diák tanulását, ezzel együtt azonban egy közösség létrehozásáért és működtetéséért is felelős, mint egy edző. Kell, legyen a tanár kezében fegyelmező eszköz, gondolnánk. Ez azonban tévút, amely rövid úton zsákutcába torkollik, a tanároktól ugyanis azt várja el a rendszer, hogy tartsanak rendet és fegyelmet. Képzeljünk el egy 50 kilós filigrán tanárlányt, akinek a 80-120 kilós 16 éves, nagy hangú srácokkal vagy rosszindulatú lányokkal kell párbajoznia, ki az erősebb-alapon. Miért várnánk el ilyesmit egy tanítótól?
Arra, hogy ne zavarják az órát, intézményesen ki lehet találni módszereket, a tanár megnyom egy gombot, és onnantól egy kamera rögzíti az eseményeket, utána pedig megnyomhat egy másik gombot is, és akkor bejönnek a biztonságiak, és megkérik a rendbontókat, hogy távozzanak.
A rendbontóknak, akik szabotálják az oktatást, nem büntetést kell adni, hanem felvilágosítást arról, hogy mi lesz belőle, ha nem tanul, ha nem használja ki az oktatásban rejlő lehetőséget.
A tanároknak semmi okuk arra, hogy büntessenek, a büntetés a tanítástól teljesen idegen dolog. A tanárok mentorok, tanulássegítő, példamutató felnőttek. Ha valaki vét, akkor nem büntetést érdemel, hanem azt, hogy szembesítsék a vétkével, s megvilágítsák a számára, hogy ez miért volt hiba, miért volt nem-szép dolog, felkínálva közben a visszailleszkedés azonnali vagy majdnem azonnali lehetőségét.
Amire egy iskolában fegyelmi szinten fokozottan oda kell figyelni, az a bandák létrejötte, és a drogfogyasztás, drogkereskedelem, fiatalkorú bűnözés, de ez ellen sem fegyelmezéssel, hanem valami magasabb szintű, speciális szervek bevonásával kell fellépni – nem megengedhető, hogy tanárok, akik ott laknak egy faluban, a faluban uralkodó bandáknak legyenek kiszolgáltatva azáltal, hogy egy gyereket a banda-tevékenységéért valahogy felelősségre kell vonniuk.
Összességében a felállás az oktatásban az kellene, hogy legyen, hogy a diákok nem azzal tartoznak a tanároknak, hogy tanulnak, meg hogy meghallgatják őket, és szót fogadnak. A diákok csak a diáktársaiknak tartoznak, azzal, hogy nem akadályozzák őket a tanulásban. A tanárok felé nincs tartozás, a tanár pedig nem kérhet számon. A diákok megkérhetik a tanárt, hogy magyarázzon el valamit, amit nem értenek, akár újra és újra is. Akik azonban már értik, azok leszavazhatják e tanulókat. Akiket a tanár ott helyben megkérhet, hogy magyarázzák el a többieknek. És persze ki lehet tűzni egy csoportos, önkéntes plusz-foglalkozást valamelyik délutánra.
A tesztek, dolgozatok nem szabad, hogy vérre menjenek, elvégre, ne feledjük, nem űrhajósokat vagy ügynököket képzünk, akiknek stresszhelyzetben kell teljesíteniük, és valami bememorizált anyagot visszamondaniuk. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy adott előadás anyagát magáévá tette-e az illető diák, s hogy ebben értelmi képességei, felfogása, korlátozták-e, vagy jól működnek a kognitív funkciói. Ha rosszul sikerül egy dolgozat, kérdés, hogy miért? Valami más körülmény, nem megfelelően előadott anyag, további magyarázatot igényel? Akármi is az ok, ezzel a tanárnak el kell tudnia számolni.
Fontos, hogy ha valaki nem ért egy anyagot, akkor rövid időre átkérhesse magát párhuzamos osztályba, egy másik oktatóhoz, ha ilyenre tömegesen kerül sor, akkor fontos, hogy a másik oktató kiemelt túlórában adhasson extra szemináriumot a diákoknak. Ezeken az extra szemináriumokon az összes tanár részt vesz, s így senkinek a renoméján nem esik csorba. Extra szemináriumokat egy-egy tananyag-fejezetből rendszeresen lehet tartani. Havonta egyszer.
