AZ ÖTÖDIK ELEM
The Fifth Element (1997)

Hogyan is lehetne elfelejteni azt a hétvégét, amikor 97 szeptemberében megjelent az Ötödik elem?
Hogyan lehetne nem emlékezni Eric Serra közel-keleties beütésű, hullámzó zenéjére, amit a Nikitában és a Leon a Profi-ban már megízlelhettünk? Mr. Tökély újraélesztésére az elpusztult mondoshawan űrhajó egyetlen túlélőjének kezéből , aki egy nő, Leeloo, és nem tud angolul?
Ott fekszik az újrakreáló masinában, a tábornok odamegy hozzá, mutat egy passzot a törhetetlen üvegfalon keresztül, és azt mondja, ha ki akarsz jönni, tanulj meg kommunikálni velünk. És Leeloo gyorsan tanul, két másodperccel később már kint is van, és a későbbiekben kedvence lesz a csirke, és a mindenhova érvényes multipassz
Leeloo harcol  a Floston-i hotelszobában - védi a köveket -illetve a ládátBesson (annak idején) úgy tervezte, hogy ez a film nem az a sci-fi lesz, amin pár év múlva már mosolyogni lehet, hogy "régi", vagy "klasszikus", hanem úgy, hogy állja majd az idő vasfogát. Ennek elérése céljából nem egyéb fegyvert vetett be, mint a fantáziát és a humort. Az eredmény meg is lett, az Ötödik Elem azóta is ott van. Kedvenceink között. 
Bruce Willis-nek épen rossz napja van, betörnek hozzá, tök kevés egysége van a taxiján, sőt, perceken belül el is bocsátják. Pedig egy ideje már valami jobb fajta élettel próbálkozik, csak nem jön neki össze.  Csökkenteni akarja a cigaretta adagját, cicát tart, ott hagyta a katonaságot, és titokban azt reméli, hogy így majd összeakad a tökéletes nővel. Ehhez képest, a tökéletes nő az ölébe pottyan, viszont nulla egysége lesz a taxiján, és a rendőrséggel is összetűzésbe kerül. Így kicsit rosszul indul a napja. 
Díva Plavalaguna- a hangjára komputerel kellet rásegíteni, mert emberi lény nem képes elénekelniA filmben talán az a legfeltűnőbb, hogy semmivel sem vacakolnak valami sokat. Jön a fenyegető égitest, egyből bevetik a legnagyobb fegyvert, aztán kész is, rögtön kiderül, hogy nincs mit tenni. Vagy itt van a Mondoshawan űrhajó, ami a köveket hozza, egy percig sem látjuk, máris felrobban. Vagy amikor Korben Dallas (Bruce Willis) megkéri a DJ-t, hogy tartsa a fegyvert a mangalor harcos fejéhez, kettőig sem számolsz, és máris elsül, de arra sem kell, még az elején, (miután kirúgták) sokáig várnia, hogy újra legyen dolga, még a kajáját sem fejezheti be, és máris megbízzák a világ megmentésével, és egyben megkapta a Gemini Krokett ingyenes utazását a Floston-ra.  Az egész film egy sima hétvége, egy fáradtnak induló péntek, Korben Dallas elkezdi a melót, pár órával később már a Floston bolygón van. Pedig élhetett volna tisztán is, átadhatta volna Leeloo-t a rendőrségnek, lehet, hogy meg is tette volna, ha nem köszönik meg az együttműködést. 

