Tökéletes Katona - A visszatérés (1999)

Jean-Claude Van Damme ismét megörvendeztet minket egy akciófilmmel: a ’92-es Tökéletes katona második részében szerepel, ezzel beszerzett filmográfiájának még egy rossz pontot.
A Tökéletes Katona Van Damme első kasszasiker filmje volt, amiben teljes erőbedobással alakította a félig ember - félig komputer harcost, akiben végül az emberi oldala győzött a rombológép énje felett.
Ez a film ha nem is emlékezetes, de nézhető akciófilm volt, s a sikerén felbuzdulva most idejét érezte Craig Baumgarten producer a folytatás elkészítésének, bár ne tette volna.
A Tökéletes katona - A visszatérés állítólag minden idők egyik legnagyobb költségvetésű akciófilmje, Mic Rogers rendezésében, akinek ez a debütáló rendezése, eddigi pályafutása kaszkadőrjelenetek koordinálásához, másodstáb irányításához kötődik, ő volt Mel Gibson vezető kaszkadőre a Halálos Fegyver, a Visszavágó és a Maverick c. filmekben. 
A történet szerint az előző filmhez képest egy év telt el, Luc Deveraux ( Van Damme) egyedül neveli a kislányát a felesége halála után, és különleges szakértőként dolgozik egy kormányprogramon, amiben újabb tökéletes katonákat( meghalt katonák agyát egy komputer vezérli, elpusztíthatatlan harcosok lesznek belőlük) próbálnak kifejleszteni, illetve ezeket továbbfejleszteni a még profibb gyilkolászás érdekében.
Azonban egyszer csak a központi vezérlő komputer ( S.E.T.H) szabotálja a programot,  testet ölt Michael Jai White alakjában, és a katona-készítményeket tudatukra ébreszti. Ettől fogva elszabadul a veszély, egyedül Van Damme harcos állíthatja meg az elpusztíthatatlanokat, mivel neki van hasonló múltja, meg amúgy is ő a főszereplő. 
S.E.T.H. segítségére van Romeo, a fő tökéletes katona, akit Bill Goldberg profi bokszoló alakít.
Az első húsz perc után annyira felpörögnek az események, hogy beszélgetésre, cselekménybonyolításra már nem nagyon jut idő, lövöldözések, hatalmas robbanások, az emberi katonák legyilkolása történik főként, nagyon nagy mennyiségben, kevésbé látványosan. Úgy látszik, a mennyiséget tartották fontosnak a forgatókönyvírók, ha voltak ilyenek egyáltalán, Van Damme-ot is keveset látjuk közelharcban, a zseniális harcművészeti tudása ebben a filmben kissé rejtve marad.
A jók oldalán áll még egy nő és egy gyerek: Erin, a rámenős újságírónő, akibe bele fog szeretni Luc a film végén, és Hillary, a kislánya, akit még az akció elején elrabol S.E.T.H., biztos, ami biztos.
Erin-t Heidi Schanz színésznő játssza, akit többek közt a Gyűjtő, és a Truman Show c. filmekben láthattunk, ebben a filmben sajnos ő sem nyújt túl sokat, de ezzel nincs egyedül.
A Tökéletes katona - A visszatérés az egyik legsilányabb filmtermék, amit valaha láttam, nem ajánlom senkinek megnézni, ha csak nem aludni szeretne valamelyik párnázott moziszéken egy jó másfél órácskát.

 -nina-

 INTERCOM 

Bigyó Felügyelő Inspector Gadget (1999)

