hírek
Találkoztál már az AltaVista új arculatával? És az új Internet Movie DataBase-ről mi a véleményed? (Szerintünk a régebbi jobb volt). Az MTV-nek is van (már vagy két hónapja) új image-reklámja, a korábbi "MTV is Music Television, majd az azt felváltó " Beat, don’t follow" után most az egyszerű és nagyszerű "MTV - Mad About Music" szlogen képviseli az arculatát, mégpedig egyszerre két darab klippel is, amit az MTV népszerű klipekből vágott össze. Magyarország október 7.-étől két tévécsatornával is szegényebb lett, no more Szív Tévé, és no more MSAT.

Jennifer Lopez, (aki Puff Daddy-vel jár), elbukott egy 7 milliós gázsijú filmet a sok alkudozás miatt. A film a Warner Bros. Produkciójában készül, és Angel Eyes lesz a címe. A stúdió és Lopez az alkudozásban már egy milliós differenciáig megközelítették egymást. Jennifer Lopez -rendőrruhábanEredetileg 5 milliót ajánlottak neki, de ő 8-at kért, és végül egészen 7 ig felmentek, és ekkor határozott meglepetést váltott ki, hogy Lopez mégsem mondott igent, hiszen már Június óta folynak a tárgyalások, és már a forgatókönyvben is megjelentek a Lopez által igényelt változások. Utólag úgy tűnik, hogy komoly félrekommunikálások történhettek a Jennifer Lopez-t képviselők és a Warner Bros.-t képviselők között, de akkor is veszett fejsze nyele. A Luis Mandoki féle filmben Jennifer Lopez egy rendőrnőt játszott volna, aki összejön egy férfival, akinek meghalt a felesége, de ő tudja kezelni a dolgot. A műfaja természetesen dráma. A projektet a DreamWorks részéről Steven Spielberg and Jeffrey Katzenberg, az Imagine Entertainment részéről pedig Ron Howard és Brian Grazer jelentette be. (Ron Howard egyebek közt a Távol Afrikától, az Apolló 13, és az EdTV rendezője.) 



Az Egyesült Államokban 80. Szülinapját ülte az A.S.C. (American Society of Cinematographers), és egy felszólalás Steven Poster részéről valóságos hadat üzent a digitális technikának. Azt mondta, hogy mint cinematograferek, ők  a kapuőrei a vizuális megjelenítés technikai színvonalának, és vagy megőrzik a mesterségük minőségét, vagy hagyják lezülleni ezt a médiumot egy televíziónál nem jobb színvonalra. (Felszólalása tapsot váltott ki).
Budapest okt. 26."Léteznek technológiák, amik olcsóbbak, mint a forgatás  filmnyersanyaga -folytatta- de a lényeg nem az olcsósítás, hanem a még tökéletesebb felvételek készítése, nem igaz?"
Az egész felszólalás arra akarhatott kilyukadni, hogy a digitális (értsd videó) technikát inkább csak az olyan produkciók használják, mint pl. a Csillagok Háborúja, (aminek a következő részét a hírek szerint már 100%-ig videóval forgatják le), és ne az "amatőrök", ami nyilván a Kevin Smith típusú fiatal filmesekre vonatkozik. 

Budapest okt. 26.A 2000-res Oscar díjra Európaiaknak November közepéig lehet jelentkezniük. Franciaország az "East, West" c. filmet delegálja, Csehország az "Idiote"-ot, Hollandia "Scartches in the Table", Brazília az "Orfeu"-t , Magyarország pedig a "Nékem Lámpást adott az Úr a Kezembe Pesten" c. "jancsó-filmet".

