A szeretet köztudott, hogy önző dolog, aki szeret valakit, az szinte belőle táplálkozik, és a táplálkozás egy pusztításként fogható fel. Körülbelül ezt a problematikát járja körbe a Tehetséges Mr. Ripley.

Adva van egy proletár származású srác, Tom Ripley (Matt Damon), amolyan szabadúszóként mozog, aki még nem igazán döntötte el, hogy mihez is ért valójában, de ezzel együtt igen sok területen mutat tehetséget. Egyik alkalommal éppen koncertet ad, egy kölcsönkért zakóban, amely koncert után alkalma nyílik egy nagyon gazdag férfival beszélgetni. Ez a férfi elpanaszolja, hogy a fia Olaszországban "kempingezik", nem csinál semmit, csak hajókázik, meg csajozik, és költi az apanázst. És szó szót követ, és Tom Ripley máris kapott egy küldetést, mégpedig pénzért, hogy odamenjen, és visszahozza a szökevény aranyifjút. Az ötvenes években, amikor ez a történet játszódik 1000 dollár nagyon nagy pénz, és Ripley ennyit kap az útra.  Meg kell jegyezni, hogy a film legeleje, illetve maguk a feliratok nagyon újszerűen és nagyon profin vannak megoldva, ilyet eddig még nem lehetet látni, pedig nagyon egyszerű. A kép egy egy részét (mikor melyiket) egy színes rész, egy sáv takarja ki, amin azért átlátszik, az alatta lévő kép, és ezen jelennek meg a feliratok, a sportközvetítések szoktak ilyet alkalmazni kicsiben, de nagyon jó. Mire eltelik a film első öt perce, már annyira sínre vagyunk téve, hogy szinte egy lepke szárny által kavart légörvény könnyedén végigröpítene minket bármilyen történeten. Ennek ellenére a film elég unalmas, csak nehéz megfogni, hogy miért. Mindenesetre az Amerikai Szépségnek a nyomába sem ér. Anthony Minghella korábbi filmje, az Angol Beteg sem volt egy pörgős kaland, és ugyanúgy mint most is, a főszereplővel ott sem lehetett a filmekre jellemző módon azonosulni, Ralph Fiennes összes különlegességét abból nyerte, hogy beteg, és ha nem lett volna az, talán észre sem vettük volna, ami persze nem feltétlenül negatív kritika. Jellemző volt azonban az Angol Betegre, és a Ripley-re is jellemző ez, hogy fantasztikusan részletgazdag ugyan, de ezek a részletek nem állnak olyan nagy erővel össze, mint a higanyzsaru a terminátor kettőben, hanem csak úgy vannak, bámészkodhatunk a jelenetek felett, mint a moziban. És csak azért sajnálkozunk, mert érezhetően nagyobb erő van a történetben. Tom Ripley nekivág Olaszországnak, és már a pályaudvaron úgy mutatkozik be egy lánynak, akit Cate Blanchett alakít, és aki nagyon szép, hogy ő Dickie Greenleaf, a mágnás fia. Aztán megismerkedik Dickie-vel egy tengerparti strandon, mégpedig úgy, hogy véletlennek tűnjön, azt hazudja, hogy ő is a Princeton-ra járt, és szinte percek alatt beeszi magát Dickie és Marge életébe. Marge megformálásáról Gwyneth Paltrow gondoskodik. Ott van az álompár, napfény, jazz, vitorlás hajó, na és a szex. Paradicsomi életforma. Másrészt ott van Tom Ripley, aki sosem volt gazdag, és nagyon úgy néz ki, hogy nem is lesz, és most belecsöppen ebbe a világba és megízleli az édes életet. 
Tom gyorsan tanul, és már elutazása előtt is precíz előtanulmányokat folytatott "Dickie-ből", lemezeket pakolgatott fel a lemezjátszójára, bekötött szemmel, és próbálta mindig kitalálni, hogy éppen ki játszik, csakhogy a klasszikusok dióhéjban jellegű műveltséget megszerezze. A helyszínen pedig, megtanulja Dickie aláírását, a szokásait, a barátai nevét, szinte mindent. Ez az a dolog, ami határozottan izgalmas és érdekes a filmben. Tom határtalan csodálata az utánozhatatlan könnyedséggel rendelkező, született arisztokrata Dickie iránt csak nőttön nő. Dickie, (Jude Law, a Gattaca-ban Ethan Hawke bátyja) semmit nem csinál, csak élvez az életet, és most, hogy ebben Tomis részt vehet, már önmagában részegítő hatással van rá.
 

UIP-DUNA FILM