Idióták
/ 3 - Interjú
LARS VON TRIER ÉS A DOGMA 95
1995
tavaszán filmrendezők alakították meg a Dogma 95-öt, amelynek célja
bizonyos tendenciák kiküszöbölése napjaink filmjeiből. A Dogma 95-ről
és az Idiótákról készült interjú Lars von Trierrel, amit a Best
Hollywood bocsátott most rendelkezésre.
-
Igaz, hogy mind a Dogma 95, mind a film célja az, hogy felrúgja
a szabályokat?
-
Igen, nem is fogalmazhatna pontosabban. De ezzel beskatulyázta őket.
Tehát miről kellene még beszélni... ?
-
Örömét lelte a filmben?
-
Hát persze! Megpróbáltam derűssé és élettelivé tenni a mozit, és
ez sikerült. Néhány vélemény szerint a film ostobaságokról szól,
és pontosan erről van szó. Bizonyos jelenetekben katasztrofális
butaságok és értelmetlen hülyeségek szerepelnek. De a film más elemeket
is tartalmaz. Ha oly módon vizsgáljuk meg a filmtörténetet, ahogy
én folyamatosan teszem, akkor kiderül, hogy melyek azok a tendenciák,
amelyeket alkalmaztam az Idiótákban: a francia újhullám és az, amit
én éneklő London periódusnak nevezek - beleértve a Beatles-filmeket,
melyek egyikében egy vas ágykeretet hurcolva rohantak keresztül
Londonon. Az újhullám friss levegőt hozott a filmkészítésbe, hogy
visszanyerje az elveszett ártatlanságot.
-
A Hullámtöréssel könnyre akarta fakasztani a nőket, és ez sikerült.
Hasonló nézői reakciókat remél ettől a filmtől is?
-
Az Idióták sokkal komplexebb, sokkal hátborzongatóbb mozi, olyan
film, ami ugyan szórakoztat és megmozgatja a képzeletet, de egy
kicsit zavarba is ejt. A normalitással bűvészkedik, aminek kritériumai
szerint kellene élni. És ha valaki alábecsüli a racionalitást, a
világ hajlamos széthullani körülötte.
-
Néhányan fel fognak háborodni bizonyos jelenetek miatt, de az egész
film nem fogja zavarni őket, bár ellentmondásos jeleket bocsát ki...
-
Ódivatú meghatározással azt mondhatnám, hogy az Idióták sokkal politikusabb
film, mint amiket korábban forgattam. A felszínen arról van szó,
miként bánunk az értelmileg sérült emberekkel, mennyire vagyunk
képesek elfogadni őket. Ha mélyebben belenézünk, felfedezhetjük
benne az abnormalitás melletti kiállást... Az Idióták ötlete egy időben
merült fel a Dogma 95 megalakításával. Egy bizonyos szinten a Dogma
szabályai abból a követelésből erednek, miszerint engedelmeskedni
kell a hatalomnak és a szabályoknak - de ezt humanista, baloldali
kulturális neveltetésemből következően sohasem tudtam elfogadni
-, másrészt viszont kifejezik azt a vágyat, hogy az ember valami
egyszerűt alkosson. Egy normális filmprodukció során a rendező akadályoztatva
van a döntésében és számos szabályt be kell tartania, például a
színvilággal kapcsolatban. A Dogma szabályai kimondják, hogy ezekkel
nem kell törődni.
-
Ön írta a forgatókönyvet, amin az áll, hogy május 16-a és19-e között
vetette papírra. Valóban négy nap alatt hozta össze?
-
Így igaz. Ez a kitétel egyébként de Sade márkitól ered, aki - úgy
tudom - két hét alatt írta meg a Bastille-ban a Justine-t. Persze
korábban már eljátszadoztam a gondolattal, de nem tettem be egyetlen
végszót sem, csodálatos érzés volt csak úgy irogatni. Nem is olvastam
el újra, ez kiderül abból a jelenetből, amikor az egyik figura végig
rossz nevet mond... Régebben éveket töltöttem el a szüzsé megírásával,
de sokkal jobban illik a Dogmához az, ha sutba dobom a szabályokat.
