Először is nagyon unalmas film, minden rekordot megdönt, de nem is ez a Tangó problémája, hanem hogy nincs neki története. A főszereplő egy készülő film rendezője. Középkorú figura, a film egész ideje alatt egy bottal mászkál, mert volt valami autóbalesete. Erre biztosan azért volt szükség, hogy ne kelljen neki is tangóznia. Barátnője éppen elhagyta, ami agresszív indulatot vált ki belőle, egy pillanatra még azt is figyelmen kívül hagyja, hogy ez a nő sokkal komolyabb izomzattal rendelkezik mint ő, és ha akarná, könnyedén elláthatná a baját. 
Na és akkor az történik, hogy a film főtámogatója, megkéri, osszon szerepet a kis barátnőjének. Ez a kis barátnő elég jól néz ki, és barátunk egyből beindul rá. Odasétál hozzá beszélgetni, a csaj pedig egyből javasolja, hogy hívja meg őt vacsizni. Vacsora közben a csávó elmeséli az életét, meg ilyenek, és próbálja rávenni a csajt, hogy éljen vele. Pár jelenettel később, (minden jelenet előtt végig kell nézni egy 3 perces tangózást), a csaj éjjel háromkor beoson a stúdióba, ahol a csávó éppen a szélgéppel szórakozik, leülteti egy székre, és elénekel neki egy számot (!). Ez a szám elég balga kis szöveggel rendelkezik, de a film során kétszer is végig kell hallgatnunk. Az van benne, hogy egy csávó akkor szeretett bele igazán egy nőbe, amikor az közölte vele, hogy kész-vége. Nos, végre elénekelte, és innentől kezdve együtt vannak. Táncos koreográfiák tucatjait látjuk, aztán, amikor már nem tudják fokozni a feszültséget, elkezdenek olyan jeleneteket eltáncolni, amiben tömegsírok szerepelnek, amikbe  (természetesen) bombázó statiszta-táncosnőket táncoltatnak bele, sőt, még egy kínzó-kamrát (!) szimbolizáló díszletben is lenyomnak egy táncjelenetet. Hogy miért, arról fogalmunk sincs. A film támogatóinak nem tetszik ez a bonyolult jelenet, de barátunkat ez nem érdekli, mintha nem ebből élne, de nem is tűnik fel nekünk ez a természetellenesség, hiszen az egész film-gyártás, a stúdió, meg a munka, ami ott folyik mind nagyon távol állnak bármi valóságostól. Az erőszakot pedig úgy keverik bele, hogy azt mondják, érdekes lenne feldolgozni néhány Goya képet, mert azokban van valami örök. Ennek meg is lett a jutalma, mert a Goya díjat megkapta a film. A film folyamatosan azt sugallja, hogy a csajt ki fogják nyírni, de akik nem engednek a civilizáció csábításának, és nem kopnak le a film vége előtt, megkönnyebbülhetnek, mert a nő túléli. Ha választani lehet, inkább úgy ne történjen semmi egy filmben, hogy a nő túléli, szóval ez pozitívum. 
Persze létezik egy másik megközelítése is a filmnek, mert mi van, ha valakit a táncművészet, sőt táncszínház vonz, és a különböző koreográfiák, díszletek,  megvalósítások, na és maga a tangó mint olyan? Ha valakit ez érdekel, akkor ezt abszolút megkapja a Tangótól, és akkor még bele sem lehet kötni, hiszen nem az a címe, hogy "Film", hanem az, hogy Tangó. 

Vannak esték, amikor jól jön egy kis science fiction, ilyenkor az ember szinte arra gondol, hogy nem is lehet rossz egy ilyen film, akármi is van benne, lényeg a látvány. 
Erre a gondolatra cáfol rá, de rendesen a Wing Commander (Űrkommandó), hiába Thierry Arbogast, az Ötödik Elem DOP-ja fényképezte a filmet, unalmas és lapos, mint egy sótlan palacsinta. Hogy miért van ez? 
A Mondvacsinált Hős c. film jut eszünkbe, (Accidental Hero), Dustin Hoffman-nal, Andy Garcia-val, na és Geena Davis-szel. Elég jó film volt, de a legemlékezetesebb része, ami a trailer-je is volt annak idején, (92), az az, amikor Geena, mint TV-riporter elővesz egy hagymát a közönség előtt, és elkezdi hámozni. Azt magyarázza, hogy minél több réteget hántanak le a "sztoriról", annál közelebb kerülnek valamihez, de ez talán csak látszat, mert a végén nem marad semmi. És közben elkezdenek potyogni a könnyei. Valójában nem is az újságírás, hanem az emberi elme működik ilyen hagyma-szerűen. Olyan, mint egy kisgyerek, aki szereti szépen kicsomagolni az ajándékot. Élvezi a csomagolást, de a lényeg végül az, ami alatta van. Filmek esetében ez a valami  maga a történet. És ez a nagy baj a Wing Commander-rel. Nagyon béna a története, és a csomagolást lehámozva alig kapunk valamit. Az ellenség megszerzi az utazó-egységet, a készülék, ami egy erősítőre emlékeztet, ami képessé teszi őket arra, hogy ugrásokat végezzenek a térben. Így az a veszély fenyeget, hogy rögtön leigázzák a földet, mert most már ők is el tudnak jutni hozzánk, és nem csak mi, a fejlett fejek tudunk eljutni az ő vidékükre. 
A feladat lényegében az, hogy az egyik űrhajójukkal eljussanak a világegyetem egyik pontjáról a másikra, hogy megelőzzék a buta szörnyeket. Egy űrhajó utazása, valójában egy utifilm, ez alapul a hagymahéjak alatt. Megtévesztő, hogy az egyik pilótanőt folyamatosan Wing Commandernek szólítják, (tömören: parancsnok), és így az az érzésünk, hogy biztosan ő a főszereplő. 
Pedig nem ő, hanem Freddie Prinz Jr. . Az a  két szereplő azonban, aki a filmet (percekig) élvezhetővé teszi az Tchéky Karyo a Bad Boys-ból és az eredeti Nikita-ból, és a Meglesni És Megszeretni c. Meg Ryan-es filmből, valamint Matthew Lillard, aki a Hackers-ben Gyilkos Zabpehely szerepében villogott. A Starship Troopers kb. tízszer ilyen jó, pedig az sem valami komoly színvonal. Na ez van.