nyomtatóbarát verzió
























 
Madonna 3 hónapos terhes, Guy Ritchie-től, a Ravasz, az Agy és Két Füstölgő Puskacső rendezőjétől, a gyermeket szeptemberre várják, csak úgy, ahogy mi Madonna új albumát. Guy Ritchie eddig is híres volt, de most, végérvényesen beleírta magát a történelemkönyvekbe. Madonna három éves kislányát, Lourdes-t úgy megszoktuk, úgy örültünk neki, hogy gyakorlatilag eszünkbe sem jutott, hogy lesz-e neki testvére. Mire megszületik a kisbaba, elmondhatjuk, hogy Madonna, (aki akkor 42 éves lesz)  kábé egy egész évtizeddel kitolta a karrier-időt a nők számára, és ezzel teljesen egyenjogúvá tette a női nemet. Az egész világ csak büszke lehet rá. 
 

Március 20-tól az egykori MTV 1 és MTV 2 helyett "m1" és "m2" néven jelentkezik be a két ismert televízió csatorna.(  , ) Ezzel tulajdonképpen megszűnik a több évtizedes névkonfliktus a Music Televison és a Magyar Televízió között. Szinte már csak az a kérdés, hogy vajonm1 mi lesz a sorsa az mtv.hu internetes domain-nek. Nem kell különösebben attól tartanunk, hogy egyszercsak létrejön az MTV Magyarország, de vegyük figyelembe, hogy eddig ez technikailag sem lett volna lehetséges, és örüljünk, hogy mostantól legalább ennyiben hasonlítunk a világ sok országára, hogy MTV kompatibilisek vagyunk. A két csatorna arculatának átoperálására a Magyar Televizió Rt. 30 millió forintot költött értesüléseink szerint. Szép, vagy modern nem lett egyik sem, de ez nem is igény egy- kettő- közszolgálati televíziónál. Fontosabb lett volna talán, hogy ne egy eldugott osztrák adó, hanem "a közszolgálati csatorna" (csatornák) imidzse jöjjön létre. m2A megújult arculaton kívül újdonság az is, hogy az m2-es ezentúl napi 24 órában sugározza magát. Ez már elmozdulásnak tekinthető a közszolgálati televízió funkciójának irányába, hiszen éjfél, sőt este 10 után komoly reklámbevételekre nem igazán lehet számítani, így, legalább is ebben az idősávban eltávolodni látszik a kereskedelmi tévékre jellemző gazdasági alapú berendezkedéstől. De mindegy is, mert amíg kettő van belőlük, a történelmi hagyomány nyomait követve, a helyzet átmenetinek tekinthető. A majdani közös utódjuk vajon m3-as, vagy m0-s lesz, vagy csak simán "m"? 

