|
|
Ha
ún. nyálas filmekre kíváncsi valaki, legjobb helyen jár Franco Zeffirelli
Tea Mussolinivel című filmjének vetítésén. Igaziból egy "kanadai tévéfilm"
stílusú, kedves öreghölgyek csapatát szerepeltető történetről van szó,
ami még jó is lehetne, hiszen az Anne a Zöld Oromból mindenki kedvence.
Öreghölgyek és egy kisfiú, aki nem másnak, mint Franco Zeffirellinek az
önéletrajzi írásai alapján kelt életre. Van benne II. Világháború, ellenállás,
Szövetséges Ejtőernyősök, az idős művészetkedvelő hölgyekből álló angol
kolónia mindennapjai, akik nem voltak hajlandóak elhagyni Firenzét, a művészetek
városát. És szerepel Cher is, aki 11 éve nem állt mozifilm-kamerák elé,
és (nemcsak emiatt) a film legemlékezetesebb alakja lehetett. A film nagyon
együgyű, de a statisztikák szerint, mi, a közönség, szeretjük az együgyű
filmeket. A film végén a főszereplő kisfiú, Luca életének további alakulását
is "kiírták", jelezve, hogy a film készítésében is részt vett. Ha a film
történetének több, mint 50%-a valóságos, (ennek eldöntéséhez Franco Zeffirelli
önéletrajzát kellene elolvasni), akkor, így, a végén, még az is megfordul
az ember fejében, hogy nem rossz film. Szóval, tegyük fel, hogy nem rossz,
de ha tényleg valóságos élményeken alapul is, ezt a valóságot halvány-puhára
párolták, de ez, tekintve, hogy a II. Világháborúról van szó, megintcsak
nem feltétlenül hátrány. |
Vadiúj
Vadnyugat
Man
In Black, igen, Wild Wild West, kérdőjel. Kérdés, hogy ugyanaz a Will Smith
más terepbe ágyazva, ugyanazzal a rendezővel képes lesz-e ugyanakkora szórakozást
nyújtani, mint az MIB. A válasz negatív. De vajon miért? Elsősorban
azért, mert a Men In Black egy jó forgatókönyv, jó történettel, ami azért
szerencsére számít, a West viszont gyengécske. A Man In Black 2 2000-ben
például biztosan nem lesz rossz, legalább is nem ennyire, csak azért, mert
van mögötte valami, egy történet.
Amíg
a filmeket reklámozzák, addig pont az a vonásuk kerül előtérbe, hogy sóműsor,
de amikor a néző, vagyis te meg én, meg bárki beül, akkor már elő kell
bukkannia valami kis megkapó dolognak, amibe bele tudod élni magad, például
egy történetnek, egy atmoszférának, valaminek, ami megmozgatja a képzeleted,
és a legutolsó dolog, amire szükséged van, az a sóműsor. A sóműsor csak
letiltja az unalmat, mégpedig tök erőszakosan, (pl. Miniszter Félrelép),
de nem ad helyette felszabadult szórakozást, és általában nem ad helyette
semmit. A WWW elsősorban unalomletiltással próbálkozik, több trükkje nincs
neki. Reklámkampánya azonban határozottan ravasz. A filmek reklámjában,
trailerében olyan felvételek szerepelnek, sőt jogilag csak olyanok, amik
a filmben is megtalálhatóak, különben a reklám a félrevezetés vádjával
találná szemben magát. A WWW kampányában a csel Will Smith, a negyedik
duplavé. A zenei csatornákon futó címadó szám klipje többet volt látható,
mint maga a trailer, és itt jön a csel, mert a videóban már bármit mutathatsz,
hiszen az egy zenét reklámoz és a filmet csak mandinerből. Ígyszépen bevetése
kerül a fiatal pár az ágyban, (Will és Salma), a Godzilla soundtrack Come
With Me c. klipjének Puff Daddy Jennifer Lopez kettősének a mintájára.
Hogy még megtévesztőbb legyen a hatás, egy csomó zene nélküli másodperc
van a klipben, amiről a gyanútlan fogyasztó helyből azt hiszi, hogy a film
jelenetei közül lát valamit. De nem. Az egész a képzelet műve, Salma Hayek
egyáltalán nincs pókveszélyben, satöbbi.