A Bigyó Felügyelő ránézésre, mivel Walt Disney, egy Kedvenc Marslakóm szerű kedves limonádét kínál. De a látszat mögött egy végtelenül együgyű dolog van, amit szinte fárasztó nézni is, szórakoztatónak pedig egyáltalán nem nevezhető. 
Legjobban a Bosszúállók c. lapos filmre emlékeztet, ami a Batman és Robin-ra emlékeztetet, abból is az Uma Thurman vonalra. Ezen a többszörös áttételen keresztül alig jön át valami az amúgy is egyáltalán nem kiemelkedő Batman és Robin-ból. Elvileg gyerekeknek való. Nagyon érdekes lehet például egy olyan figura, aki teljesen béna, és elszenved egy akkora balesetet, hogy csak na, és a testét telerakják mechanikus szerkezetekkel, amik a bigyó c. parancsszóra esernyőt, meg helikopter propellert növesztenek ki a kalapjából, ha éppen kell. Barátunk, a sok cucc ellenére továbbra is teljesen ügyefogyottként viselkedik, és mintha csak direkt szabotálna minket, nem akar akármilyen szintű moziélményben sem részesíteni minket. 
Az egész kicsit gyengébb, mint mondjuk a Knight Rider bármelyik epizódja. Ebben is van autó, ami beszél, de tényleg semmi különös. Maga a Walt Diesney sem minket lát a nézők soraiban, hanem a 8-10 éves gyerekeket, apucival, anyucival, (az mindjárt négy jegy), a szülők már nyilván láttak éppen elég jó és rossz filmet, így nem éri őket különösebb kár, a gyerekek pedig még láthatnak egy csomó jót, most csak az a lényeg, hogy együtt a család. 

