Tavaly, a (legalább is néző szemmel) meglehetősen rosszul sikerült Hippolyt bemutatása idején már bejelentették, hogy idén elkészül a Meseautó remake-je is. Azóta már egészen meg is feledkeztünk erről a produkcióról, és őszintén szólva, kicsit reménykedtünk is, hogy hátha nem készül el.
Ehhez képest az eredmény egészen meglepő, mert ennek a filmnek nincs semmi baja, illetve, hogyan is fogalmazzunk .., (nehéz ilyet kimondani), ez a film egyáltalán nem rossz film, vagyis, tulajdonképpen jó, szóval egy jól sikerült magyar film (huh, tényleg nem volt könnyű).

A létező legnagyobb ellenérzéssel ül be az ember a moziba, aki már tavaly végigszenvedte a remake-özön első darabját. Tavaly óta úgy tűnt, az ilyesmiből nem sülhet ki (a néző számára) semmi jó. De aztán elkezdődött a film, hogy maga helyett beszéljen.
Ónodi Eszter-t láttuk nagyon sokat görkorizni, és láttuk még a Stohl és Kern párost autókázni valami gusztustalan BMW-vel. Megfigyeltük, hogy a film eleje a reklám helye, röpködtek a logók, mintha a Familia kft-t néztük volna, ami azért szerencsére már kihalt.
Látszott, hogy egyfajta osztálykülönbség van kibontakozóban, a görkoris futárcsaj, aki ahelyett, hogy az eszét használná, és Internet-kávézókban ücsörögne, és egyetemre járna, és közben DJ lenne, egy gyorsbüfé szendvicsfutáraként dolgozik egy megintcsak gáz helyen, egy bevásárlóközpontban, vagyis proletárlány.
Stohl András viszont az egész bevásárlóközpont elnökeként tengeti életét, ami a filmen belül azt jelenti, hogy az épületben lévő alvállalkozások s az ő tulajdonai, és egy hirtelen mozdulattal kirúgja Kovács Verát, mivel nem tudja, hogy ő az a bájos csaj, akit aznap reggel elütött, és a fejét a kezében tartotta, amíg a lány végre beismerte, hogy nincs semmi baja. De aztán kiderül, hogy ez a lány az a lány, és Stohl elkezdi behálózni. Nyereményként ad neki egy autót és egy sofőrt, meg visszaveszi a munkahelyére, és ad neki fizetésemelést.
A kellemes meglepetések úgy a tizedik percben kezdődtek, amikor Stohl és Ónodi elkezdtek együtt autózni. A jeget Ónodi Eszter törte meg, először is azzal, hogy borzasztóan természetesen beszélt, egyszerűen jó volt hallgatni, és persze ugyanilyen természetesen adta elő az egész Kovács Vera karaktert, és az ember úgy volt vele, hogy "hm, ez tetszik". Ez az Ónodi féle játékosság tényleg nagyon intenzíven jelen volt, egyik ízben például Stohl András, mint egyenruhás sofőr későn ugrik oda az ajtóhoz, hogy kinyissa, mielőtt Ónodi beszáll, és erre mondja, hogy "ezt nekem kellett volna", és erre Ónodi is mondja, hogy "tényleg ..", és közben rájön, hogy a jelenet szerint kellett volna Stohlnak kinyitni az ajtót, és nem a filmen belül illem szerint. Erre Ónodi Eszter elkezdte elnevetni a jelenetet, de Stohl nem hagyta abba, és ettől csak még jobb lett. Persze, lehet, hogy ezt az egészet csak beleképzeltük, és Ónodi nem is akarta elnevetni a jelenetet, de úgysem ez a lényeg, hanem a magával ragadó természetesség és jókedv.
Stohl András pedig, akinek a film elején érezhetően nem feküdt rendesen a BMW-s maffiózó stílus, mivel a film eleji csávó és a későbbi egyszerűen nem tud ugyanaz az ember lenni, és erre egy jó színész érzékeny, szóval, amikor Stohl végre sofőrré változhatott, és Ónodival duettezhetett, egyszerűen beindította a filmet. Igen, mintegy 10-12 percnyi zavart és reklámokkal terhelt kezdet után a film végre megkapaszkodott, elkapta a fordulatot. Biztos, hogy nem illik ilyet mondani de határozottan jó tett a filmnek, hogy Eperjes Károly és Koltai Róbert nem szerepeltek benne. Természetesen nem az van, hogy a tavalyi Hippolyt miattuk volt rossz, sőt, ellenkezőleg, a tavalyi rossz Hippolyt miatt nem lett volna kedvünk ebben a filmben újralátni őket.
És ha már a színészeknél tartunk gyakorlatilag mindenki tényleg maradandó alkotott, Kern András, Pogány Judit, Bezerédi Zoltán, Molnár Piroska, és bizony Bajor Imre is, akivel kapcsolatban erősen lehetett félni, hogy a konkrét Kabos Gyula utánzás esetleg rosszul veszi majd ki magát, de szerencsére nem így történt.