Visszatérve a dolgozatokhoz, tesztekhez, fontos lenne, hogy egy-egy diák javíthasson az adott tananyagból, bebizonyítva, hogy magas szinten elsajátította azt. Ha rosszul sikerül a teszt, a dolgozat, akkor hadd kérhessen a diák egy időpontot arra, hogy a tanárral a többiek előtt egy kötetlen beszélgetés formájában (15 perc) bebizonyítsa, hogy elsajátította a tananyag aktuális részét. Így, ha ez megtörténik, akkor a diák arra az időszakra a rossz jegyeit felülírhassa a jó osztályzattal. Ehhez megint nem kell más, csak egy túlóra – és persze elhivatott pedagógusok, akik hajlandóak e kihívásra .)) Az ilyen elbeszélgetős dolgozat-javítást minőségbiztosítási okokból hangban rögzítenék, s így ugyanúgy jegyet lehet rá adni, mint az írott dolgozatra. Az ilyen beszélgetős javító dolgozatot bármely tanárnál elvégezheti az adott diák. A diák kérhet előzetesen konzultációt is. Persze, csoportosan. A tanár túlórát kap. Egy tanagyag-fejezet végén ez 2-3 túlóra egy tanárnak, esetleg 6-8, ha 20-30 diák akar javítani. cserében viszont csupa jó osztályzat születhet, ami annak felel meg, hogy a diákok nagy része kitűnően elsajátította az adott tananyag fejezetet. A cél szentesíti az eszközt: megtanítani a gyerekeknek gondolkodni, felfogni, értelmezni, befogadni, képet alkotni – s emellett, ezzel egyetemben megtanítani nekik az adott tananyagot. Ha pedig azt hitelt érdemlően elsajátították, miért ne érdemelnék meg a jó jegyet, a legjobbat? Miért büntetnénk őket azért, hogy egy stresszes helyzetben egyszer rosszul teljesítettek?
Miért szórnánk ki őket a kiválók közül azért, mert egyszer stresszes helyzetben rosszul teljesítettek? Miért ne érne meg nekünk egy-két plusz túlórát, hogy akár egy egész gimnáziumban egy évfolyam egy adott tanagyag fejezetet véletlenségből (némi ráfordítással, pedagógiai odafigyeléssel) kitűnő szinten sajátítson el?
Nos, csak azért, mert az oktatás egy verseny. A diákok pontokat gyűjtenek, egymással versenyeznek, azért, hogy csak a legjobbak kerülhessenek az egyetemekre. Aki hibázott – az rosszabb jegyeket, és ezáltal kevesebb pontot kap. A stresszhelyzetben levezényelt dolgozatok mindenütt ugyanolyanok, mindenki csak egyszer futhat neki, ott és akkor, és amit teljesít, annak a következményeit egész életében viselni fogja. Így választódnak ki a jók, a kiválók a közepesek közül. Ez a tanverseny. A karrierverseny. Nem kéne, hogy így legyen. Nem kéne, hogy a diákok kamaszkoruk kellős közepén majdani életük minőségét kockára téve játsszanak, lehetne más az oktatás. Akkor azonban nem tudnák kiszórni a sok-sok gyereket (a nem kiváló osztályzatok szisztematikus megpecsételést jelentenek). Mindenki szűzen indul, de csak a legjobbak, legszorgalmasabbak tudják teljesíteni azt, hogy nem hibáznak, és jól veszik az akadályokat. De miért kell akadályversenyt csinálni az oktatásból? Miért kell a diákokat egymással szemben, egymás ellen versenyeztetni? Csak azért, mert a végén az egyetemeken kevés a hely, csak azért, mert az elitben kevés a hely – és ezért szükséges a kiválasztódás, és a piszkos munka nagy részét a rossz tananyagok, rossz oktatási rendszer, és a középiskolai pedagógusok kénytelenek elvégezni: a gyerekek szortírozását.
Nos, ezért nem szabad az oktatást az elit-passzok kiállításának alapjává, médiumává tenni. Nagyjából mindenki megtanulhatna mindent egészen kiváló szinten. A középiskola végére (oviban kezdve a nyelvtanulást, 3 éves korban) legalább 2 nyelvet megtanulna mindenki, s mindenki élénk, nyitott, értelmes, közösségi lényként távozna a gimnáziumokból, valódi élményekkel, valódi tudással, izgalmas tapasztalatokkal, s valós alapú önbecsüléssel.
következő fejezet: a kultúra alárendelése a gazdaságnak? NONSZENSZ!
a cikk fejezetei: