Vagy a menzán, nevetgélve azt mondtad, fogadjunk ez és ez az illető most fog felbukni a saját lábában, és összejön, vagy az is lehet, hogy nem a múltban, hanem a jövőben lesz majd tök hasonló élményed, ami, miközben bekövetkezik, pont ezt a vízeséses élményt használja az agyadban tisztán belsőhasználatú mintaként. 
Ezzel szemben például az összeomlás c. Michael Douglas-es film jeleneteit max akkor tudja elővenni az agyad, ha véletlenül begőzölsz, és mivel nem tetszik a kiszolgálás a hamburgeresnél, előkapsz egy géppisztolyt. 
Jim Jarmusch, még a nyolcvanas években kezdte allegorikus tevékenységét. 
A fent említett két filmjével olyan életmintákat mutatott be, John Lurie és Tom Waits színészi előadásában, melyek a "cool" kifejezés elterjedésében alapvető szerepet játszottak, és amely minták mint egy darab felhő, ami több millió esőcseppre bomlott, filmszereplők, történetek, és konkrét, valóságos emberek hétköznapjaiban alapvető mintaként szerepeltek. 
Szó szerint arra gondolunk, ahogyan a cool-ság a gyakorlatban elterjedt. Az allegorikus filmek titka egy rejtély leleplezése, illetve valamilyen kulcs megtalálása egy rejtélyhez, ami egy adott jelenet profi színészi előadása, illetve annak a karakternek a profi megértése nyomán jön létre, ami már a forgatókönyv szintjén el tud dőlni. 
 

BEST HOLLYWOOD

Voltak olyan verziók, hogy ez olyan, mint az 50-es évek, volt olyan, hogy mint a 70-es évek,  volt olyan, hogy középkor, Jim Jarmusch pedig a szamuráj világot vetette be, (mint allegóriát), és ha létezik olyan, hogy valamit telibe találni, akkor ezzel ő egészen biztosan valamit telibe talált. Napjaink egyik kifejezése, a "túlélés" kap nagyon finom kis megvilágítást a Ghost Dog -ban. Egy egyszerű nagydarab fekete srác, Forest Whitaker a Ghost Dog, aki simán túlélő üzemmódban fut, csak annyi a különbség, hogy mivel ókori japán könyveket forgat, az egész világot, meg benne a saját életét úgy magyarázza, illetve úgy látja kristálytisztán, hogy ő egy szamuráj. 
Rögtön a film elején felolvas nekünk egy részletet, amiből kiderül, hogy a szamuráj eleve úgy tekint magára, hogy halott, és így sokkal szabadabban tud cselekedni, plusz egész más színben látja a világot. Ghost Dog egy bérgyilkos, legtöbbet Leon, a Profitól "tanulta", de ő nem autista, hanem szamuráj. Mégpedig egy nagyon vicces szamuráj, mert amikor olyan kacskaringósan dugja vissza a kabátja alá a géppisztolyait, mint a szamurájok a kardjukat, rendesen nevetünk, mint egy jó Tarantino filmen. A film nagyon erős zenében, Ghost Dog megbízójával galambpostán kommunikál, (imádja a galambokat), és már amikor csak annyi történik, hogy repül egy galamb, akkor is, a zenével együtt tökéletes moziélményt ad. 

Erre még rájön egy egész csapat olasz-amerikai maffiózó, akik vagy tízszer olyan vicces jeleneteket produkálnak, mint amiket  a Csak Egy Kis Pánik -ban látunk. 
Kedvencünk, amikor a fő olasz-amerikai gengszter a fürdőszobájában, a tükör előtt Public Enemy-re rappel, de ez tényleg nem minden. A vége kicsikét nyálas, de jobban örülünk neki, hogy ilyen jó ez a film, mint amennyire azt a pár apró jelenetet sajnáljuk. És végeredményben, amikor kijössz, egészen remekül érzed magad, és könnyen lehet, hogy pár nappal később, amikor egy álmos, lucskos őszi reggel, és nincs kedved melózni menni, valahol belül kicsit eszedbe jut, hogy szamuráj vagy, és tök simán nekivágsz a napnak.