Akartál már valaha valaki más lenni? Képzeld el, hogy sorban állsz, este 9 után, egy irodaház 7 és feledik emeletén, görnyedve, mert alacsony a mennyezet, és 200 dollárt fizetsz, hogy egy negyedórára valaki más lehess, pontosabban: John Malkovich.
Jól hangzik. Különleges filmötlet, Spike Jonze, rendezésében, aki korábban a Beastie Boys Sabotage c. klipjét készítette -egyebek közt. A Szereplők szintén különlegesek, ha John Cusack neve feltűnik a stáblistán, az 99%-ban jót jelent, Catherine Keener hozzá képest ritka, mint a fehér holló, de aki látta a Csapnivaló c. filmet, egy jó időre megkedvelte a színésznőt, akár örökre is. De tegyük fel, hogy először látjuk, akkor is kiemelkedő. Lássuk, "kik vannak még"? Cameron Diaz, ja, és John Malkovich, személyesen. 
A film ötlete gyakorlatilag Truman Show kaliberű találmány, egyszerűen elképzelni is vicces, ahogy valakinek, miután a cím első fele megvan, hogy "Being", először átfut a fején a gondolat, hogy John Malkovich. Miért pont ő? Meg egyáltalán, mi ez a különleges filmélményt ígérő szupersó? 
A film határozottan Kafkai módon vezeti be magát, Craig, (J. Cusack) viszonylag szépen éldegél feleségével együtt, akit Cameron Diaz alakít. Azért csak viszonylag, mert Craig hobbija kicsit nagyra nőtt, és minden idejét kitölti, vagyis nincs munkája, amiből pénzt keresne. A Hobbija bábozás, és báb-művésznek nevezi magát. A felesége, Lotte, (C. Diaz) lágy hangon javasolja neki, hogy amíg a bábművészet nem válik ismét jövedelmező műfajjá, keressen valami átmeneti állást. Mivel már nagyon kiesett a pikszisből a sok bábozás miatt, az összes álláshirdetés közül csak egyet tud bekarikázni: "keresünk kimondottan alacsony termetű, ügyes kezű akta-kezelőt". Mindezt egy olyan lakás közepén, amelyben Lotte állatokkal foglalkozik, papagájok, csimpánzok állnak az egykor egy rövid időre bizonyára boldog házaspár közé, illetve folyamatosan ott tartózkodnak.
Craig végül megkapja a munkát. A liftet vasrúddal kell szétfeszíteni a két emelet között, a főnk éppen 105 éves, a felesége és titkárnője elmebeteg, és mindenki görnyedve közlekedik az iroda egész területén. Craig elsőre beleszeret Maxine-be, (Catherine Keener). Ott ül, bombázó fehér rucijában. 
Maxine gyakorlatilag egyből kiszűri Craig-et, hogy színtisztán nem az esete, nincs mit tenni. Aztán jön a nagy találmány, Craig egy szekrény mögött felfedezi a kicsi ajtót, amin belépve John Malkovich fejében találja magát. Ez elég egyszerűen van megoldva, ő néz ki Malkovich fejéből, és kész. Aztán 15 perc múlva a New Jersey-i autópályán pottyan ki a rendszerből, (szó szerint, mintha az égből pottyanna oda).  Elújságolja Maxine-nek, aki hamar rájön, hogy üzlet van benne. És amikor a cég, a Lester Inc. Bezár, egy kis papírfecni hirdeti, hogy itt található a J. M. Inc. Ez nagyon jól hangzik, de a poén nem itt van eltemetve, hanem ott, hogy Lotte is kipróbálja ezt a menetet, és rájön, hogy transzvesztita akar lenni, vagy transz-szexuális. Lényeg, hogy fiú bőrben érzi jól magát, női aggyal. Innen műár csak egy köpés a fura szerelmi háromszög, Craig és Lotte egyaránt Maxine-be szerelmes, Maxine viszont egyedül John Malkovich-csal szeret randizni, meg ilyenek. Így a házaspár felváltva ugrál bele Malkovich bőrébe, hogy lefeküdhessen Maxine-nel. 
