Egy újságírónak mi sem lehet érdekesebb, mint egy olyan filmet nézni, amiben a főszereplő egy újság szerkesztőségében dolgozik, ráadásul mint szerkesztő. Az újság neve Chicago Sun - Times, vagyis egy igazi újságot kevertek bele a filmbe, csak az a kérdés, hogy ez jó-e nekünk. Hiába Garry Marshall a főszerkesztő, (Rigfort), attól az egész újságosdi olyan 70-es évek Walt Diesney. Mr. Marshall akkor lehetett volna a film hasznára, ha rendezte volna. 
Fura dolog, de igaziból nem is olyan rossz történet, mint amilyennek a moziban látjuk. A probléma csak az, hogy két módon lehet megközelíteni. 
Az egyik, a történet, mint egy regény, vagy egy egyoldalas riport, ami elmeséli hogy  a sikeres szerkesztőnő kitalálja, hogy szeretne riporterként debütálni. És akkor hirtelen ölébe pottyan a lehetőség, hogy álcázott riporterként bejuttassák egy gimibe, ahol majd az anyagot gyűjti a riporthoz. Nagy az öröm, mert szerkesztőként inkább hosszú évek alatt lehet karriert csinálni, riporterként, úgy, hogy a cikk alatt van ott a neved, sokkal gyorsabban. A probléma ott kezdődik, hogy Drew (Josie Geller) hirtelen rádöbben, hogy neki a gimis évek valóságos rémálmot jelentettek, és hogy saját jól felfogott érdekében nem lenne szerencsés oda visszamenni. Aztán az ott eltöltött hetek mély benyomást tesznek rá, és még az is kiderül, hogy mennyire örök központi "téma" a gimi az emberek életében, különösen az amerikaiakéban.
És ezt mind megírja egy riportban, és most már mindenki örül, nemcsak Drew, akinek végül sikerült megállnia a helyét.
Gimibe visszamenést film illetve tévé vásznon a Twin Peaks-ben láthattunk egykor, amikor Nadine agykárosodás miatt visszazuhant a tizenéves kori tudatába, és be kellett őt ismét íratni. 
A Pleasantville -ben elsősorban is egy tévéshow-ba utaznak vissza, de  a fő helyszín ott is a gimi, szóval az is visszautazós. A harmadik (és egyben a legeslegjobb film) a Grosse Pointe Blank, (Otthon, véres otthon), amiben John Cusack mint bérgyilkos a szülővárosába kap megbízást, ahova vagy tíz éve nem tette be a lábát, és éppen akkor van az érettségi találkozójuk, ott van Minnie Driver is, egykori kedvenc szerelme. 
A másik nézete a sztorinak az, hogy Drew örök béna nő, és valami munkája kapcsán ismét be kell sétálnia az oroszlán barlangjába, a gimibe, ahol várhatja a sorsát, hogy megint milyen rosszul fog alakulni. (Ekkor azt kell végigszenvedni, ahogy az utolsóból végül első lesz). Meg kell mondani, a film, amit a moziban látunk, 100%-ig ezt a nézőpontot választotta. Így pont az, ami egy kicsit is érdekessé tehette volna a Bambanő-t, teljesen a háttérbe szorul. Drew-t fogszabályzós, nagyon buta és nagyon ronda, és nagyon szerencsétlen nőként látjuk a régi gimis bevágásokban, ami azért zavaró, mert a fogszabályzó egyáltalán nem csúnya dolog, a legtöbb lánynak határozottan jól áll, és nem szép dolog ekkora, és ilyen rossz klisét bevetni. Fogszabályzó nélkül is pontosan ugyanolyan "bamba" lett volna. 
 

INTERCOM