Leeloo -az újrakreáló masinábanA másik, ami szembeötlik, az az, hogy párhuzamosan alakulnak a dolgok. Ez teszi lehetővé, az ide-oda cikázást a különböző cselekményszálak között, és mellesleg az idei szeptember nagy sci-fijében is ezt a módszert látjuk a Jedik harcánál. Minden párhuzamosan fut. Díva Plavalaguna gyönyörű előadása, és közben Leeloo harca, de ez csak egy példa a film  közepén, igaziból minden egyes jelenet szavai, mozdulatai összhangban vannak valamelyik másik, párhuzamos jelenetéivel. Ennek eredménye nemcsak egy gyors és felpörgetett film, hanem egy egészen sajátos történetmesélés. Korben Dallas őrnagy - Flostoni kirándulásán, éppen tűzharcbanHa megnézed a Phantom Menace-t, olyan, mintha egy régi történelmi könyv lapjait lapozgatnád, és sora elevenednének meg a lapjai, ami persze egyáltalán nem rossz. Az Ötödik Elem viszont nem is úgy aránylik ehhez, mint egy lassabb űrhajóhoz a gyorsabb, hanem mint egy gyors űrhajóhoz egy gyors tér, ami tele van mozgással, sok-sok gyors űrhajóval. A történelem bármelyik hétvégéjéről könyvet lehetne írni, sok-sok könyvet, sok-sok különböző szállt feldolgozva, mégis egyetlen hétvégéről van szó. Na és ilyen az Ötödik elem a párhuzamosan futtatott jeleneteivel, amik egy darab folyamatos nagy jelenetté állnak össze, ami maga a film. 
A mondoshawan harcos -amilyen eredetileg Leeloo is Az elnök és az emberei Korben  és Leeloo -és Leeloo multipassza

Szó, ami szó, tényleg elképesztő benne a nyüzsgés, Ruby Rhod-dal, (Chris Tucker), a világegyetem legnépszerűbb DJ.-jével, akinek magyar szinkronja egyedül Geszti Péter tudott lenni, és aki élő adásban közvetíti Korben Dallas nagyon titkos akcióját. 
És ez is nagyon jellemző a filmre, hogy semmi nem úgy alakul, ahogy szeretnék benne az emberek. Taxik -ekkor már létezett a Taxi forgatókönyveZorg nagyon sokszor próbálja megszerezni a köveket, folyton kinyitja a ládát, és nézi a semmit, ezzel együtt, tökéletesen felépített hatalmi rendszerébe bekavar egy cseresznyemag, amit lenyel. A katonák és a papok férfit várnak a tökéletes mondoshawan lény személyében, de nőt kapnak, Korben tiszta életet szeretne, helyette nyakában a rendőrség, vagy beszáll az űrhajóba, Leeloo mellé, a Floston bolygó felé, és elaltatják, pedig kettesben van a legtökéletesebb lénnyel, aztán a Floston-on kikapcsolódásra vágyik, és Leelooval szeretne beszélgetni, de Rudy Rhod-ot kapja a nyakába. Vagy amikor Korben megkéri a szálloda egyik vendégét a tűzharc közepén, hogy passzolja neki oda a földön heverő fegyvert, az illető két biliárd golyót küld át neki. Vagy meg akarja nyugtatani Leeloo-t, hogy most már ne féljen, majd ő megvédi, mire Leeloo közli vele, hogy neki nem kel félnie, mert ő a szuperior lény, az ötödik elem, és majd ő védi meg Korben-t. 
Az egész filmben végigvonul ez a káoszhoz való sajátos viszony, az emberek káoszban élnek, és káoszt csinálnak maguk körül, és azt hiszik, urai a helyzetnek, de mindig kiderül, hogy nem azok, és a A film vége kék, mint a Hackers-ben ..káoszról is kiderül, hogy az használja az embereket, és nem fordítva, ahogyan Zorg képzeli. Minden terv szinte mindig csődöt mond, és utána jöhet az alternatív megoldás. Egyedül a Díva és Leeloo vannak tisztában azzal, hogy mi folyik, ők látják tisztán az eseményeket. 
Összességében a világtörténelem legemlékezetesebb hétvégéjét láthatjuk, és az a hétvége, amikor 97 szeptemberében beülhettünk erre a filmre, az is nagyon nehezen felejthető, sőt, az igazat megvallva egyáltalán nem az. Mellesleg, Az Ötödik Elemről nem feltélenül kell, hogy a kedvenc tékád jusson eszedbe, hiszen 2000 szeptember 30-áig mozikban is megtekinthető. 

-zé-
 UIP-DUNA FILM 


oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18