Az alapötlet az, hogy rázzuk le magunkról az út porát, de ha ez
túl szimplán hangzik, mondhatjuk azt is, hogy dobjuk le a terheket.
Ha valaki folyamatosan javítgatja a forgatókönyvet, elveszítheti
a lelkesedését. Ez megtörténhet a forgatás során is, amikor rengeteg
idő töltünk el azzal, hogy beállítgatjuk a jeleneteket, más és más
kameraállásokat keresünk, aztán visszatérünk az eredeti elképzeléshez,
s a film végső változata nagyjából egybevág a szüzsével. Az Idióták
azonban örömet szerzett, legalábbis a filmkészítés örömét, s ha
nem így lett volna, az egész projekt kudarcba fullad.
-
A forgatókönyv bevezetőjében a dramaturgia kikerüléséről ír.
-
Igen, de csak olyan értelemben, hogy élni is nehezen lehetne a levegővétel
kikerülésével. Ez ellentmondásnak tűnik, mivel nem számít, hogyan
döntesz, az mégis dramaturgia. A Dogma 95 tartalmaz egy pár lehetetlen,
paradox szabályt, de ugyanez a helyzet a vallási dogmákkal is... Az
én dramaturgiai szempontom lényege az, hogy ki akarom dobni a legtöbb
megszokott, de nélkülözhető kényszert, menekülök a ridegségtől,
de ugyanakkor nem feledkezem meg róla, hogy a film egyfajta kommunikáció.
James Joyce szintén ezt akarta, de számára fokozatosan bonyolulttá
vált kommunikálni azokkal, akik elkülönültek tőle. Nagyon, nagyon
szeretem az Ulyssest, de a Finnegan ébredése sem könnyű olvasmány,
legalább négy-öt nyelv ismerete szükséges hozzá, és tisztában kell
lenni különféle kulturális csoportok álláspontjaival.
-
A forgatókönyvvel összevetve, néhány jelenet improvizáltnak tűnik.
-
Igen, arra bátorítottam a szereplőimet, hogy mondják a saját szövegeimet.
Mindent összevetve, óvodás módon közelítettem hozzájuk. Azt mondtam
nekik: gyerünk, lássuk, mit tudtok csinálni. És természetesen mindenki
tétovázott, mivel a színészeknek általában szükségük van fogódzókra,
az improvizáció többnyire szokatlan nekik. A spontán improvizáció
olyan, mint egy teniszjátszma labdák nélkül. A csináld úgy, ahogy
akarod megközelítés viszont azt eredményezi, hogy lazábban viszonyulnak
az eljátszandó karakterhez. Az ötlethez kapcsolódott az is, hogy
a stáb főzött és takarított magára, soha
nem láttam még ilyen pocsék házimunkát, minden a feje tetején állt
és hihetetlen kosz volt. A felvételek befejezése után kénytelen
voltam beszédet tartani nekik a felelősségteljes szabadságról.
-
Akkor is jelen volt a hülyeség, amikor nem forgattak?
-
A forgatás hetei alatt sokat foglalkoztunk vele, s végül a stáb
már nagyon büszke lett rá. És lassanként unatkozni kezdtek, ha nem
hülyéskedtek. Kívülállóként egy idő után én már érzéketlenné váltam
erre, bár első alkalommal csinos meglepetés ért, amikor valaki leköpte
a nadrágomat. A hülyeség végül egész természetesen funkcionált,
akárcsak a meztelenség. Egy reggel pucéran üdvözöltem a társaságot
és közöltem, hogy ma meztelen napot tartunk. Nem, nem volt semmi
problémánk a nudizmussal... A hathetes forgatás több okból is a legintenzívebb
filmes tapasztalataim egyikének bizonyult. Mivel én voltam az egyik
operatőr is, a megvágott felvételek nyolcvan-kilencven százaléka
az én munkám. Egész idő alatt őrült tempóban dolgoztam, és éjjel
gyakorlatilag nem aludtam.