A film azonban nemcsak a színészek remek munkája miatt sikerült jól. A film helyszínei, azon belül is a nagyon sok utcai felvétel iszonyatosan sokat dob a filmen. Mindez egyáltalán nem véletlennek tűnik, hanem egy tudatos koncepció eredményének. Ez a koncepció pedig körülbelül úgy hangozhat, hogy sok-sok színes és mozgó felvétel. És ami például a statisztákat illeti, egy régi-régi kívánságunk teljesült végre, a profi statiszta-alkalmazás. Bajor Imre felszáll egy buszra. Lehetne a hagyományos magyar stílusban amolyan "műtermi busz", tehát, ami csak a színében és alakjában hasonlít egy igazira, de itt a dolog él. És miközben Bajor keze hadonászik a már bezáródott ajtók mögül, a környéken járókelőket látunk! Mégpedig nem "gyalogként" odaállított szervezetlen statisztákat, hanem rendesen megrendezett, profi járókelőket, mint egy amerikai filmben, ezt tényleg jó volt látni.

A "gyalogról" jut eszünkbe, a film ott kezd el jó lenni, amikor Ónodi-t elütik, és megszólalt, hogy "enyém volt az előny". Annyira örült az ember füle, hogy nem az "elsőbbség" szót hallotta meg, és máris érezte, hogy ezt a forgatókönyvet szövegileg is ügyesen átfésülték, és csak természetben is előforduló mondatokkal dolgoznak.

További előnye a filmnek, hogy vannak benne autózásos akciók is, és a kevesebb néha több, mert amíg a Mission Impossible nagy motorozásai ásításra ingereltek, addig itt az aranyos cikkázások az autók közt, farolások, pörgések, egészen izgalmasak voltak, mert ez egy hazai film, és a miénk.
És amíg tavaly a Hippolyt végén a cselekmény gyakorlatilag megszűnt létezni, és átment valami buta videóklipbe, és minden varázsütésre oldódott meg, addig itt tényleg láttunk konfliktust, és az tényleg hihető volt, mert elhittük, hogy Stohl szereti Ónodit, és elhittük, hogy viszont.
Világos, hogy ez a film egy másolat, de ezzel semmi bajunk nem lehet, maximum annyi, hogy az első ilyen kellemesen nézhető, jó minőségű, nagydarab magyar mainstream igazán alapulhatna új történeten, de ha belegondolunk, ez nem ennek a filmnek a hibája, hanem a többié. Ez a film olyan, mint amikor egy képbe, ami a fejeknél ki van vágva, beállnak az emberek és lefényképezik magukat. Adva van a régi váz, amibe a mai magyar film beledugta a fejét, és akárhogy is fáj, hogy még mindig nincs egy új és mai váz, de ami ezzel a régivel készült az egészen emberi minőséget képvisel. Minden országnak megvannak a maga mainstream filmjei, és az állampolgárok ezektől érzik magukat otthon. Végre nekünk is van egy ilyen, mármint egy olyan, ami nemcsak nagy és nemcsak sokan nézik meg, de rendesen is van megcsinálva, szakmailag és kreatívan mindent elkövetve a nézők és a film közös érdekében.
Az eredmény meg is lett, mert amikor a film végén egy jól irányzott keveréssel az eredeti meseautó zenéje becsúszik a képbe, fura borzongást érzünk, mert rájövünk: ez nem "egy Meseautó remake", ahogy a film elején gondoltuk, hanem "a Meseautó 2000", és ez egy nagyon jó dolog.

-bob-