A Napfény Íze 
Sunshine 1999

Elmenekülhetünk-e a saját sorsunk elől? Befolyásolhatjuk-e egyáltalán alakulását? Környezetünk változása mennyiben határozza meg saját önazonosságunkat? Szabó István filmje egy magyar zsidó család, a Sonnenscheinok történetében, a magyar és európai történelem fájdalmas tükrében vizsgálja az egyéni önazonosság kérdéseit.
A Sonnenschein család története a XIX. századi Osztrák-Magyar Monarchiában indul, a vidéki kocsmáros fia Pestre költözik és a családi likőrreceptnek köszönhetően sikeres és vagyonos polgárrá válik. Gyermekeit taníttatja, fia, Ignác, ragyogó jogászi karrier előtt áll – ha megváltoztatja a nevét. A századforduló társadalmában ugyanis a gazdasági felemelkedés nyitva áll mindenki előtt, a politikailag is jelentősebb pozíciók betöltésénél azonban már akadályt jelent a "nem magyar" név. Ignác, testvére, és velük együtt élő unokatestvére ugyanakkor szerelme Vali, a sokat mondó "Sors" nevet választják. 

Ignác teljesen azonosul a  Monarchiával, legfőbb eszményképe a császár, akihez mindenek fölött lojális. Hiába vette feleségül a család rosszalása ellenére Valit, hiába vannak gyermekei, élete az államhoz kötődik. Szimbolikusan is érthető, hogy a Monarchia szétesésével nem leli helyét a világban, egészsége is megroppan, csak pár évvel éli túl Ferenc Józsefet.
Fia, Ádám, tinédzserként tapasztalja meg a Horthy-világ antiszemitizmusát és megaláztatását azzal ellensúlyozza, hogy sikeres vívóvá kűzdi fel magát. Az igazi sikerekhez, a nemzetközi bajnokságokhoz azonban a vitézi klubb tagjává kell válnia – ahova nem kerülhet be zsidó vallású. 

Ádám testvérével együtt kikeresztelkedik és a magyar olimpiai csapat tagjaként Münchenben aranyérmet szerez csapatának és hazájának. Biztonságban érzi magát, nem tartja elképzelhetőnek, hogy a bevezetett zsidótörvények rá is vonatkozzanak: ő Sors Ádám magyar olimpiai bajnok. Ezt ismételgeti még az internálótábor őt megalázni akaró csendőre előtt is – míg halálra nem kínozzák.
Iván fia végignézi mindezt és 45 után a bosszúállásban találja meg életcélját. Rendőr lesz és őszinte meggyőződéssel veti bele magát a tisztogatásokba, a háborús bűnösök felelőségrevonásába. Csak amikor rádöbben, hogy más szempontok érvényesülnek mint az igazság, amikor koncepciós perekben kell résztvennie, amikor Auschwitzot megjárt felettesére "cionista összeesküvést" kellene rábizonyítania, akkor döbben rá, hogy a hatalommal való azonosulása csalódást okoz. 
 
 
INTERCOM 


Részt vesz az 56-os forradalomban, ezért börtönbe kerül és szabadulása után kiégve tér haza nagyannyához, Valihoz. Az idős asszony halála után talál rá az egykori papírra, ami nagyszülei névváltoztatását dokumentálja. Sors Iván ismét felveszi a Sonnenschein nevet, és családja történetének elbeszélésében célt talál életének.
Ha a nézőnek sikerült kibírnia a kerek három órát a moziban, van utána min gondolkodnia. Szabó az elmúlt évszázad viharos és sok tekintetben még fel sem dolgozott történelmét egy speciális perspektívából mutatja be. Bár a koncepció érthető, a feldolgozott anyag túl sok, alig lehet befogadni ilyen mennyiségű tragédiát. A párhuzamokra és ismétlődésekre épülő dramaturgia egy idő után (talán azért is, mert ismerjük a történelmi hátteret) kiszámíthatóvá, szinte unalmassá válik. Nehéz eldönteni, hogy Ádám és Iván figurája szándékosan egysíkú és kidolgozatlan – vagyis a tragikusan rövid élet, illetve identitászavar eredménye – vagy csak így sikerült.

Az, hogy mindhárom főhőst Ralph Fiennes alakítja, kicsit egybemossa a figurákat. Ez  hátrányos a film élvezhetősége szempontjából, ugyanakkor a három generáción végigvonuló identitászavart egybekapcsolja. A Sonnenschein/Sors család tagjai apránként adják fel identitásukat az asszimiláció kedvéért – és mindíg csalódniuk kell választott eszményeikben. Az identitás keresése, az azonosulni vágyás általános emberi problémák, de különösen tragikusan jelenik meg az európai zsidóság történetében. Legmarkánsabban Ádám figurájánál láthatjuk: nemcsak vallását változtatta meg, de maga is megvetéssel fordul el a "korrumpálható zsidóktól" – és ragaszkodása feltételezett identitásához halálát okozza. 
Az ellenpélda Vali, aki végigkiséri mindhárom férfi életét. Míg azok a társadalmi elismerésért görcsösen ragaszkodnak egy eszméhez és feladják saját azonosságukat, ő állandó, emberi értékeket hordoz és mégis képes mindíg alkalmazkodni az aktuális világhoz. Kűzd szerelméért – de elhagyja, amikor rádöbben, hogy a férfi más, mint amilyennek hitte. A polgári jómódból lecsúszik megtűrt lakóvá – mégis igyekszik boldog lenni, legalább emlékeiben, melyeket gondosan őriz. Ebből a szempontból nézve nem igazán követhető Iván katarktikus jellegű megváltozása a történet végén. Cselekedetei azt sugallják, hogy ő is valós identitását vállalja és így megleli belső békéjét – de, hogy mi motiválja erre, miután a negyanyja után maradt családi emlékeket látványosan a szemétre hányja, nem egészen világos.
A Napfény íze az egyén helyéről és lehetőségeiről szól a világban: meg kell találni az egyensúlyt az alkalmazkodás és az identitás őrzése között, meg kell tartani a gyökereket, még ha csak a privát szférában is. Mert az az egyetlen biztos vonatkoztatási pont, a történelem, a világ, a társadalom változásai, viharai között.
-zita-
 
oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22