Vannak a filmben meglepő és jó humorok, de egészét tekintve nem egy erős humorú film mégsem. Vannak benne jó jelenetek, méginkább jó megoldások, de nem lehet könnyen rámondani, hogy jó film. Amolyan aranyos kis művészfilm, ami noha nagyon eredeti ötleten alapul, igaziból utánérzések egyvelegének tűnik. Látszik, hogy humoros akar lenni, látszik, hogy olyan akar lenni, mint a Brazil, vagy bármelyik Monty Python, de valahogy mégsem jön neki össze. Nehéz megmondani, hogy miért, de van egy pár tippünk. Nem használták ki a rengeteg lehetőséget, ami abban rejlett, hogy John Malkovich egyszerű hétköznapjaiban kalandozzunk, mert ne feledjük, a néző is kicsit azért fizet be a filmre, amiért a filmben szereplő kliensek egy körre. De ennél is zavaróbb, hogy az egész Malkovich-ból csak annyit látunk, hogy lányos hangon beszél, ami azért baj, mert ha valakiről, akkor Malkovich-ról tényleg van elképzelése az embernek, hogy milyen lehet. Izgalmas, változatos, élénk személy. Ehhez képest a film, nem hogy nem erősíti meg az elképzelésünket, de mintha direkt cáfolni akarná azt, ezzel a film egyetlen fix pontját téve labilissá, hiszen nem azért ültünk be, hogy egy merőben más képet kapjunk, és azt is csak a felület mentén, és annak is csak az legyen a poénja, hogy John Malkovich esetleg homoszexuális, de legalább is bizarr módon magányos, és egyetlen barátja egy fiú, Charlie Sheen. A humorossággal pedig az a gond,  hogy ha egy film humoros akar lenni, akkor azt el kell döntenie, és vállalnia kell, és nem ér az elvont, intellektuális szféra-humorokból nagy ritkán előugrani egy-egy rendes poénnal, mert mire észrevesszük, hogy hoppá, ez egy humor volt, illetve az is akart lenni, addigra visszasüppedünk a film kiegyensúlyozottan lapos menetébe. Ezzel együtt érdemes megnézni, csak nem John Malkovich miatt, mert belőle van a legkevesebb, de Catherine Keener nagyon jó benne, egyébként meg egy érdekes, jó tűrhető, alacsony költségvetésű művészfilm. 

A művészfilmek barátainak esetleg csemegeként hangzik a Függőkert címe, hiszen a Kert remek film volt, és ha már valami egyszer "kert", akkor talán nem is lehet rossz. Félretéve a viccet, valami miatt tényleg úgy lehetett érezni, hogy a Függőkert igazi csemege lesz, ha másért nem, hát azért, mert kanadai film, egy Alliance Produkció, mint például a Sweet Hereafter, és Sarah Polley ebben is szerepel, noha nem főszereplő. 
Minél időseb és sikeresebb egy filmes, annál gyakrabban hangoztatja, hogy a film lényege a történet-mondás. (Érdekes módon hazánkban inkább mesélésnek nevezik ugyanezt). A történet-mondásnak drasztikusan két verzióját tudjuk elkülöníteni, az egyik ugye a narráció, amikor, mint egy híradóban, egyszerűen tudatják veled, amit tudnod kell, mint például a nagyszerű Amerikai Szépség-ben. Ennek a módszernek a szöges ellentéte amikor nemcsak, hogy nem mondanak semmit, de mutatni is csak úgy mutatnak, mintha egy idegen partiba csöppentél volna, neked kell összeraknod a képet, és ajkár a film teljes hosszán keresztül várhatod, hogy leessen a tantusz. Önmagában ez sem egy rossz módszer, lásd Hatodik Érzék. 
Lényeges viszont az, hogy már a film elején kapjál valami infót, amin el tudsz indulni, amit a Függőkert nem igazán valósít meg, de sebaj, tegyük fel, hogy ettől még bármilyen jó is lehet egy film. 
Az film elején, mintegy előzményként "értesülünk" arról, hogy Sweet William az apja által szinte katonai neveltetésben részesül a növények virágzási periódusainak és nevének pontos ismerete terén. Ezt a kiképzést ráadásul nem valami botanikus botanikus kertben kapja, hanem a saját kertjükben, amiben nagyon komoly kis vegetáció burjánzik. Amikor a kis Sweet William rosszul mond, vagy csinál valamit, az apja rendesen megüti. Ekkor a kép bevörösödik, és ez a film legjobb, és egyben egyetlen művészi effektje. 
