Pop, Csajok, Satöbbi High Fidelity 2000

Melyik az öt legjobb popszám, ami a szakításokhoz kapcsolódik? Ki az az öt lány, akikhez a legfájdalmasabb szerelmi bánatod kötődik? Rob, filmünk főhőse a zenék világában otthonosan lubickol, viszont eddigi legnagyobb szerelmei mind faképnél hagyták őt, most éppen az aktuális barátnője, úgyhogy a film során megpróbálja rendbe hozni a szerelmi életét, és mindent, ami ezzel jár.

John Cusack nemcsak főszereplője, hanem társírója és társproducere is a filmnek, a legutóbbi film, amiben ilyen sokoldalúan dolgozott, az a Grosse Point Blank (Otthon, Véres Otthon) volt, amit az utóbbi évek egyik legjobb vígjátékaként tartunk számon. Ha Cusack ennyire beleveti magát egy filmbe, mint ahogy a Grosse Point, illetve a High Fidelity esetében történt, az azt jelenti, hogy már az alaptörténet is a szívéhez nőtt, és mindenképp részt akar venni a film megformálásában. Ezeknek a filmeknek a személyes Cusack-kötődését az is mutatja, hogy mindig nagy számban szerepelnek benne a Cusack-család tagjai, akik mind színészek, bár kevésbé ismertek, mint John, vagy Joan Cusack. A Grosse Point Blank-ben a főszereplő John volt, a hűséges és nagyszájú titkárnője Joan, egy részeg volt iskolatársat játszott Ann, és pincérként feltűnt Bill Cusack is egy pillanatra. A Pop, Csajok-ban a főszereplő John, a barátnője legjobb barátja Joan, s a pici szerepekben feltűnik még két Cusack-név: Dick Cusack ( az édesapjuk, a filmben miniszter), illetve Susie (a legkisebb testvér, a filmben egy party-lány).

A film forgatókönyvét Nick Hornby azonos című bestsellerének alapján írta a Grosse Point-ban bevált forgatókönyvíró-triász: John Cusack, D.V. DeVincentis és Steve Pink (plusz Scott Rosenberg), a könyv annak idején (1995) nagyon nagy sikert aratott szülőföldjén, Nagy-Britanniában és Amerikában is, kultikus, laza stílusú regény napjaink fiataljainak szerelmi-életmódbeli esetlenkedéseiről. A film hűen követi a könyv hangulatát és gondolati tartalmát, a regénytől annyiban tértek el az alkotók, hogy a helyszínt áthelyezték Londonból Chicago-ba, itt él a zenemániás Rob Gordon, aki egy Championship Vinyl nevű lemezbolt tulajdonosa.

Robnak (John Cusack) egy jól berendezett kis világa van, amit leginkább a zenék töltenek ki, viszont a nőkkel nincs annyira nagy szerencséje: éppen most hagyja el a barátnője, Laura egy ezoterikus különc, Ian (Tim Robbins) kedvéért. Ez a film fő vonala: Rob szeretné kideríteni, vajon mi lehet a baj vele, hogy az összes eddigi barátnője elhagyta egy idő után, miközben ő nem sokat változott az elmúlt években, ráadásul az is furcsa, hogy ő még ennyi idő után is gyötri magát a régi kapcsolatai sikertelenségén, míg a lányok vígan élik világukat. Rob paranormális szerelmi élete úgy vetődik fel a filmben, hogy Laura is épp készül őt elhagyni, akivel pedig valóban tökéletes párt alkottak, Rob-ot figyelve a nézők sem értik, vajon miért kellett ezt a jófej srácot elhagynia a lánynak egy tökéletes idióta kedvéért.