Sarah PolleySarah Polley, a Go sztárja, szerepelni szándékozik egy kanadai alacsony költségvetésű játékfilmben, és még co-producelni is fogja ezt. A Címe "A Wilderness Station" lesz, és Anne Wheeler fogja rendezni. A kosztümös film a múlt század ötvenes éveiben játszódik, a Kanadában. Sarah úgy kerüli el az árvaházat, hogy igent mond egy érdekházasságra, de később oda jut, hogy beismerő vallomást tesz gyilkossági ügyben. Sarah Polley 79-ben született, a Váratlan Utazásban a szépséges kis szőke lányt, Sarah Stanley-t alakította, és a sorozat végére egészen felcseperedett. Legközelebb a Titanic-on láttuk a Go-ban, és nagyon szép és nagyon jó volt. 
2000 a "re" évtizede lesz, (reméljük nem évszázada), a dolgok újracsinálásának  főszezonja. Ilyen sorsra jut az Alice Csodaországban is, az MTV Films elkészíti a 2000 stílusban. Britney Spears a megcélzott címszereplő, aki örül az ajánlatnak, de hivatalosan még nem bólintott rá. Ezt a filmet mozivászonra utoljára 51-ben készítették el, előtte 33-ban, 31-ben, 15-ben, és 03-ban. 
 

Martin Scorsese "Bringing Out the Dead" c. filmje okt. 22.-én jelent meg, és ahogyan korábban a kritikusok is, a nagyközönség is kissé túlzásnak találja minden létező lépten és nyomon történő szenvedés-ábrázolást. Nicolas Cage -a filmbenScorsese-t pedig azzal vádolják, hogy eléggé öncélúan rontja el a nézők jó hangulatát, Nicolas Cage-et pedig azzal, hogy mindenki jobban járna, ha  egy kicsit visszatérne a vígjátékokhoz. A filmben sokak szerint az a túlzás, hogy nagyon realisztikusra akarja venni a NY-i nyomort, viszont ezt úgy éri el, hogy minden harminc másodpercben beesik egy sérült lőtt sebbel, és a CNN kritikusa szerint a filmhez képest a Vészhelyzet valóságos pite. Minket pedig az gondolkodtat el, hogy vajon nevezhető-e művészfilmnek egy olyan alkotás, ami nem nagyon alacsony költségvetésű, és nem direkt dráma?

Bruce Willis többször Párizsban járt, mert a Planet Hollywood  nevű étteremláncolatuk, melyet Demi Moore-ral, Sylvester Stallone-val, Whoopi Goldberg-gel és Arnold Schwartzenegger-rel együtt futtatnak, anyagi infúzióra szorul. Pár hónappal ezelőtt a láncolatból kilenc éttermet zártak be. Most éppen 25 millió fontnak megfelelő összeget kellett beletenniük, és az üggyel kapcsolatban rosszindulatú sajtónak Bruce Willis folyamatosan úgy nyilatkozik, hogy nem gond. 

Október  5.-én, Londonban az  MTV Europe képviselői  bejelentették az 1999-es MTV Europe Music Awards jelöltjeit és a gála műsor fellépőit. A  listát Brent Hansen, az MTV és a VH1 elnök vezérigazgatója és Ronan Keating az 1999-es MTV Europe Music Awards házigazdája ismertették.
A Díjátadó gálát az MTV  Europe november 11.-én  21.00 órától élőben közvetíti. 
A győzteseket az MTV nézőinek szavazatai alapján választják ki, és bizony idén először a magyar nézők számára is lehetőség nyílt a szavazásra. A szavazólapokat a FOTEX boltjaiban találhattátok, és okt. 31-ig lehetett szavazni. 
Az  MTV minden évben hozzá szeretne járulni azokhoz az erőfeszítésekhez melyekkel felhívják a figyelmet a különböző szociális és társadalmi problémákra. Ezért minden évben átadásra kerül a FREE YOUR MIND díj is.  Ennek a díjnak az odaítélésénél fő szempontként szerepel, hogy megegyezve az MTV globális FREE YOUR MIND kampányával, a díjazottak hozzájáruljanak a szabadság, a tolerancia és az előítélet-mentesség eszméjéhez és gyakorlatához.  1998-ban, a díjat a B92 nevű független szerbiai rádióadó képviselőinek adta át Michael Stipe az REM énekese. A díj korábbi nyertesei  The Landmine Survivors’ Network, az Amnesty International, a Greenpeace és a The Buddies and Carers of Europe voltak.
 


oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17