A tábornok lánya 
The General's Daughter
(1999)

Vajon az emberek szeretnek-e katonai krimiket nézni? 
Vegyük például a Becsületbeli ügy c. filmet. Átlagosan izgalmas film, többnyire nyomozás és tárgyalás a cselekmény, s ami mellékvágányra küldte a filmet, az pont a katonai vonal volt, tehát a hadseregen belül történtek speciális elbírálása és kezelése, ez nem tett túl jót a filmnek. A nézők szerintem nem tudnak teljességgel azonosulni a katonai belső szlengek ( becsület, titoktartás, lojalitás, engedelmesség, tisztelet) értelmezésével, és gyanítom, hogy nem is kötik le őket túlságosan az ezzel foglalkozó filmek. Hasonló a helyzet A tábornok lánya c. új Paramount Pictures filmmel is. 

MacCullum Támszpont gyakorló tér
A film forgatókönyve Nelson DeMille regénye alapján készült, és ismét előfordult az az eset, hogy regényben izgalmasabb volt a történet, mint a filmadaptációban. DeMille maga is szolgált tisztként az amerikai hadseregben, és érdekesnek tartotta feldolgozni a "nők a hadseregben"-témakört. A forgatókönyv két profi író munkája, William Goldman nevéhez fűződik például a Szemtől szemben, a Maraton életre-halálra c. filmek forgatókönyve is, vagyis egyszerűen csak arra gondolhatunk, hogy nem túl hálás ez a téma filmbeli megvalósításra, azért nem sikerült jóra teljesen a film.
A tábornok lánya c. film egy katonai thriller, amely egy százados lány meggyilkolásának a történetét mutatja be. Elizabeth Campbellnek hívják a lányt, aki a MacCullum támaszponton szolgált, és akinek  a meztelen holttestére bukkannak egyik nap a támaszpont udvarán. Szimpla krimi-helyzet: egy gyilkosság, ismeretlen indíték, a gyanúsítottak köre földrajzilag behatárolt, de sok elemmel rendelkezik, és s film végére ki kell derülnie az igazságnak. Ezt a klasszikus beállítást kell egy katonai környezetben elhelyeznünk, és valahogy minden más értelmet nyer. 
Ők régen szerelmesek voltak
A meggyilkolt lány egy népszerű és megbecsült tábornok még népszerűbb lánya, akinek kiemelkedő képességeit mindenki elismerte, amellett egy csinos fiatal lány, akinek a holttestén nemi erőszakra utaló nyomokat véltek felfedezni. A nyomozással Paul Brennert, az amerikai hadsereg nyomozási részlegének tagját bízzák meg, s ahogy ez már a katonai filmekben lenni szokott, a helyi vezetés megpróbálja a gyilkosságot mint "belső ügyet" kezelni. De hála a forgatókönyvírónak, most ez nem annyira sikerül, mert Brenner (John Travolta) személyében egy kifejezetten flegma nyomozót kap ki a felső vezetés, aki nem terül ki a hadseregbeni értékektől, viszont tényleg meg akarja tudni, ki ölte meg Elizabethet, aki rá is nagy hatást tett pár perces találkozásuk alatt. 
Brenner maga is profi katona, vannak maradandó emlékei ebből a világból, de nyomozóként inkább a "normál" élethez kötődik. Ismeri a játékszabályokat a hadseregben, de cinikus azokkal szemben, úgyhogy inkább a saját feje után megy, amiből általában jó szokott kisülni. Az első percektől akad egy segítőtársa, a nemi erőszak kutatására specializálódott Sarah Sunhill (Madeleine Stowe) személyében, aki véletlenül a volt szerelme. A filmben nem derül ki pontosan szakításuk története, de hát ez egy pici mellékszál, ami csak arra jó, hogy egyrészt már mint régi ismerősök dolgozhassanak együtt a főszereplők, másrészt legyen némi szexuális feszültség is köztük, vagyis a filmben. A gyilkossághoz is kapcsolódik szexuális feszültség, de az annyira nyomasztó-nemi erőszak, brutális szex-, hogy ellensúlyozni kell egy normál férfi-nő vonzással. 
Most együtt nyomoznak
A nyomozás során Brennerék egyre jobban átlátják a támaszpont belső köreit, a meggyilkolt lány személyiségének egyre több oldalát ismerik meg, és kiegyensúlyozott ritmusban kap a néző újabb és újabb információkat a körülményekről, mégis az utolsó előtti percekig nem tudjuk, ki és miért ölte meg Elizabeth Campbellt.
 