Aztán egy új, külön címmel ellátott rész következik, "legényszerelem" címmel.  Ebben a részben már a (korban) középső Sweet William-et látjuk, aki legalább százötven kiló, és élete első szexuális élményét egy fiúval szerzi be. Anyukája kicsit megijed, hogy a fia rossz irányban halad, ezért a helyi szexuális szolgáltatásairól híres nőhöz elviszi, hogy kialakuljon valami William és a női nem között. Ebben a középső részben William húgát Sarah Polley alakítja, természetesen kitűnően, minden élénkséget belevisz a szerepbe, olyat is, ami nincs is benne. Ez, mondjuk, ránk is fér, mert különben éppen kezdenénk álomba zuhanni. A filmnek egyébként semmi köze nincs a világ nyolc csodája közt sokáig számontartott Semiramis féle függőkerthez, sem Madonna Secret Garden-jéhez. Ez is itt, a középső részben derül ki, amikor William felakasztja magát. Ah, so! Milyen naivak voltunk, hogy függőkertet vártunk, és közbe akasztó kertet kaptunk, mindkettő "hanging garden", de azért mégsem mindegy. És akkor is naivak vagyunk, amikor azt várjuk, hogy William súlyának hatására a kötél elszakadjon. Ebben pedig volna ráció, hiszen, amiről még nem beszéltünk, a film előzmény-része után és a középső kort felölelő, (eseményekben persze változatlanul nem bővelkedő) rész között a jelenben vagyunk, a film elején. 
Ebben a jelenben játszódó részben William egyáltalán nem kövér, sőt, határozottan sportos az alkata. Az esemény, melyekből a film minden harmadában körülbelül egy van, itt most az, hogy a nővére megházasodik. Alig várja, hogy William megérkezzen, aztán végre meg is jön, és megtörténik a házasságkötés. A film középső része után ismét a jelenben vagyunk, és csak majd ott tudjuk meg, hogy a testvér, Rosemary miért akarta annyira, hogy William megérkezzen. A helyzet ugyanis az, hogy William, ahogy 10 év távollét után hazajön, mindenütt az emlékeibe botlik, ami úgy jelenik meg, hogy néha ott ül mellette az asztalnál a kis William is. Sőt, amikor kimegy a kertbe, mindig ott lóg a fán a pufi William. Ezt megoldani nem volt nehéz, nem úgy, mint Van Damme-ot duplikálni az Időzsaruban, hiszen mindegyik William-et külön szereplő játssza. És azt tudjuk meg a film végén, hogy azt a lógó William-et nemcsak William látta folyton, hanem Rosemary is. Sőt, ha ez nem volna elég, még az apa is. Egyszercsak William úgy dönt, hogy levágja onnan fiatalkori sajátmagát, és akkor az apa tiltakozni próbál, sőt, konkrétan ki a akarja ásni a föld alól, ahova a jelenbeli William ásta. Azért kellett tehát Williamnek sietni az esküvőre, mert az esküvőt a kertben tartották, az alatt a fa alatt, és Rosemary remélte, hogy ettől majd eltűnik onnan a dagi William. 
Meg lehetett volna oldani a filmet jól is, ha egyik idei kedvenc filmünk mintájára kiderül, hogy William meghalt, és hogy az egész esküvőn is csak szellemként vett részt, ettől talán még össze is állt volna valami kép. Így azonban az idei év Joe Black-jével találkozhattunk a film megtekintése során. Thom Fitzgerald első filmje volt ez, tavaly még készített egyet. Ez csupán úgy jöhetett létre, hogy az "Akasztási Kert" című filmje megnyerte a 97-es Genie Awards-ot, (két díjat is), valamint a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon ugyanebben az évben a legjobb kanadai film címét is megkapta, a Sweet Hereafter-rel holtversenyben. (A világ legabszurdabb holtversenye). 
Fura, annyira nagy dobás lenne, hogy egy srác dagi és homoszexuális? Vagy hogy azzal a sráccal jön össze a nővére, akivel William annak idején szexelt? Vagy hogy eltemeti a látomás-akasztott sajátmagát, (amikor meg sem halt)? Mindenesetre nagyon úgy tűnik, hogy komoly feladatra vállalkozik, aki végig akarja ülni ezt a másfélórát.