Mindazonáltal
jól kezdődik a film, remekül keveri a vadnyugati filmek zenéinek stílusát
a modern zenékkel, és az is remek ötlet, hogy Will Smith a fekete srác
a főszereplője egy olyan filmnek, amikor a feketék (sajnos) még nemigen
rúgtak labdába. És jó látni Will-t, ahogyan, mint egy időutazó jól
lekaratézza a fejeket. Időutazó, mert a mostani filmek akcióhőse csöppen
át egy régebbi filmbe, tulajdonképpen ez van.
Salma
Hayek alig alakít valamicskét, de tényleg, és a végén, amikor lelép olyan,
mintha ott sem lett volna. A legidegesítőbb dolog pedig az, hogy Will Smith
és Kevin Kline rivalizálnak Salma-ért, ráadásul Sherlock Holmes stílusban,
még akkor is, ha Will mocskos szájúnak van beállítva, mert maga a jelenség,
hogy két főszereplő egyből belezúg egy nőneműbe, csak azért mert ott van,
és mindent elkövet, hogy meghódítsa, ez Sherlock Holmes, illetve régi stílus.
Rossz volt még nézni a negatívhős fejét a ronda pókszerű szakállával, és
rossz volt nézni azokat a technikai találmányokat is, ő, Kenneth
Branagh mint Dr. Loveless elrabolt tudósaival létrehozatott. Még
a villanyárammal működő tolószék gőzmeghajtású változata elmegy az elején,
de az a hatalmas mászkáló pók már vicc, illetve erőltetett. Rossz nézni
és látni, mekkora energia kell egyetlen lábának a megmozdításához, és tudni
azt, hogy ez nem működik.
Az
egész film leginkább egy képregényre emlékeztet, egy átlagon alulira, de
a képregénynek megvan az a kellemes tulajdonsága, hogy tudsz ugrani a szemeddel,
és ha valamelyik jelenetet ábrázoló képkocka nem izgat, a filmet azonban
végig kell ülni, nincs ugrándozás.
Az
egyetlen jó dolog Dr. Loveless hölgykoszorúja volt, amiben volt valami
kellemes.
Will
Smith Wild Wild West c. száma és a klip nem tökéletes, de mégis sokkal
jobb, mint maga a film. Nem tehetünk mást, mint nosztalgiával gondolunk
a Men In Black-re, illetve, ha nagyon kreatívak vagyunk, egyszerűen kivesszük
videón, és kb. 10x 15x jobban járunk.
|
(1999)
Mikor
meglátod a bemutatóját, hirtelen csalódsz, hogy az új James Bond szemmel
láthatóan lapos lesz, pedig a Holnap Markában után különösen sokat várnál.
De a végén kiderül, hogy ez egy másik film, és örülsz, és arra gondolsz,
hogy bemelegítésnek biztosan jó lesz.
De
sajnos nem így van, mert ez a film nagyon semleges. Műkincstolvajlós film.
A
Briliáns Csapda is szélsőségesen naiv volt, de egyrészt tudott valamit,
(az idős férfi szerelme a fiatal nő iránt), másrészt már akkor eldöntötte
az agyad, hogy ilyen filmeket a jövőben már csak max. a tévében nézel meg.
Erre Thomas Crown előjön, mintha mi sem történt volna.
A
hatvanas-hetvenes évek nagystílű rabló-filmjei remek táptalajt élvezhettek,
először is, a biztonsági technika szinte gyerekcipőben járt, lásd a 63-as
nagy vonatrablás, félmillió Fonttal, ami hamar elúszott, börtönnel, szökéssel,
önkéntes száműzetéssel, (szalagcímszerűen). Másodszor, a társadalom-, illetve
kormányellenes hangulat szintén kedvezett a szinte Robin Hood szerűként
számon tartott cselekedeteknek.