 
 
 UIP-DUNA FILM 

A tábornok lánya és Brenner nyomozó
A gyanú árnyéka persze Campbell tábornokra is rávetődik, aki politikai karriert tervez nyugdíjaztatása után, és a lánya részéről nem egyértelmű a támogatottsága, rajta kívül még két tiszt is gyanúsítottá válik, de végül az igazság valahogy sokkal egyértelműbb és szomorúbb, mint ahogy azt a film elején gondolná a néző.
A film nem sikerült jobbra, mint egy átlagos krimi, s ami sok figyelmet elvesz a történettől, az a sorozatos katonai vonatkozások előbukkanása. Travoltának például nagyon nem áll jól, ha egy percig tiszteleg, meg a  hűséges tábornok-adjutáns, Fowler ezredes szereplése is fárasztó, az ő karaktere kapta meg egy egyszemélyben a katonalét negatív vonásait: túl szabálykövető, túl ostoba, túl lojális, túl gyenge. Minden perce a filmvásznon teljes szenvedés. 
Vele szemben említhetjük Robert Moore ezredes alakját, talán nem véletlenül James Woods megformálásában, aki izgalmas, intelligens személyiség, a Brennerrel folytatott pergős beszélgetései a film legjobb perceit adják. 
Woods egyébként a producer Neufeld jó barátja és egyik kedvenc színésze, aki választhatott a film szerepei közül, és ő a legkevésbé megfogható karaktert választotta, akiről végülis nem tudjuk meg a teljes igazságot a film végén sem. 
Paul Brenner - nyomozás közben

John Travolta ritkán keveredett katonai filmekbe( The Thin Red Line- Az őrület határán c filmben például), de elmondhatjuk, hogy ezt se csinálja rosszul. A tábornok lányában szerencsére kapott egy külsős-attitűdöt, de ezen túl is megtöltötte a Brenner-karaktert jó adag lazasággal, spontaneitással, ami közelebb tudta hozni legalább ezt a katonai karaktert a nézőkhöz. Persze érezhető, hogy nem okozott neki túl sok álmatlan éjszakát a szerep felépítése, de ha végül valaki csak miatta is megnézné a filmet, nem okoz neki csalódást.
Madeleine Stowe pedig jobb formában tündökölt, mint várható lett volna. Szerepe szerint másodhegedűs, de az első perctől kezdve annyira kézzelfogható a jelenléte, nagyon jól kialakította azt a hűvös stílust, ami e filmbeli helyzetéhez adekvát: egy nő nyomoz egy férfi környezetben egy nő megerőszakolásának és megölésének az ügyében. Egyszerre érezhető a karaktere profizmusa és hajthatatlansága, és ezzel együtt a nőies szorongása egy durva közegben. Stowe kiválasztásában Travoltának is része volt, aki olyan valakit keresett erre a szerepre, "akinek van humora, és evilági szépség jellemzi". Stowe a felkészülése során sokat beszélgetett egy klinikai pszichológus barátnőjével, akinek a páciensei közül többen nemi erőszak áldozatai lettek. 
A film rendezője Simon West, aki vágóasszisztensként kezdte a pályáját, és az első filmje a Con Air- A fegyencjárat volt. Reklámfilmesként futott be, számos sikeres reklámfilm és videóklip fűződik a nevéhez. 
Kedvenc rendezőinek Coppolát és Kubrickot tekinti, most 39 éves, A tábornok lánya a második nagy filmje.
Madeleine Stowe (Sarah Sunhill)
Nem szeretné elkötelezni magát egyik filmes műfaj mellett sem, csinált már egy akciófilmet, egy thrillert, szívesen belevágna egy vígjátékba is, számára az a fontos, hogy erős érzelmek tükröződjenek a filmjeiben, a drámai szál keveredjen a humorral. Nagyon élvezte a Travoltával való forgatást, de a nagy sztárok mellett szívesen dolgozik fiatal, még nem híres színészekkel is, mint például ebben a filmben az Elisabeth Campbellt játsszó Leslie Stefansonnal.
A tábornok lánya az USA-ban 57 nap alatt 100 millió dolláros jegybevételt hozott, valószínűleg nálunk is kevés mozibajáró fogja kihagyni, de ennél sokkal kevesebben lesznek azok, akik vagy kedvenc filmjükként fogják emlegetni, vagy szívesen megnéznék másodszorra is, mert annyira jónak tartják. Szerintem két szóban az "izgalmas, de nem túl szellemes" kritikával illetném a filmet. A többit meg mindenki meglátja a saját szemével.
 -lyl-

oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17