Hiányzik a harmadik tv.
Először eltűnt a Szív Tv, aztán az Msat, végül a TV3. Mégsem arról van szó, hogy sorra tűnnek el a tévécsatornák, hanem egy két és fél éves periódus ért véget, a hazai "duális médiarendszer" első fázisa. '97 október hetedikén indult be az RTL klub. És a TV2, és bizony a TV3 is.  A TV3, illetve az Írisz TV volt a "harmadik tévé", aki megpályázta a kereskedelmi frekvenciák egyikét. Ő volt az, aki nem nyert, és ő volt az, aki az elmúlt 2 és fél évet pereskedéssel töltötte. Ez a per minden idők legnagyobb összegű magyar pere volt, 16,8 milliárd forint "értékben". Alperesek az ORTT , az RTL Klub és a TV2. A per alapja az volt, ugye, hogy az Írisz TV versenytársainál jóval nagyobb összeget ajánlott egy országos frekvencia megszerzéséért, azon belül is pedig az RTL Klub ajánlatánál. A per első fokon ('98 márc.) úgy végződött, hogy a bíróság nem találta vétkesnek az ORTT-t. Másod fokon ('99 feb.) azonban, a Legfelsőbb Bíróság már ezzel ellentétesen döntött, és kötelezte az ORTT-t, hogy bontsa fel a szerződést, amit az RTL klubbal kötött. Az ORTT azonban azt reagálta erre, hogy közigazgatási szervet nem utasíthat a Legfelsőbb Bíróság, és ezért nem is tett semmit. Ekkor kezdődött a harmadik kör, melynek végeredményét kerek két nappal azután hirdették volna ki, hogy a TV2 egyik tulajdonosa, az SBS megvásárolta a TV3-at, 16 millió dollárért, mégpedig úgy, hogy a szerzeményének felét 9 millió dollárért átpasszolta az RTL klubnak. A két országos kereskedelmi csatorna megvásárolta a harmadik pályázót, két alperes megvásárolta a felperest, két nappal az ítélet kihirdetése előtt, amely ítéletről gyakorlatilag azt is tudni lehet, hogy a TV3 javára döntött volna. A Gazdasági Versenyhivatal erre a fülének a botját sem mozdította, biztosan nem érkezett bejelentés egyetlen egy darab magyar állampolgár részéről sem. De nemcsak a GVH volt passzív, az országos csatornák híradói sem siettek leközölni a hírt, hogy a TV3 visszavonult a magyar piacról. 
Az említett magyar televíziós piac ezzel a fordulattal, a szakértők szerint stabilizálódott. Ez biztos jót jelent, és már amúgy is kezdtünk aggódni, hogy a versengés a minőség rovására megy, és hogy nekünk, állampolgároknak kell eltartanunk a kereskedelmi tévéket. Sajnáljuk, hogy a TV3-nak, illetve a tulajdonos CME-nek nem érte meg megtenni az utolsó két nap két lépését, hogy 2 és fél éves küldetését célba juttassa. Vagy, fordítva fogalmazva, sajnáljuk, hogy ilyen olcsón megérte neki lelépni a színről, lemondva a további versengésről. Egy-egy üzlet megkötésénél mindig van egy kezdeményező fél, akinek előnyösebbek a kilátásai, illetve, aki diktál. Ha ebben az adásvételben a TV3, illetve a CME lett volna az a fél, aki diktál, biztosan kevés lett volna neki a 16 millió dollár, amely a 16 milliárd forintnak csak a negyede. Ennyiért lehet, hogy két nappal, vagy egy hónappal később is el tudta volna adni a TV3-at, nem is említve a 45 millió dolláros (!) vetítetlen film- és sorozat csomagot, amelynek a birtokában volt, és amit szintén eladott, mint veszett fejsze nyelét. Vajon mi vehet rá egy befektetőt, hogy így eliszkoljon egy piacról? Az, hogy veszteséges az adott csatorna?  Egy vállalatot bármikor át lehet szervezni, hogy ne legyen veszteséges, másrészt, nem csoda, hogy veszteséges volt, hiszen két és fél évig az volt a szándéka, hogy végre piacra léphet mint országos csatorna, és egy ennek megfelelő apparátust működtetett. De aztán persze, elállt ettől a szándékától, és a Legfelsőbb Bíróság ezt végül az ítéletébe (szerintünk hatáskörén, az alkotmányon túl) beleépítette.  Nem vagyunk büszkék erre a fordulatra, sőt, a magyar duális médiarendszer történelmének legsötétebb fordulataként tekintünk rá, amely végül a két kormány- párt, két országos adó, egyszerű, de kőkemény formációját idézte elő. 

Március 15. -e a Sajtószabadság napja is egyben. Ehhez képest az előestéjén tartott békés tüntetés a sajtószabadság érdekében, határozottan emlékezetes esemény volt. (A helyszínen készült felvételeket az előző hírösszefoglalóba is betűztük). A tüntetést a Szabad Szólásért Mozgalom és a Civil Fórum szervezte, de partnereik közt szerepelt egyebek közt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége is. A tüntetés hangulata barátságos volt, és az egészet tömören a "szellemi fölény" megtestesüléseként lehet legjobban leírni. A szónokoknak, akik között Jancsó Miklós is tiszteletreméltó szerepet töltött be,  nem kellett drasztikus fordulatokat bevetniük beszédeikben, hogy az egybegyültek tetszését kivívják. Mégis, mind Jancsó Miklós, mind Vitányi Iván, mind Tamás Gáspár Miklós beszéde többszörösen meghaladta azt, amit rendezvényeken hallani szoktunk. Tamás Gáspár Miklós például szépen levezette, hogy az embereknek nincs meg a módjuk és a pénzük ahhoz, hogy megfelelő módon érvényesítsék a jogaikat, hogy megfelelő formában szakszervezetekbe tömörüljenek, és a többi. Általában megvilágító erejű, és pártállás-mentes gondolatok hangzottak el, már csak az a kérdés, hogy  mekkora sajtóvisszhangra számíthat egy ilyen esemény, és hogy mekkora döbbenetet képes kiváltani a külföldi országok részéről? 
Valószínűleg nem nagyot. Az még talán egy pillanatra meglepi a  külföldi szakértőt, hogy a BBC "Az Apokalipszis Négy Lovasa" című dokumentumfilmjében Magyarországot választották a korrupció és a szervezett bűnözés képviselőjének. De az, hogy a sajtószabadság hiánya ellen tüntetnek a magyarok, ehhez képest már kisbetűs hír, sajnos. Egyáltalán nem vagyunk a világ közepe, sajnos, és egy ilyen hírt először, és még inkább elsősorban  nekünk, akik itt élünk, kell komolyan vennünk. 
A tüntetés "alapjául" a csonka média kuratóriumok szolgáltak. A közszolgálati médiákban ugyanis, az alkotmány előírása szerint, (amely előírás egy-az-egyben követi a német mintát) biztosítani kell a vélemények pluralitását, amely pluralitás úgy jön létre, hogy a közszolgálati médiák, (MTV, DUNA TV, Magyar Rádió) kuratóriumaiban, (grémiumaiban) 50-50 %-os képviselete kell, hogy legyen a kormány- pártoknak és az ellenzéki pártoknak, (3-3 személy). (Erről bővebbet Szilády Szilvia cikkében olvashattok). Ha ez a helyzet nem áll fenn, akkor bizony nem teljesülnek az Alkotmánybíróság "a vélemények sokféleségének biztosítása a közszolgálati médiákban" című határozatában foglaltak, és például a helyi (hazai) sajtó szabadságáról egyáltalán nem lehet beszélni. Az egész tüntetésben az volt a legszebb, hogy ezt nem kellett agyonmagyarázni senkinek, pedig nem egy szeminárium résztvevői voltak ott, hanem teljesen egyszerű emberek, mint mi. Na jó, az egyszerű emberek közt voltak nagyon komoly média-emberek is, látható volt az ORTT elnöke, csak úgy, mint TV3 egykori időjósa, Juszt László, Rajk László, hogy csak azokat említsük, akiket arcról könnyen felismerünk. Kellemes este volt, és nem is annyira tüntetésként, hanem inkább mint egy nem hivatalos Március 15.-i megemlékezés működött. Fáklyák, zenék, versek, majd szónokok, majd megint zenék, és utána mindenki szépen hazamegy. Igazi ünnepség.
 