Miközben folyik a Laura körüli érzelmi herce-hurca, betekintést kapunk Rob mindennapjaiba, ami szintén nem egy igazi fáklyásmenet, ellenben a legkevésbé sem unalmas. A Championship nevű lemezbolt a popzene megszállottainak gyülekezőhelye, kezdve a két alkalmazottal: Dick és Barry, a két teljesen különböző karakterű zeneőrült, akik folyamatosan harcban állnak egymással, illetve - ami Barry-t illeti - a potenciális vásárlókkal. Mivel a popzene leginkább beavatottaknak szól, ezért a kevésbé szimpatikus, vagy rossz hozzáállású vásárlók nem kaphatnak a lemezekből, éljenek a periférikus zenék és az exkluzivitás: gondolhatjuk, mennyire lehet nyereséges Rob boltja. Mindezek mellett érezhető, hogy a Championship afféle boldog kis szigete a fiataloknak, ahol az igazi súlyos választások Barry White hatodik kislemezének utolsó száma, illetve a Beatles korai korszakának egyes termékei közt zajlanak, nem pedig olyan dolgokkal kapcsolatban, minthogy milyen típusú mosógépet vásároljunk, ahogy ezt az kétféle életstílust pompásan leírta a Trainspotting c. film első pár perce. Szóval burokban élnek hőseink, pontosabban a fiúk-férfiak, merthogy a lányokat - Laura képviseletében - már inkább a karrier hozza lázba. A High Fidelity könyv formában valószínűleg azért is lett annyira sikeres a fiatalok körében, mert olyan apróságokat tárgyal viccesen egy átlagsrác agyműködésén keresztül, amik külön-külön is meghatározóak tudnak lenni, viszont együtt már egy konkrét életstílust mutatnak, aminek minden új generációnál megvan a létjogosultsága és kedvessége. Rob azzal foglakozik, amit szeret - a zenékkel -, a fantasztikus zenei tudását próbálja hasznosítani a megélhetéséhez, és ahelyett, hogy elmenne a Virgin Megastore-ba eladónak, inkább elevickél egy undeground saját lemezbolttal. Az eladói bolondos srácok, millió zeneszámmal a fejükben, akik nagyon profik ebben a világban, viszont annyira nem tudnának megalkudni egy más környezettel, hogy nagyon úgy tűnik, Rob nélkül felkopna az álluk. Laura is piros hajjal kezdte a külön életét, viszont most már kosztümben jár, sokat keres egy jó munkahelyen, sokat is dolgozik, és szeretne egy felelősséggel teli kapcsolatot magának. A legfinomabb karakter a filmben Lauráé: nagyon kemény lánynak van beállítva, viszont ahogy megtudjuk, hogy Rob milyen szélhámosságokat követett el ellene, elkezdjük még jobban megkedvelni, látjuk, mennyire úgy szereti Rob-ot, ahogy van, még akkor is, ha már éppen nem akar többé vele lenni. Laurát egy gyönyörű, ismeretlen dán színésznő játssza, Iben Hjejle, akiről csak annyit tudunk, hogy 29 éves, a koppenhágai színház tagja, és Max Von Sydow a példaképe. Iben üdítő jelenség a filmvásznon, nagyon könnyed és természetes, emellett a játéka mögött egy olyan -skandináv típusú - lányt érzünk, akivel nagyon jó lehet hétköznapokat eltölteni. A rendező, Stephen Frears is azért választotta őt Laura szerepére, mivel szerinte látni a színésznőn, hogy miért szerethet belé egy férfi, ezzel mi is tökéletesen egyetértünk.

A Pop, Csajok... egy vígjáték, és tényleg jókat szórakozhatunk Rob szerelmi ügyein. Mivel utólag meg akarja fejteni a Top 5-be tartozó volt barátnőinek a viselkedését, sorra felhívja őket, hogy ismét találkozzanak, és ez a módszer be is válik. A volt szerelmeken keresztül láthatjuk Rob különböző korszakait, és az ezekhez tartozó lányokat, s mulathatunk Rob tipikus férfi-működésein, ami mind a női, mind a férfi nézőközönségnek ismerősek lesznek.

