Egy éve már lehetett látni ezt a filmet az akkori Európa Filmhét alkalmából, és ez az egy év most eléggé érdekes távlatot ad ennek az érdekes kis filmnek.
Akkor és most. Akkor úgy tűnt, hogy egy érdekes ethno-filmet nézünk, amiben ilyen formában nincsenek sztárok, de helyette ott az érdekes miliő. A történettel pedig úgy volt az ember, hogy "bárcsak kitartana a végéig". Vagyis, bárcsak végig tudná vinni, amit elkezdett, egy egzotikusan izgalmas kis történetet. Nem titok, hogy mindez sikerült a Kelet Az Kelet-nek, de ennél is figyelemreméltóbb, hogy egy év távolából úgy gondol rá vissza az ember, mint egy nagyon is barátságos filmre, aminek több jelenete azóta is ott köröz az ember emlékezetében. Számos olyan film van, amit az ember egyszer élvezett, és közben arra gondolt, hogy de jó, majd megnézem mégegyszer, és akkor is milyen jó lesz. Ilyen volt a Drogosztag. Mégis, azóta sem sikerült mégegyszer megnézni, és egészében ez a másodszori megnézés megmaradt az álmodozás szintjén. Ja, és persze nem azért nem sikerült, mert nem adták a mozikban, hanem mert hiányzott az egészen konkrét elhatározás.
Aztán vannak olyan filmek is, amiket az ember elismer, hogy jók voltak, de másodszor valahogy nem akarja átlépni a vetítőterem küszöbét, vagy ha kéznél van egy videókazin, és konkrétan felmerül, hogy "most akkor ezt nézzük meg?", akkor azt mondjuk, hogy "á, most inkább ne ..". Ilyennek minősül például az Eljövendő Szép Napok, a Magnólia, vagy Ravasz, az Agy és Két Füstölgő .., vagy a Csontember .., na jó, ez utóbbi vicc volt. Ez az "újranézési feszültség", ami megnehezíti a videókazi berakását, az az, ami miatt az HBO olyan áldott jó dolog tud lenni, mert ők berakják helyetted, és akkor már örülsz, akkor már olyan filmeknek is örülsz, amiket a mozikban kicsit utáltál, vagy közepesként kezeltél.
A Kelet Az Kelet viszont meglehetősen jó eredményt produkál ilyen "újranézési feszültség" terén, egyrészt szinte az összes jelenetre emlékezik az ember egy év múlva is, tehát ahhoz, hogy a kritikát, illetve ismertetőt megírja róla, egyáltalán nem szükséges mégegyszer beülnie a filmre, de jellemző módon ennek a gondolata ég csak fel sem merült, mert minél több jut eszedbe a filmből, annál jobban akarod mégegyszer megnézni. Biztos van több ilyen film is, sőt, valószínűleg a legtöbb film, amit bírunk, ilyen, de ilyen "egy éves próbaidő" ritkán adódik, másrészt ez a film mégsem a Die Hard II, és szinte direkt meglepetés, hogy ennyire "emlékezetes".

Egy év távolából az első jelenet, ami eszedbe jut az az, amikor a csaj az udvaron takarítás és haltisztítás közben arab női táncot lejt. Most, másodszorra szinte megdöbbentő, hogy ez az egész (pompás) jelenet alig egy perces. De ha már itt tartunk, egy pakisztáni családról van szó, az apa elvett egy angol nőt, és Angliában élnek, öt fiú, egy lány. Nagy fiúk, egyikük már van vagy 20 éves, vagyis eladósorba került. Ilyenkor az apák egymás közt levajazzák, hogy mi legyen, és létre is jön a jó kis közel-keleti esküvő. A fiatalok csak az esküvő helyszínén látják meg először egymást. Izgultunk is a fiúért, de szerencséje volt, mert egy egészen jól kinéző csajt kapott ki magának. Annál jobban meglepődtünk, amikor szedte a sátorfáját, és elporzott a helyszínről, faképnél hagyva a menyasszonyt. Arra gondoltunk, csak homoszexuális lehet, és később ki is derült, hogy tényleg ez a helyzet, de egyrészt ne vágjunk elébe a dolgoknak, másrészt ne feledjük, ez a film nem arról szól, hogy jó csajt, vagy kevésbé jót bizniszel ki a fiatal pakisztániaknak az apjuk, hanem hogy választhatnak-e párt saját maguk , saját maguknak. A film a hetvenes években játszódik, egy angliai kisvárosban, annak minden előnyével, amely előnyök egy filmet eléggé fel tudnak dobni kolor lokállal.

Már itt, a film elején látszik, az esküvői helyszínből, amely egy tornateremhez, vagy menzához hasonlító helység, valamint a ruhákon, amelyek fura, aranyozott műanyag elemeket tartalmaznak, szóval látszik, hogy "valami már nagyon nem a régi". Igen, itt, Angliában valahogy nem sikerül pont ugyanúgy élniük a pakisztániaknak, mint otthon, de ez nyilván azért van, mert ők itt már angolok, ezek a srácok már Angliában születtek, ez az anyanyelvük, stb.

A film teljesen szisztematikusan járja (nem is körül, hanem) végig ezt a problémát, a kulturális beilleszkedését, nagyon élén és vidám, és humoros jelenetekkel, de közben 100% szociológiai pontossággal is. Szóval bravó.
Kedvencünk a lány, Nina, aki nagyon-nagyon élénk, és érdekes csaj, valamint a legkisebb fiú, aki szinte 100% Kenny a South Park-ból, de komolyan.