Ami a festményeket illeti, az emberek utálták, vagy legalább is ekkor kellett
megbarátkozniuk a gondolattal, hogy az egykori éhező festőművészek képei
magángyűjteményekből hatalmas cégek birtokába kerülnek, és még többet érnek
a licitálás miatt. Végül, de nem utolsó sorban pedig az emberekre rászakadt
a tömegszerű életvitel problémája, és mindenképp jól jöttek a Roger Moore-os
filmek, amikben a szereplők társadalmon felül éltek, kiváltságos helyzetben
nyomultak, Lordokként, pertu-viszonyban a titkosügynökségekkel, maga a
James Bond téma is 62-ben bukkan fel először, a Goldfinger pedig 64-ben.
Egyszóval,
sok víz folyt le a Danubius-on, és a dolgok kicsit megváltoztak. Ami a
Briliáns Csapdát még jóvá tette, hogy mutatták, mekkorát zuhannak, mennyire
megalázó módon nem tudnak menekülni, mennyire nagy erővel záródik le a
biztonsági burkolat a komputeren, a Thomas Crown-ból egy az egyben hiányzik.
Az Ötödik Elem sem lehetett volna annyira jó, ha Milla, illetve Leeloo
nem kerül veszélybe, Thomas Crown viszont egyedül akkor kerül veszélybe,
amikor vitorlázik. Mindegy is, mert a történet eredetileg a hatvanas évekből
származik, és már akkor elészült a film, Faye Dunaway-jel és Steve McQueen-nel,
akit a hét mesterlövészből és a Pokoli Toronyból ismerhetnek "a filmmúzeum"
lelkes látogatói. Ezt az első Th. Crown-t maga Norman Jewison rendezte,
aki a Jézus Krisztus Szupersztár, a Hegedűs a Háztetőn, az Only You filmeket
rendezte (egyebek közt), és aki idén megkapta az Irving G. Thalberg Memorial
díjat. Egyszóval létezett egy Thomas Crown a maga helyén és idejében, aminek
ez a mostani, még ha az eredetit nem is ismered, csak árnyéka, mert a talaj,
amin az ilyen történetek virágoztak, eltűnt az idők során.
A
Thomas Crown ügy aktuális kiadásában Faye Dunaway is feltűnik, Steve McQueen
1980-ban elhunyt, így sajnos nem lehetett jelen. Az újdonság Rene Russo,
aki kicsit megkavarja a dolgokat. Rene Russo nagyon jó a Szóljatok a Köpcösnek-ben,
és a Váltságdíjban is, de már ott is mint családanya. Nem szemétkedni
akarunk a korával, de mivel ebben a Thomas Crown-ban szerepel egy nagyon
fiatal nő is, Anna, (Esther Canadas), a Spanyol, Alicante-i születésű,
22 éves topmodell, aki meg sem szólal a filmben, így nemcsak szépségével,
hanem némaságával is rekordot dönt. Így, Rene Russo mégiscsak az idősebb
nőt játssza el, aki felszabadul a bombázó férfi társaságában, de lefagy
benne az ütő, ha meglátja Esther Ca?adas-t Pierce Brosnan oldalán. A 68-as
verzióban Faye Dunaway-jel ilyen nem történhetett volna, így egyenlő viszonyokkal
küzdhetett az akkori Thomas Crownnal. Rene Russo féltékeny Pierce-re,
de fordítva nem, másrészt, amikor Pierce Brosnan felajánlja neki, hogy
kétszer annyit fizet, mint a biztosító, akinek Rene dolgozik, Rene egyből
hajlik, és innentől már mindig csak akkor táncol vissza, amikor féltékenységi
rohamot kap Esther Ca?adas láttán. Szóval, elég egyszerű a kép. És pont
emiatt gyenge a film, hogy egyenlőtlenek a viszonyok. Thomas Crown-nak
minden sikerül, csak úgy, sőt, a rendőrség nemhogy tehetetlen, de még szimpatizál
is vele, Rene eközben kétkedik, bizonytalanságba sodródik, stb,. Egy főszereplőnek
nem az a dolga, hogy csináljon dolgokat, hogy simán végrehajtsa az összes
tervét, akadály nélkül, hanem hogy történjenek is vele dolgok, mégpedig
anélkül, hogy akarná, vagy tervezte volna, szóval szenvedő szerkezetben
is, amivel meg kell birkóznia. Mert ha nincs ilyen kihívás, az egész olyan,
mint egy gyári demófilm a termék működéséről ideális körülmények között.
-skót-
|
|