-
Egyszer azt nyilatkozta, hogy olyan keveset foglalkozik a színészeivel,
amennyire csak lehet, mivel ellenkező esetben terapeutaként kezelik
önt...
-
Csak a bolond nem fél a színészektől, de nem tudom legyőzni
őket, s ha ez így van, akkor ahogy mondják, csatlakozni kell hozzájuk.
Ahogy öregszem, egyre inkább érdekel a munkának ez a része... A felvételek
során különben kiderült: az a Dogma-szabály, miszerint a hangot
és a képet nem külön-külön kell rögzíteni, nagyon érdekes. Tulajdonképpen
a hangosfilm megjelenése óta külön vették fel őket, azonban jobb,
ha ez egyszerre történik, s a felvétel után nem változtatunk rajta.
Ez azt jelenti, hogy gyakran a hang szerint vágunk a kép helyett,
mivel ha egy bizonyos hangeffektust akarunk, alá kell vágni a megfelelő
képet. Az eredei jelenetben például fel kellett tennünk a fára egy
mikrofont, hogy megfelelő hangot kapjunk. Mintha újra feltalálnánk
a filmcsinálást, nem? Ha a környezetet állítjuk előtérbe a jelenet
hangja helyett, ez egyszerű effektus, de hirtelen bonyolulttá vált
megvalósítani, mivel a döntésnek a helyszínen kell megszületnie.
Az erdőben forgatott jelenetek után kicsit megrémültem, mivel olyan
érzésem támadt, mintha visszatértem volna ahhoz a költőiséghez,
amit gyermekkoromban éreztem, amikor amatőr filmeket forgattam.
-
A jelenetet zene festi alá - ez nem csalás?
-
Nem. Harmonikát használtuk, egy olyat, amit a régi szép időkben
a Mickey Mouse Magazinból lehetett megrendelni. Amikor zene következett,
a harmonikást egyszerűen beleépítettük a jelenetbe. Az erdőjelenetben
egy fára erősített mikrofon mellett álldogált, s a felvétel közben
a hangmérnök keverte a zenét és a beszédet. Egy másik Dogma-szabály
szerint nem szabad kellékeket használni, de a házban találtunk néhány
ósdi sílécet, magunkkal vittük Holte-ba és a nyár közepén felvettük
a síelést - ez dióhéjban a Dogma. A háttérben kutyák ugattak, ezt
normális körülmények között el szoktam kerülni, de ezek hirtelen
annyira odaillettek! De természetesen lehetséges, hogy én vagyok
az egyetlen, aki örömét leli az ilyen dolgokban.
-
A hülyeség jó ürügy arra, hogy megszabaduljunk a kötöttségektől...-
Igen, ez volt az elképzelésem, de a film valahol ellentmond önmagának,
mivel a csoport nem arat sikert. Csupán Karen számára működőképes,
s ez lehet az erkölcsi mondanivalója. A filmjeim roppant etikusak.
-
És az erkölcs...?
-
Az erkölcsöt a technikán keresztül lehet gyakorolni - a Dogma-technikán
vagy a hülyeségtechnikán át - mivel az új birodalomból nem kaphatsz
meg semmit anélkül, hogy nem éreznél iránta mély, szenvedélyes vágyat
és ne akarnál tenni érte valamit. Karen rájön, hogy szüksége van
a technikára, s ezért megváltoztatja az életét. A hülyeség olyan,
mint a hipnózis vagy a magömlés: ha akarod, eléred, s nem akarod,
azt is megteheted.
-
A film forgatása során többé-kevésbé ön is meghülyült?- Nem,
ez nem volt lehetséges... Ez inkább a saját terápiám része lett, éveken
át bánatosan üldögélek, fővök a saját levemben, aztán adódik egy
lehetőség, ahogy az anyám megjósolta és élek vele, de attól még
nem leszek kevésbé félénk.
-
Filmjeinek sikere nincs önre terápikus hatással...
-
Úgy érzem, nem... nincs. De úgy érzem, mindegyik filmem egyfajta kis
emlékmű ... ez a mozi nagyon olcsó, de roppant fárasztó emlékmű. Ezeknek
az emlékműveknek az eredet az életben gyökerezik, ezért nagyon nehéz
lemondani róluk... valamiféle szenvedéllyé válnak...
