Az tehát már világos, hogy az USA-ban mit jelent a karácsony, és azt is megtudtuk, hogy vannak ezek a direkt karácsonyi filmek, melyeket szinte az összes televíziós csatorna lead egyszer az ünnep idején, és az is világos, hogy minden ilyen országos (kontinentális) televíziós filmsiker kezdetben mozifilmként bukkan fel. Nos, a Family Man, a Segítség, Apa Lettem! egészen esélyes arra, hogy egy, vagy akár két év múlva felkerüljön az USA ünnepi filmlistájára, és így az örök karácsonyi klasszikusok sorába felvételt nyerjen. Nyilvánvaló, hogy sokan próbálkoznak karácsonyi filmek létrehozásával, a tévéfilmjeiről híres Kanada például valószínűleg több tucat műsorórát ki tud tölteni gond nélkül, direkt ilyen "aranyos és megható" karácsonyi filmekkel. Azt, hogy mitől lesz egy "ilyen" karácsonyi film befutó, nehéz előre megmondani, de ha meglátjuk, annál könnyebb lesz felismerni.
A Family Man bizony egy jól sikerült karácsonyi film. Sikerének a titka pedig olyasmi, amit mi, a magunk részéről minden egyes filmtől elvárunk, mégpedig, hogy átgondolt és kifinomult történet legyen. Bizony, ha valaki klasszikus akar lenni, nem elég, ha csak odáig jut el, hogy kifizetteti a nézőkkel az egyszeri belépődíjat. Mert, ugye attól, hogy valaki befizetett, attól még nem garantált, hogy tetszeni fog neki a film, és mégkevésbé garantált, hogy utólag, az emlékei közt úgy csapódik le, mint "egy remek alkotás, amit jó lesz megnézni jövő karácsonykor is". Ehhez azért rendesen teljesítenie kell egy filmnek. Két oldalról is. Egyrészt megfelelően egyszerűnek, illetve közérthetőnek kell lennie, másrészt megfelelően tartalmasnak is, és ez a két dolog együtt már nem is olyan könnyen teljesíthető feltétel.
Nicolas Cage egy bróker, Ferrarija van, és egy méregdrága belvárosi lakásban lakik a legfelső szinten. A hatalma szinte végtelen, de van, ahova nem érhet el a keze, és ez a karácsony, mert például a rendesen kinéző alkalmi szexpartnere is hazautazik az ünnep estéjére. Marad tehát a magány. Egyedül dobja le magát a hatalmas, és hatalmas vagyont érő ágyára aludni.
Viszont amikor felébred, eléggé fura dolgot tapasztal: ott fekszik mellette bombázó felesége, és van a házban még két kiskölyök is, akik az ő gyerekeik. Hoppá. Hogy kerültünk ide?
A film legelején egy fiatal párt látunk valamelyik reptéren, a srác Londonba indul, egy éves ösztöndíj, üzleti tanulmányok, meg minden. A lány egy fura dolgot vet fel neki, így búcsúképpen. Az mondja, ne menjen el. Mármint ne csak most, ezzel a géppel, de egyáltalán ne menjen el, ne haladjon tovább a pályája mentén, hanem szálljon ki a sűrű és gyors időből vele, akivel most szerelmesek egymásba, és éljenek egyszerűen és boldogan. Nicolas persze nem veszi komolyan a lányt, illetve nem teszi meg,amit kért, nem engedi meg magának ezt az értelmetlen luxust. És ha már itt tartunk, figyeljünk fel arra a körülményre, hogy egyetlen amerikai sem tette volna másképp. A kultúra révén beléjük van programozva, hogy ha választanod kell magad és a boldogulásod között, akkor a boldogulásod válaszd, lényeg, hogy előre menj azon a sárga köves úton; ez fontosabb, mint az, hogy folyamatosan ugyanaz a te magad légy az, aki halad ezen az úton.
Aztán azt írják ki, hogy 13 év múlva, és Nicolas Cage bent van az cégnél, mindenkit hajt, közben kap egy telefont, ettől a régi szerelmétől, Kate-től, aki kéri, hogy hívja vissza. Jack (Nicolas Cage) pár percet filózik, hogy mi legyen, és úgy dönt, hogy biztos depressziós ez a csaj, így az ünnepek környékén, ha felhívná, csak a bonyodalmak származnának az egészből. Ez a döntési mechanizmus is része az amerikai taónak, a nagy sárga köves útnak. És ha aznap este nem akar megmenteni több embert (köztük magát a fegyvert szorongató támadót, aki a Cash névre hallgat, és Don Cheadle játssza, aki a Boogie Nights-ban is részt vett egy bolti rablásban), soha nem is tudja meg, hogy ez a Kate nevű csaj egyszerűen mindennél fontosabb neki. Cash egy olyan lehetőséget ad neki, Jacknek, amit úgy hívnak, hogy egy "glimps", egy pillanatkép, egy túra, abba, ami lehetett volna. Egy alternatív valóság. Az a világ, amiben Jack egy nap múltán visszajött Londonból, és azóta boldogan élnek.
Ez a pillanatkép eléggé vicces, Jack hirtelen családos ember, és csak a kislánya ismeri fel, hogy az apukáját az ufók elrabolták, és ez a bácsi itt valaki más, aki mondjuk, eléggé jó hamisítvány. A kislány segít neki beilleszkedni, de az élet ettől még nem lesz könnyebb. Ez a pillanatkép egy túra egy körutazás egy alternatív valóságba, Jack, mint egy turista, felderíti, kiismeri a terepet, majd letelepedik benne. A alapgondolat egészen egyszerű, minél inkább a hatalomra és a sikerre hajtasz, annál kevesebb jut a boldogságra. Eléggé fura és közhelyes gondolat, de valahogy jól van megcsinálva, mert amikor Jack megmutatja Kate-nek az új NY-i lakásukat, Kate azt mondja, olyan, mint egy múzeum, és hogy esze ágában sincs odaköltözni, mert nem akarja, hogy a gyerekek NY-ban nőjenek fel. Szerinte New Jersey a pálya, ahol egész házuk van, ami barátságos és családias. Ez a gondolat egészen jól kidomborodik a filmben, olyannyira, hogy szinte meggyőz minket is, hogy ha majd nagyok leszünk, Jersey-t válasszuk.
Kate-et a szépséges Téa Leoni alakítja, David Duchovny felesége, akit mi a Bad Boys c. remek filmből ismerünk. Most körülbelül olyan jól és olyan jót alakít, mint a Hatodik Érzékben Olivia Williams, mint Bruce Willis piros pozsgás arcú, hűvös leheletű felesége.
A film feltehetően tényleg megkapaszkodik mint klasszikus karácsonyi film. Már a Sorsjegyesek is nagyon ilyen akart lenni (és nem is volt rossz), de ez most tényleg biztosra ment, erről árulkodik a film teljesen pozitív, a Mint a Kámfort idéző, totál hóeséses befejezése is.

-skót-