Az emberrel könnyen előfordul, hogy a nagy várakozásban már el is felejti, egészen pontosan mire is vár. 
Rég volt, amikor a forgatás körüli tiltakozásokról olvashattunk, azóta kicsit olyan, mintha már láttuk is volna a filmet. De aztán eljön a nagy nap, és csak úgy beülsz, kicsit unott fejjel, és azt gondolod, hogy biztosan béna film lesz, vagy jó közepes, aztán elkezdődik, és van 40 másodperced, hogy leessen a tantusz, hogy "ez már az!" és az, hogy egy nagyon remek kis filmnek nézel elébe, és egy negyedóra múlva már a kedvenceidet számolgatod az ujjaidon, hogy idén akkor volt a Go, a Hatodik Érzék, és végre itt a Beach!
A hetyke cím érző, romantikus, beindult, gazdag történetet takar, amiben az a legjobb, hogy elemi élményt nyújt, tehát bőven van mit hazavinni a moziból. A legjobb rész az, amikor egy éjszakai sétára leugranak a Beach-re a fiatalok, Richard (Leonardo Di Caprio) és Francoise (Virginie Ledoyen). Akkor még nem jártak együtt, és a sétának úszás lett a vége, beúsztak egy csapat rákba, akik, ha veszélyt éreznek, izgalmukban világítanak. Vízalatti csókolózás, szex és szerelem tökéletes találkozása, közben pedig az All Saints szám, a "Pure Shores" szól, már ez megéri, pedig csak egy-két perc az egészből. 

Vannak olyan filmek, ahol azt nézed, hogy mások mit csinálnak, és vannak a beindító filmek, ahol amit a főszereplők éreznek, azt érzed te is, félelmet, szerelmet, satöbbit. A Part pont ilyen film, és szinte biztos, hogy egy ideig a világ összes csaja Francoise-nak, az összes pasija pedig Richardnak érzi majd magát a kalandtól. Viszont van egy kis bibi, az elvonási tüneteket is a bőrödön érzed, amikor vége a filmnek, vagyis csak az biztos, hogy először láttad, az azonban egyáltalán nem, hogy egyben utoljára is. 
Richard a megtestesült tökéletes utazó, kellőképpen tapasztalatlan, és kellőképpen beindult. Ha megkérdik tőle az utcán, hogy akar-e inni egy kis kígyóvért, belemegy, kiissza a poharat és elborzad tőle, majd tovább áll, mintha valami Robert De Niro- képzőbe járna.  Richard úgy van vele, hogy "if it hurts then it's worth", ha árt, akkor megérte. 
A helyszín Bangkok, de ezúttal hálistennek nem kajálja be senki a hasis-csapdát, egyszerűen egy egzotikus utazásról van szó, a Trainspottingból megkedvelt cool narráció-vonallal. Leo bevallja, hogy "ok, most végre itt vagyok, de akkor mi van?", és iszonyodik a gondolattól is, hogy ekkora utat megtegyen, és végül megintcsak egy tévéképernyő előtt találja magát. De azért rendesen megtesz mindent, amit egy turistának kel, esténként tusol, majd elteszi magát a következő szép napra. Ha valaki látott már egyetlen Magányos Bolygó epizódot is, már az elején beleszeret a filmbe, ami mellesleg az összes létező film közül legjobban hasonlít a Trainspotting-ra, akár nevezhetjük Trainspotting 2.-nek is. Pompás fényképezési stílus, amely megint felvonultat legalább egy elemet, amit a következő Danny Boyle- filmig még biztos sokszor viszont fogunk látni más filmekben, vagyis például a Harcosok Klubjának kamera stílusa mostantól kicsit régi másolatnak számít. Szóval zuhanyzás, illetve zuhanyzás kísérlet, de nem nyílik az ajtó a hotel folyosóján. Ekkor a szomszédban lakó Francoise, aki éppen a szobájába indult, segít kinyitni. Ha megnézzük ezt a jelenetet, rájövünk, hogy mégiscsak jó dolog a szerelem első látásra. De hiába volt meg az első látás, hogyan jön létre a második? Összefutnak a piacon? Vagy egy eldugott reggeliző helyen? Ezek helyett –a film megnézése után unalmasnak tűnő - verziók helyett Duffy (Robert Carlyle) gondoskodik egy újról. A súlyosan bekattant arc végig randalírozza a hotel folyosóját, és persze senki sem örül, de Leo nyitott, és ha már Carlyle bedugta a fejét az elválasztó fal felett, beszédbe elegyedik vele. Meg kell jegyezni, Leo egészen cool a szituban, mert simán megjegyzi, hogy azért agyilag nincs minden rendben Carlyle-nál. 
Lényeg, hogy egy kis ugrással máris ott tartunk, hogy Leo megkapta azt a térképet, amin rajta van az a mesés part, amiről Carlyle beszélt Leo-nak, és már úton is vannak, Leo, a lány, és a lány jelenlegi pasija. Belátjuk, hogy nem volt szép dolog tönkretenni a thaiföldi Phi Phi Leh Nemzeti Park érintetlen környezetét. De amit a vásznon láttunk, az tényleg mesés, szóval, ha kárt is okozott a forgatás, arra biztos nem panaszkodhatunk, hogy a hely elképesztő varázsa nem jött át a vásznon. 
 

INTERCOM