A
RENDEZŐLars von Trier Az
1956. október 30-án, Koppenhágában született direktor szülővárosa
egyetemének hallgatója volt, majd a Den Danske Filmskole padjait
koptatta, s 1982-ben készítette el első filmjét. A Fobrydelsens
Element (A bűn elemei) című thriller egy Fisher nevű zsaruról
szól, aki vadul keres egy pszichopata gyilkost. Az áldozatok kislányok,
s ez annyira feldühíti a főhőst, hogy a tettes utáni kétségbeesett
kutatás során szinte elveszti saját identitását, s ez eltér az
átlagos európai rendőri mintáktól... A kritikusok külön értékelték
a német expresszionizmussal keveredő amerikai film noir elemeket
és a kameramozgást. (Számunkra érdekes, hogy a halottkémet Herskó
János alakította.)
Von
Trier további filmjeiben is nagy hangsúlyt helyezett az atmoszférára,
emellett úgy döntött, hogy E-betűs címeket ad alkotásainak. Következő
két filmje, az Epidemic és az Európa szintén arról tanúskodik,
hogy maradéktalanul sikerült megvalósítania rendezői elképzeléseit.
Az
Európa egy német származású amerikai fiatalemberről szól, aki
közvetlenül a háború után a lerombolt Németországba utazik körülnézni,
a főszereplők Jean-Marc Barr és Barbara Sukowa. A film az 1991-es
Cannes-i Filmfesztiválon megkapta a zsűri nagydíját, és kitüntették
a vizuális megelevenítés kategóriájában is. A rendező azt nyilatkozta,
ha befejezi a tervezett E-betű
trilógiát, teljesen más stílusú filmciklusba kezd, amely főleg
a történetre és a szereplőkre helyezi a hangsúlyt. A Hullámtörés
(Breaking the Waves) egy olajfúró-szigeten játszódó szerelmi történet,
szereplői Emilly
Watson és Stellan Skarsgard. Ez
az első darabja az úgynevezett“jóság-trilógiának”. A kritikusok
azonban kifogásolták a sztorit, mivel szerintük egy odaadó feleség
története, aki azért fekszik le más férfiakkal, hogy örömet szerezzen
mozgásképtelen férjének, nem annyira a Trier által vallott őszinte
szerelem és hit ábrázolása, inkább művészetnek álcázott sikerhajhászás.
A rendező azonban vállat vont és tovább járta a maga útját. Négyrészes
tévésorozata, a Riget, amely egyfajta dán válasz volt David Lynch
Twin Peaksére, hihetetlen sikert aratott, s az összevágott epizódokból
játékfilm is készült. A történetben a horror, a melodráma, a rejtély
és a szürrealizmus elemei keverednek, s Trier többi filmjéhez
hasonlóan, a fekete humor sem hiányzik belőle.
A
rendező 1992-ben roppant ambiciózus vállalkozásba kezdett. A Dimension
című produkcióból évente három percet forgatott le, s tervei szerint
2024-ben készül el az utolsó jelenet. A filmről csupán annyit
lehet tudni, hogy bűnügyi történet.
Dancer
in the Dark (Tánc a sötétben) című filmjével idén elnyerte a Cannes-i
Filmfesztivál Arany Pálma-díját.
LARS VON TRIER FILMJEI:
Orchidégartneren
(1977)
Menthe
- la bienheureuse (1979) Nocturne (1980)
Sidste
detalje, Den (1981)
Befrielsesbilleder
(1982)
Forbrydelsens
element (1984)
Medea
(tévéfilm, 1987)
Epidemic
(1988)
Európa
(Európa, 1991)
Hullámtörés
(Breaking the Waves, 1996)
Riget
(1997, tévé minisorozat)
Idióták
(Idioterne, 1998)
D-dag
- Lise (tévéfilm, 2000)
D-dag
(tévéfilm, 2000)
Dancer
in the Dark (Tánc a sötétben, 2000)
|