John Cusack egy nagyon érdekes hajviselettel játssza végig a filmet, amiben van valami 70-es évek beütés, de erről a film közepe felé már hajlamosak vagyunk megfeledkezni, mivel Cusack megint jól teljesít, ha színészi munkáról van szó, néha az az érzésünk, hogy civilben is hasonlóan viselkedik bizonyos helyzetekben. Nagyon jó a filmben a nővére is, Joan Cusack, az elmaradhatatlan "segítő-barát"-szerepkörben, nagyszájú és pontos megnyilatkozásai feldobják a történetet. A film olyan jó ritmusban halad előre, ahogy a kezdő képekben a lemezjátszó halad a bakelit-lemezeken, olyan érzésünk van, hogy ismerős városban, ismerőseinkkel történtek dolgok, amiket láthatunk, és kellemes érzést kelt bennünk, hogy a nagyon kusza érzelmek is ki tudnak tisztulni egyszer, meg az, hogy a Ian (Tim Robbins)-féle megnyerő modorú, de antipatikus férfiaknak sem lehet mindig szerencséjük egy Rob-féle komolytalan és kedves sráccal szemben.

A film stábja 10 hétig forgatta a filmet Chicago-ban, a 35 helyszín nagy része létező klubok és bárok voltak, ahol a környékbeliek segítőkészsége és szimpátiája mellett vették fel a jeleneteket. Az alkotók kötötték magukat a hitelesség igényéhez, a klubokat csak minimális mértékben rendezték át a forgatáshoz, egyes lemezekért pedig hosszas kutatómunkát folytattak, csak hogy eredetiben mutatkozhassanak a lemezbolt polcain.

Stephen Frears rendezőt John Cusack találta meg a filmre, korábban együtt dolgoztak a Svindlerek-ben, ezzel együtt Cusack meglepődött, amikor Frears rögtön igent mondott az ajánlatra, mivel arra számított, hogy egy ilyen elfoglalt és felkapott rendező (aki például a Veszedelmes Viszonyok, a Mondvacsinált Hős, vagy az Én Szép Kis Mosodám c. filmeket készítette) élből nemet fog mondani egy ilyen kis költségvetésű, fiatalos filmre. Az alacsony költségvetés pontosan 20 millió dollárt jelent, amit a film jegybevételei már 20 vetítési nap alatt túlszárnyaltak, csak az USA-beli mozikat véve számításba.

Ahhoz képest, hogy zenékről szóló filmről van szó, sajnálatos módon nem tudunk visszaemlékezni remek popszámok sorozatára, igazából semmi jelentős zenei aláfestés nem történt a film cselekményéhez, bár a zenei rendező, Kathy Nelson a legnevesebb zenei rendező a szakmában, úgyhogy lehet, hogy tudatosan nem akarta elvonni a nézők figyelmét holmi ismerős dallamok bejátszásával.

A Pop, Csajok, Satöbbi még ezzel a borzasztó magyar címmel is többnyire pozitív kritikákat fog kiváltani a hazai nézőközönség tagjaiból, mivel a cím alapján már eleve csak fiatalok fogják megnézni, nekik viszont érdekes és tetszetős lesz a történet, nem számítva azokat, akik esetleg már olvasták is a "High Fidelity"-t, mert ők biztosan nem fogják kihagyni a filmet sem.

Azok a nézők, akik esetleg látták az itthon videoforgalmazásban megjelenő "A Zenebirodalom Visszavág" ( Empire Records) c. 1995-ös filmet, esetleg fellelhetnek majd párhuzamokat a két film között (például a lemeztolvajok, vagy a lemezbolti eladók karaktere kapcsán), de javasoljuk, fogják ezt a műfaji egyezésre (fiatalokról szóló, lemezboltban játszódó film), és élvezzék a Pop, Csajok-at úgy, ahogy ez adódik: popcorn, kóla, barát/barátnő társaságában, felhőtlen szórakozásként.

-monica-