Az Én Házam, az Én Váram
The Castle 1997

Számos olyan film készült már, ami arról szól, hogy ne törődj másokkal, egyszerűen vállald, azt, ami te vagy, és érezd magad jól, beleértve egy olyan filmet is, amiben Ben Stiller kisportolt testű, fanatikus edzőként tábort szervez pufi kisgyerekeknek, azzal a céllal, hogy lefogyassza őket, és persze a végén a tábor fellázad, és Ben Stiller-t hazavágják.
Számos olyan film is készült már, amiben a film elején megjelenik egy arc, és belekezd a narrációba, lásd elsősorban a Trainspotting és a Part, mint a narrációs műfaj alaptermékei.

És ugyancsak számos film készült már, amiben az volt a koncepció, hogy "fenébe a magas költségvetésekkel, csináljunk valami egyszerűt, ami jól megnevetteti az embereket, és magas bevételt produkál", de az Én Házam, az Én Váram mindhárom kategóriában elég alaposan beújított.

A film első percében megjelenik a narrátor, a legkisebb fiú a családban, és odaszögez minket a székünkhöz, mert annyira jellegtelen az arca, annyira rossz a sérója, és annyira kellemetlen az akcentusa, hogy az a teljes meglepetés erejével képes hatni. A narrátor személyének a megválogatása kulcsfontosságú dolog, hiszen a következő másfél órában az ő történetét fogjuk látni, és ha a narrátor személye érdekes, akkor a sztori is érdekes, és fordítva. Ráadásul, amíg a normál filmek esetében a főszereplőket a film eleji néhány jelenet akár fokozatosan is érdekessé teheti a számunkra, a narrátornak erre nincs ideje, meglátjuk és kész, vagy magával ragad minket, vagy az óránkra nézünk, és megfontoljuk, hogy nem érnénk-e el még egy másik filmet ehelyett.

Megjelenik tehát a narrátor, és a döbbenet után alig marad időnk, és máris elkezdünk szórakozni, illetve egészen konkrétan: nevetni. Narrátorunk, az ifjú Kerrigan ugyanis nem egy vadhajtás, hanem jön valahonnan, a Kerrigan család szerves részét képezi, és a család többi tagja is ugyanolyan, mint ő, végtelenül szimpla és együgyű.

A srác büszke az apjára, aki autómentéssel foglalkozik, és aki nagyon jó vásárt csinált amikor azt a házat, ahol most laknak, megvette. Hihetetlenül olcsón jutottak hozzá, azt sejtették, hogy idővel vagyonokat fog érni. Nem a városközpontban van ugyan, de hasonlóan frekventált helyen, a repülőtér mellett, (kb. 50 méterre a kifutópályától), szóval forgalom így is van bőven, meg zaj is. Kis jóakarattal akár zöldövezetnek is nevezhetnék. Meg van az az előnye is, hogy amikor az apuka szemefénye férjhez megy egy sráchoz, (akinek a kickbox a hobbija, amiért is az esküvői torta tetején található menyasszony-vőlegény marcipánfigurák közül a vőlegényt éppen egy fejmagasságú rúgás közben ábrázolta a cukrász), és hazajönnek a nászútról, nem kell sokat várni hogy nekiláthassanak az élménybeszámolókhoz, hiszen egy repülőtéri tolikocsi segítségével percek alatt hazatolathatnak.
Boldogan élnek, az idősebb fiút péntekenként meglátogatják a börtönben, 7 évet kapott fegyveres rablásért, a helyi benzinkutat támadta meg. Nem tudjuk, hogyan bukott le, de el tudjuk képzelni azok alapján, amiket az apja produkál a film folyamán. A boldog és elégedett család összetűzésbe kerül ugyanis egy nagyon nagy céggel, az Air Link légitársasággal, akik terjeszkedni akarnak, és így ki akarják sajátítani a Kerrigan-ek földjét. A komoly perekre jellemzően, a nagyhatalom itt is beveti a szokásos megfélemlítgetéseket, melyekre Kerriganék fogat fogért alapon vágnak vissza.