2000 Március 17 annak a napja, hogy Angliában először vetítették le Stanley Kubrik Mechanikus Narancsát, (Clockwork Orange), igazi moziban, tehát nem egy filmfesztiválon. A film valóságos megjelenése és az angol  forgalomba kerülése között 27 esztendő telt el. 

John Cusack csinált már olyat filmben, az Otthon, Véres Otthon-ban, (Grosse Point Blank), hogy 10 év után összejött 18 éves kori szerelmével, akit akkor csak úgy ott hagyott, hogy beálljon tengerész gyalogosnak. A Serendipity c.filmben pont ez a szitu vár Cusack-ra, a filmet nyáron kezdik forgatni, a női főszereplő még nincs a képben. Serendipity azt jelenti "képesség értékes dolgok találására ott, ahol kevéssé valószínű". 

Leonardo Di Caprio nem egyke, van neki egy féltesója is, Adam Ferrar, akinek az anyukája hozzáment Leo apukájához, amikor Leo még kissrác volt. Adam-et most letartóztatták, mert a vádak szerint megpróbálta megölni a barátnőjét, és az óvadékot 600 000 dollárban állapították meg, noha vádat még nem is emeltek ellene. Leonardo odarepült, hogy segítsen a bátyjának, aki szintén színész, és aki a rosszmájú sajtó szerint kiskorában inspirálta Leo-t, hogy ő is az legyen, azzal, hogy megmutatta, hogyan lehet 30 ezer dollárt keresni egy tévéreklámmal. Adam első filmje, a Pups mégis csak Leo Part-jával egy időben jelent meg. Ugye nem vagyunk arra hajlamosak, hogy egy ilyen hír miatt azt gondoljuk,  Leo nem is olyan jó színész? Arról, hogy konkrét értesüléseink szerint Leonardo Di Caprio milyen színész, a Part című cikkben olvashattok. 
A Blair Witch Project 2 forgatása ebben a hónapban kezdődött. A produkciót abszolút titok övezi, nem lehet és nem szabad tudnunk, kik szerepelnek benne, hol, és a történet is tabu. A Blair Witch 2 nem ugyanolyan folytatás, mint például a Scream 3, vagy 2. A Blair Witch egészen máshol kezdte, és egészen máshol folytatódik. Három tehetséges fiatal filmes megcsinál egy kifogástalanul finom filmet, amely film nemcsak finom, de marketibilis is. A Miramax, aki a Disney egyik vállalata, és akik a Matt Damon-os, Kevin Smith-es filmeket hozzák létre megvette a jogot, és beszállt forgalmazónak. Bedobot nmég 2 miliót a film addigi 60 ezer dolláros költségvetésébe, reklámra, és minden idők legnagyobb arányított bevételét könyvelte el. Ez idáig szép is. Csak arról nincs fogalma senkinek, hogy vajon miért olyan szerződés született, amely tartalmazza a folytatás jogát is, mégpedig olyan kitétellel, hogy egyáltalán nem kell, hogy az eredeti stáb, az eredeti alkotók rendezzék a folytatást, sőt, ellenkezőleg. Miről árulkodik egy ilyen konstrukció? Egyrészt arról, hogy a Miramax tanult Kevin Smith filmjeiből, hogy a Shop Stop (Clerks) nagyon jó volt, de többi gyenge, (bár a Dogmát még nem láttuk, és állítólag jó), másrészt arról, hogy a Blair Witch Project sikerét egy zseniális alapötletként, és nem egy zseniális ötlet profi megvalósításaként kezelik. Vagyis a második részt már nem fogják "amatőr" alkotókra bízni, nem akarnak még egyszer a (szerintük) véletlen szerencsére hagyatkozni. Mi csak remélhetjük, hogy nem járunk rosszul. A második rész rendezője Joe Berlinger lesz.
 
 


oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22