-bob-

 INTERCOM 

Átok The Haunting 1999

Mit tudnak a horrorfilmek? Elsősorban ijesztgetni, bár ebben a trhillerek talán még jobban jeleskednek, így inkább talán azt mondhatjuk, félelemben és rettegésben tartani minket.
Ezt cseles módon tudják csak elérni, mert hiszen ha tudjuk, hogy horror, nem ijedünk meg, megfigyelhető például, hogy ha egy filmen belül van mondjuk egy színésznő, aki egy horrorfilmben játszik, akkor a horrorfilmből kivett rész, amit a filmen belül bemutatnak, mindig teljesen vicces. Ebből is látszik, hogy csak úgy tudnak ránk hatni, hogy fokozatosan hozzák be az irreálisat. Az elejétől kezdve elkezdenek csúszni a dolgok, és a végén úgy lesz belőle rémálom, hogy észre sem vetted, hol jöttek be a csúsztatások. Az Átok ezen a téren nem nagyon profi versenyző, mert amikor bejön az irreális rész, a főszereplő, Lili Taylor tök simán elkezd érdeklődni, hogy vajon honnan jönnek ezek a kísértetek, és mi a bajuk. Így, mivel a főszereplő valóságosnak fogja fel a horror-jelenséget, nem is röppentünk el irreális irányokba, vagyis a horrorfilmek egyik alapeleme máris kimaradt az Átokból. 
A másik, amiért fontos a fokozatosság, az az, hogy lehessen fokozni a dolgokat, illetve nem is fokozni, hanem intenzifikálni. Mint a Múmiában, először egy bogarat látunk, aztán egyre többet, és azok egyre durvábban bánnak el a szereplőkkel, és egyre gyorsabban. (Persze a főszereplőket vadul kímélik, mintha kértük volna.) Tehát van a horrornak egy forrása, és azt lehet fokozni, de igaziból nem láttunk még olyan filmet, amiben ez jól sül el. A fokozás inkább a thrillerek világába tartozik, amikor a negatív hős egyre jobban bevadul. Nézzük meg a Még Mindig Tudom Mit Tettél Tavaly Nyáron-t, fokozásnak nyoma nincs benne. Ehelyett az történik, hogy egyre több szereplőt talál meg a horror forrása, és egyre közelebb kerül a főszereplőhöz, és persze mindegyikkel ugyanazt csinálja: kinyiffantja. Ne felejtsük el, hogy ennél rosszabb nem nagyon történhet senkivel, így a fokozásos módszer biztos, hogy csőd, mert a kinyiffanást fokozni nem lehet, csak azt a sebességet, amivel a veszély a főszereplő felé közeledik. 
Az Átok, szerintünk, teljesen rossz nyomon jár, a maga összesen két hullájával, meg azzal, hogy Zeta Jones-t még a veszély árnyékába sem sodorták, Liam Neeson-t is csak megijesztették benne, pedig az egész helyzet kialakulásáért ő volt a felelős. 
Az is rögtön kiderül, hogy a hatalmas kastély szellemeit több tucat gyerek-szellem egy feleség-szellem, és egy férj-szellem alkotják, akik közül egyedül ez a férj a gonosz. Így nem minden arany, ami fénylik, ha megjelenik egy szellem, megmozdul a függöny, vagy egy szobor, akkor nem kell egyből felkapni a fejünket, mert lehet, hogy csak a haver-szellemek. 
Az egyetlen dolog, amit a horror megfigyelhető, és kipróbáltan működő szabályai közül az Átok betartott az az, hogy kezdetben mindenkit egyedül talál meg a fenyegetés, és csak a végén van, hogy an-blokk üldözi mindannyiukat. De nem örülhetünk ennek sem, mert úgy adódik, hogy mindig csak Lili Taylor-t találja meg a szellemcsapat, így adódik egy dilinyósnak vélt főszereplőnk, és egy csomó partner-szereplő, aki akkor hiszi el a horrort, ha látja, és nem látja. 
A film végét is kicsit elpuskázták, mert (nyilván a próbavetítés eredménye miatt) kihagytak egy hatalmas ziccert, ami nem szellemeken alapult, de annál jobb lehetett volna. Az volt, hogy éjszaka egy autóval nekimentek a kerítésnek, és elkezdett folyni belőle az üzemanyag, de nem olyan gyorsan, hogy reggelre el kellett volna párolognia, inkább csak úgy csordogált. Reggel a túlélők próbálnak kisétálni, de meg kell várniuk, hogy az éppen érkező gondnok levegye a korábban nagyon jelentőségteljesen bemutatott láncot. Nyilván az lett volna a szép, ha a lánc a földhöz csapódik, és szikra keletkezik, és ott helyben mindenki felrobban. De ezt kihagyták. 
És kihagytak még valamit, a film elején Lili Taylor-tól elperelik a házát, mégpedig nem más, mint Virginia Madsen, aki csodaszép. Mármost, ha Lili Taylor kiírtja az összes szellemet, nyerhetett volna egy kastélyt, amit eladhatott volna jó pénzért, különösen, hogy, mint kiderült, a családja tulajdonában volt. De nem volt ilyen szerencsénk, és maradt a bénázás. Az egyetlen horror az volt, hogy egy aranyos nőnek egy zongorahúr kiverte a szemét, és felvágta az arcát, az Átok itt is beletrafált, ez megint az, amit nem szabad: megölhetsz bárkit, Virginia Madsen - a Gotham-ben, (A Halottak Nem Hazudnak)jégcsákánnyal, stb. de maradandó károsodást okozni egy mellékszereplőnek, egy nőnek, az arcán .., az nem ér, mert a horror nem erről szól, hanem arról, hogy megijedsz, elveszítesz egy szereplőt, aztán gyorsan elfelejted, mert van még belőlük bőven, csak amiatt izgulsz, hogy a főszereplő hogyan ússza meg, és hogy megússza-e. Ja, és bocs, a főszereplő a horrorfilmekben túlélő, szóval, ha belegondolunk, az Átok egészen gyengén szerepelt. Ha behunytad volna a szemed, és csak hallgatod, sokkal jobban beizgultál volna, de moziban ez nem szokás.
Virginia Madsen Michael Madsen húga, Michael egyetlen filmet sem hajlandó megnézni, amiben Virginia meztelenül is megjelenik. Virginia hamarabb lett a kedvencünk, mint Michael, illetve hamarabb ismertük meg, a Gotham c. filmből, amiben Tommy Lee Jones-szal tökéletes filmet szerepeltek össze. Gotham N.Y. egyik régi neve, a másik a Big Apple, ez utóbbi nem olyan régi. A film magyar címe "A Halottak Nem Hazudnak" volt. Ennél hamarabb szerepelt a Dűnében, ő volt Irulan hercegnő, ő "konferálja" be az egész filmet is, ami minden idők legjobb filmkezdetei közé röpítette a Dűnét, mármint maga ez a konferálós jelenet. Virginia szerepelt még az Esőcsinálóban, a Hegylakó 2.-ben, és például a Kreátorban, Peter O’Toole oldalán, összesen van vagy negyven filmje.

-XX-

 UIP-DUNA FILM 

oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17