Éjjel odamennek légitársaság tulajdonosának a házához, és kaputelefonon megfenyegetik, majd autómentő-autójuk segítségével ellopják a kapuját, (egyszerűen magukkal vonszolják). Következő nap reggel a helyi rendőr kikérdezi a Kerrigan papát aról, hogy tud-e valamit az esetről, aki váltig tagad, és a rendőr, mint helyiekkel szimpatizáló, még el is fogadja ezt, de a végén egy személyes jótanácsot ad neki: "figyelj, ezt a kaput nem kéne itt elöl hagyni a bejáratnál, hogy mindenki lássa ...".

Mindenesetre a benzinkútért lebukott fiú és a narrátor srác a pénteki látogatások alkalmával jókat beszélgetnek, "hogy van apa? - Jól -kis szünet- Hogy van a nővérünk? Jól - kis szünet - stb ...". A srác alig várja, hogy kiszabaduljon, és végre otthon lehessen a többiekkel, de ez az otthon, az ő "váruk" most alaposan veszélybe kerül. Egyáltalán nem úgy néz ki, hogy valamilyen módon meg lehetne akadályozni a kisajátítást. Nagyon izgalmasak az Erin Brockovich, a Bennfentes meg a Zavaros Vizeken tárgyalás jelenetei, de Az Én Házam, az Én Váram per-jelenetei még a fentiek után is tudnak újat mutatni.

Az ügyvéd maga is egy jelenség, állandóan a fénymásolóját javítgatja, se titkárnője, se senkije. Amikor például diktál, egy diktafonba szépen belemondja a szöveget, majd átvedlik gépírónőbe, és a felvételt hallgatva legépeli, amit kell. A fellebbviteli bíróságon, amikor megkérdik tőle, hogy mire alapozza, hogy tiltakozik a kisajátítás ellen, azt feleli, hogy azért tiltakozik, mert igazságtalanságnak tartja. Amikor pedig paragrafusokra terelődik a vita, közli, hogy ő nem konkrétan egy-egy paragrafusra, hanem az egész alkotmányra, meg a spirituszra, ami benne van, úgy általában hivatkozik, de nem kel megijednünk, hogy esetleg nem fogjuk fel, amit mond mert kellően lassan beszél, Ross, a Jó Barátokból hozzá képest egy villám.

Az anyuka, aki gyakorlatilag még nem is néz ki rosszul, szintén oszlopos tagja a csapatnak. Imádja, ahogy a férje kiáll az ügyük mellett, és ezzel kapcsolatban azt is elmeséli a gyerekeknek, hogy miért szeretett belé. Ott ült egy jólmenő fickóval egy étteremben, egy teraszon, a férfi elugrott, hogy használja a mosdót, az apa pedig, aki a környéken ólálkodott, odasétált hozzá, és megkérdezte, hogy nem akar-e randizni vele? Erre ő azt felelte, hogy már jár valakivel, éppen most is vele randizik, erre az apa azt felelte, hogy akkor elnézést, és sarkon fordult. Erre az anya egyből beleszeretett, mert hogy ő egy olyan férfi, akinek vannak elvei. Tényleg hihetetlen, mint maga az egész film, ami nem attól (ilyen) jó, hogy a szereplői ennyire nagyon egyszerűek, hanem attól, amiben pl. a Mézga Családtó, meg a borzasztó Rém Rendes Családtól is különbözik. Ez a különbség pedig nem is csupán árnyalatnyi: amíg Mézgáék fő motívációja az, hogy lekörözzék a szomszédjaikat, (tehát irigység), vagy hogy azt csinálják, amit "minden rendes család", (tehát ostoba, jobb-oldali mentalitás), vagy amíg a Rém Rendesék a fenti két motívációt még a bunkóság és a gusztustalanság fűszerével is megküldik, addig a Kerriganék az egésztől, an blokk mentesek, egyszerűek, de nem primitívek, nem irigyek, nem bukók, ők egyszerűek és jók, és ez az alapvetően pozitív alaptöltés amitől a film nem csak vicces, de bájos is. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy irigylésre méltó fejek, de ne essünk Mézgáék csapdájába, ne engedjünk a csábításnak, és ne irigyeljük őket, (a saját érdekünkben ..).

-bob-