A Múzsa Csókja

The Muse 1999

Woody Allen Agyament Harry c. filmjéből már ismerjük, milyen dolog a "writers' block", az írói válság.
Steven Phillips (Albert Broks) most egy hasonló turnéra invitál minket, a negyvenes, mercédeszes író egyszercsak rádöbben, hogy kiutálták a Paramount Pictures-től, nem tartanak többé igényt írói szolgálataira. A férfi próbálja kezelni a dolgot azzal, hogy "majd kijavítom a forgatókönyvet", de rádöbben, hogy a probléma sokkal súlyosabb, egyrészt ennek a forgatókönyvnek a tükrében rájöttek, hogy már az előző filmjét sem szerették, másrészt amikor megkérdezi, hogy mi a baj ezzel a forgatókönyvvel, azt a választ kapja, hogy "te", és egy ilyen hibát nem könnyű kijavítani.

Felesége, Laura Phillips (Andie MacDowell) megérti a férfi problémáját, és arra buzdítja, hogy kérjen egy szívességet a legjobb barátjától és forgatókönyvíró kollégájától. Na jó, Steven beleegyezik, és ez a barátja, (Jeff Bridges) tényleg segít is neki, noha nem egy kifejezetten hétköznapi módon. Felhívja Sarah-t, (Sharon Stone), aki egyebek közt az ő múzsája is, hogy vállalja be Steven-t is egy körre.

Na jó, itt álljunk meg egy percre, mondja Steven, miről van szó, ugye ez valami vicc? Jeff Bridges azonban kitart állítása igaza mellett, miszerint a legtöbb író konkrétan múzsákat használ, hovatovább, a legtöbb író pontosan Sarah-t használja, aki mint múzsa ugyan nem ad ötleteket, de inspirál, és ahova lép, ott kasszasiker terem. Sharon Stone nagyon ügyesen gesztikulált, valahányszor ezt a szót kimondta, hogy inspirál, ujjával a feje fölött, spirálisan, mintha lasszót akarna vetni, illusztrálta a szót.

Steven Phillips nem egy olyan típusú író, mint amilyen Steve Buscemi a Levesben c. filmben, neki már mercédesze van, ő már nem befutni akar, hanem bevételt csinálni, és szépen megmaradni a pályán, egészen addig, amíg egyszer, valami véletlen folytán pl. nyer egy Oscar-t, utána meg már azt ír, amit akar. Szóval egyfajta becsületes családapa, aki nem banknak, hanem egy-egy stúdiónak dolgozik, onnan viszi haza a fizetését. Sarah az első nap nem is fogadja, és Jeff Bridges segít neki még annyit, hogy ajándékot illik vinni neki, amit lehetőleg a Tiffany-ban kel megvennie, hogy jó sokba kerüljön.
Ha ez kell, hát legyen, és Steven beugrik az említett boltba, de minden kábé 3500 dollárnál kezdődik, így csak egy ezüst kulcstartót sikerül vennie hatvanért. Steven optimista volt, ami az anyagiakat illeti, mert Sarah ki sem bontja az ajándékot, viszont közli vele a jóhírt, hogy ő lesz az új ügyfele. Ez annyit jelent, hogy Sarah az ő költségén fog élni a következőkben. Sarah szerény rezidenciája, amely egy luxuslakosztály, napi 1700 dollárba kerül, és ez csak a kezdet. Sarah szeszélyes, és ezen felül állandóan feladatokat ad Steven-nek, így esik, hogy amikor a kapcsolatuk még csak pár órája tart, máris összefuthat feleségével egy boltban, és Steven, akinek tamponok és csigák hevernek a bevásárló kosarában, máris úgy fest, mintha két felesége lenne titokban.

Ebben a filmben az a jó, hogy könnyed, (mint a Csak Egy Kis Pánik), és nem akad el a történet, hanem szépen és folyamatosan halad előre, sőt, inkább spirálisan, ahogyan Sharon Stone ujjai, amikor azt mondja "inspirálni". Ennek az elegáns és üdítő könnyedségnek az eredménye, hogy Steven felesége (Andie MacDowell) végülis elhiszi a férjének, amit a múzsáról állít. Sőt, amikor Sarah találkozóra hívja, egészen jól sikerül a kis női csevely, gyakorlatilag össze is barátkoznak, és a feleség azon kapja magát, hogy megdicsérték a sütijét, (egy jó múzsa ilyet is tud). Aztán következő nap a múzsa és a feleség vásárolni mennek, különböző háztartási gépeket, melyekkel iparszerűen lehet sütit gyártani. Andie MacDowell először a legkisebb tésztadagasztó gép után nyúlna, ami a polcokon található, de a múzsa a kezét könnyen átsegíti a legnagyobb és legdrágább tésztadagasztóra, és hozzá teszi, sok minden van még, amit meg kell tanulnod. És Andie MacDowell gyorsan tanul, és hamarosan menő éttermekbe szállítja a remek sütijeit, és amikor a férje kicsit Woody Allen-esen azon aggódik, hogy esetleg amennyivel többet segít a feleségének, annyival kevesebbet lendít az ő írói helyzetén, Andie MacDowell megnyugtatja, hogy az sem baj, mert el tudja tartani az egész családot a sikeres sütikkel.

Az is jó a filmben, (azon felül, hogy remek humorokkal van tele), hogy Steven karaktere nagyon el van találva, (könnyű, ha valaki írja, rendezi, és szerepli a saját filmjét, persze nem mindenkinek jön össze így sem). Steven kicsit szkeptikusan indít, és végig ki is tart a szkepszise mellett, nem engedi, hogy az áramlatok csak úgy fellibbentsék őt, magukkal ragadják, és lám, amíg ez nem történik meg, hiába van már neki is múzsája, mégis valahogy kakukktojásnak számít az írók világában. Ha egy pillanatra elfordul, azt látja, hogy James Cameron jön ki a vendégházból, Sarah ugyanis már odaköltözött hozzájuk, Cameron-nak egyébként azt tanácsolta Sarah, hogy a következő filmjében ne legyen víz, ezzel le is beszélte a Titanic 2-ről. Vagy belebotlik Martin Scorsese-be, aki szintén Sarah-t keresi, Taxisofőr 2 ügyben, de a Veled Vagy Nélküled rendezője, Rob Reiner is felbukkan ugyanígy, a családjával tett látgatást az akváriumnál, de nem habozik előkapni egy kis ajándékot Sarah számára, mert nagyon hálás neki. Igazi kellemes nyári film, komoly humorokkal, kedvenc rész például, amikor Andie MacDowell úgy ébred, hogy fáj háta, mert a padlón aludt Sharon Stone miatt.
Egyébként érdemes megjegyezni, hogy Sharon Stone szerintünk egy félreértett művész, valahogy sosem vettük komolyan, mindig csak a titokzatos, esetenként ostoba csábító nőt játszotta, aki jó néz ki. Közben viszont, ha belegondolunk, akármit is játszott, mindet nagyon jól csinálta, (beleértve ezt a filmet is), és akire korábban úgy gondoltunk, hogy kommersz, tartalmatlan, szőke színésznő, akit azért szerepeltetnek annyit, mert a közönség hajlamos befizetni, ha ő benne van egy filmben, arra a Sharon Stone-ra ma már, mint egy klasszikus, profi színművészre tekintünk.