A
Kilencedik Kapu
The Ninth Gate
2000
Nagyon hatásos képsorral
indul Roman Polanski legújabb filmje, ahogy megjelennek egymás után
a feliratok, úgy haladunk előre egy kapusoron keresztül, ami nagyon
misztikus hangulatú, azzal együtt, hogy leginkább egy számítógépes
játék képvilágára emlékeztet, mindenestre egy kis idő után már számoljuk
a kapukat, és a kilencediknél elkezdődik a film.
Johnny
Depp
Dean Corso szerepében egy New York-i könyvkereskedő, aki könyvritkaságokra
specializálódott, és remekül érti a szakmáját, sőt, ezentúl nem
is nagyon érdekli semmi más. Gátlástalanul dolgozik, jól tud becsapni
hagyaték-tulajdonosokat, s a cinikus-profi
modora már jól előre lendítette a pályáján. Most egy különös megbízás
fut be hozzá: egy különc milliomos könyvmániás, Boris Balkan (Frank
Langella) megvett egy 17. századi okkult könyvet, aminek van még
két példánya valahol Európában, és mivel csak az egyik könyv eredeti,
Corsot felkéri, hogy kutassa fel neki a másik kettőt, illetve vegye
meg azokat. Balkan nemcsak könyvőrült, hanem azon belül is a sátánnal
kapcsolatos művekért rajong, és láthatóan minden pénzt megér neki
az, hogy az "Árnyak királyságának kilenc kapuja" eredetiben az övé
legyen. Corsot csak meg kell fizetni, és már indul is, zsákjában
Balkan könyvével. Ettől a perctől fogva sűrűsödnek a krimi-elemek
a filmben, mindenki veszélybe kerül, akinek köze lehet a három könyv
bármelyikéhez, ez még Corsot is meglepi, aki persze egyáltalán nem
hisz egy ördögidéző könyv bűverejében.
Johnny
Depp
ebben a filmben egy szürkébb arcát öltötte magára, ami nagyon jól
illeszkedik a film stílusához. Corso végigcsinál egy hosszú kutatást
és menekülést szerte Európában, folyamatosan hullákat talál, valaki
folyton követi, szóval zajlanak körülötte az események, mindezek
mellett az arcán és gesztusain kevés hatás tükröződik. Depp
játéka alapján Corsot egy kizökkenthetetlen figurának érezzük,
aki kevéssé akad ki,
amikor a legjobb barátját megölik az átkozott könyv miatt, és ez
a hűvössége valamilyen általános nemtörődömségből fakad, furcsa
is lesz, amikor a film utolsó perceiben már ő is küzdeni lesz kész
a könyvért. De addig még rengeteg dolog történik a filmben, Corso
megkeresi a két másik könyv tulajdonosát (a Corsoval való találkozás
általában mindenki életére rossz hatással lesz), megismerkedik egy
angyalszerű lánnyal (Emmanuele Seigner),
aki követi és vigyázz rá, összetűzésbe kerül a Balkan-féle példány
előző tulajdonosának özvegyével, Lianával (Lena Olin), és közben
egyre jobban megérti a könyv(ek) metszeteit, amik minden baj forrásai.
A Kilencedik
Kapu
egy spanyol író regényéből készült, és a filmnek a legmeglepőbb
hatása az, hogy felkelti az érdeklődésünket - úgy általában - a
könyvek iránt. Corso annyi szép magánkönyvtárban mászkál, minden
szereplő olyan áhítattal forgatja a könyveket, hogy a végén úgy
érezzük,
közelebb kerültek hozzánk ezek a fogható, szagolható, olvasható
termékek, úgyhogy nem csodálkoznánk, ha valamelyik könyvtár jelenne
meg a film főszponzoraként. Persze a krimi-szál sem rossz, Polanski
mestere a hangsúlyos thrillernek (ilyen például a Chinatown, vagy
a Frantic), jól tud bánni a misztikával is (Rosemary's Baby, Vámpírok
Bálja), és most a Kilencedik Kapu-val megint egy izgalmas és sokoldalú
krimit hozott létre, misztikus terepen. Corso
nyomozása során kiderül, hogy a hírhedt "Kilencedik Kapu"-könyv
három példányában együtt vannak meg azok az
"eredeti" (a sátán saját műveként értékelt) metszetek, amik
lehetővé tennék Balkannak az ördögidézést, de persze nem könnyű
Corsonak összehozni az egész metszet-gyűjteményt, főképp, hogy a
saját példányát is ellopják tőle időközben.
A film
egyébként amellett, hogy
amerikai produkció, nagyon
európai hangulatú, ebben szerepet játszanak az európai helyszínek
(Portugália, Spanyolország, Párizs), a francia, brit szinészek (Emmanuelle
Seigner, illetve Barbara Jefford, Kessler bárónő szerepében), és
ettől még kap egy külön kellemes árnyalatot a film, aminek a jegyében
nem olyan nagy baj, ha időnként zökken a cselekmény, vagy túl sokat
időz a kamera (és Corso) egy-egy metszet felett, mert így lesz igazi
Polanski-film: érdekes, nem túl
gyors és könnyen követhető krimi. Szívesen megfeledkeznénk
az utolsó képsorokról, amelyek mulatságosba hajlanak a sűrített
misztikus hangulatukkal, de valljuk be, nehéz lett volna ennek a
történetnek más befejezést
adni. Ezeknél a képkockáknál az az érzése a nézőnek, hogy Az Ördög
Ügyvédje c. amerikai film európai verzióját látja, de ez már nem
ront a film színvonalán.
Polanski
előszerettel szerepelteti
a feleségét (Emmanuelle Seigner) a filmjeiben, a Frantic (Őrület)
forgatásán ismerkedtek meg, azóta Emmanuelle játszott a Keserű Méz
c. Polanski-filmben is, most a Kilencedik Kapuban is, ebben az esetben
nem volt annyira rossz a színésznő-feleség, mint szokott, mondjuk,
hálás dolog egy titokzatos lányt játszani, aki például még repülni
is tud. A lány természetfeletti küldött,
ehhez képest tornacipőben
és anorákban mászkál, ez a stílusválasztás Polanskinál tudatos volt,
mivel úgy gondolta, a Lány mindig ahhoz igazítja a külsejét, akit
éppen üldöz, és persze Corso egy laza fiatalember, ami tükröződik
az életvitelén is.
Polanski
szerint a Kilencedik Kapu nem a misztikáról,
hanem elsősorban a szórakoztatásról szól: " Ebben a filmben egy
történetet szerettem volna elmesélni, hangulatot, feszültséget akartam
teremteni, nem filozofálni." A Kilencedik Kapu 38
millió dollárból készült, és a nyitó héten mindössze 6 milliót
termelt az USA-ban, lehet, hogy az amerikai nézőközönség nem harapott
rá egyből erre a filmre, de Európában valószínűleg nagyobb sikerrel
fogják játszani.
-lee-loo-
|