8 és 1/2 nő 
8 and a Half Women 1999

Ha valaki szereti a belemagyarázós filmeket, akkor itt a nagy lehetőség, Peter Greenaway egy valóságos "gyöngyszemet" hozott létre, ami a használati utasítás szerint a férfiak szexuális fantáziáját, és 8 és fél női alaptípust fog bemutatni nekünk. Aztán, amikor vége a filmnek, kezdődhet a belemagyarázgatás, és könnyű dolgunk lesz, mert minél több minden van egy filmben, minél jobban sikerült, annál nehezebb belemagyarázni valamit. 
Peter Greenaway  valahol a 80-as évek végén tört be a piacra, akkor, amikor az angol film még komoly válságban volt, még a Trainspotting előtti időkben. Hazánkban a 90-es évek elején, kábé a Művész Mozi indulásakor bukkant fel, és roppant népszerű lett a fiatalok körében, mert "érdekes" filmjei voltak és sokat lehetett róluk beszélni. Persze, igaziból egyáltalán nem voltak érdekes filmek, csak az volt a divat, hogy minél extrémebb legyen egy film. A két valódi kedvenc akkoriban a Blue Velvet (Kék Bársony) és a Betty Blue voltak, az egyik inkább a fiúké a másik inkább a lányoké, a Greenaway filmek pedig csak úgy jöttek be a képbe, hogy "szépen voltak fényképezve", és hogy akkoriban jó volt a zenéjük, hiszen Michael Nyman szerezte, és a történetben olyan extrémitások szerepeltek, (pl. a Szakács, a Tolvaj, a Felesége és a Szeretője c. filmben), amik  a felületes szemlélő számára egy lapon említhetővé tették a filmjeit a két Blue filmmel, melyekhez gyorsan csatlakozott egy harmadik is, a Nagy Kékség. 
A Greenaway filmek azért tudtak hatni a fiatalok egy részére, mert érthetetlenek voltak, és a fiatalok szeretik, ha valami nem túl egyszerű, és végülis mit tartalmaz egy Greenaway film, bármit, csak történetet nem, helyette kuszán eltévedve bolyonghatsz valami történet szerűség mentén, mintha be lennél tépve, (hoppá, talán épp ez volt a vonzereje!), és összefüggéstelen képeket látsz, és zenét hallgatsz közben. 
Persze a világ azóta sokat változott, és kevés egykori Greenaway rajongó rajong ugyanúgy, mint régebben. Érdekes lehet tehát megnézni, mit tartogat számunkra az egykori film-bűvész. 
A történet japánban kezdődik, és a feliratok alatt web-szerű felületeket látunk, és Japánon belül is egy játékteremben találjuk magunkat. Nem is hangzik rosszul, és tényleg bárki írhat jó filmet, függetlenül a múltjától, csak az a lényeg, hogy megváltozzanak az igényei a minőséget illetően. 

A Beastie Boys is forgatott Japánban, és milyen jól sült el, hátha Mr. Greenaway is beújít egy kicsit, és a saját, kicsit idétlen agya helyett esetleg valami mást hord fel a vászonra. De aztán telnek-múlnak a percek, és az Apa és a Fiú, akiket főszereplőként bemutatott nekünk, hazaugranak Genf-be, az anya temetésére. Perceken belül pedig máris helyben vagyunk, megpillanthatjuk az első férfi nemiszervet a filmben, sőt, nemcsak a fiú, de az apa is odaáll a tükör elé, és mi csak nézünk, mint a moziban, amikor rossz filmre ültünk be. Aztán, ahogy az apa elkezdi sajnálni magát, hogy meghalt a nő, akivel a szexet szokta gyakorolni, a fia a szemünk láttára majdnem lefekszik vele. Izgi. 
Imádjuk az olyan filmeket, amikben olyat látni, amit más filmekben nem, csak persze meggondolandó, hogy ezt hogy értjük. Nem sok filmben mutatnak például egy mozdulatlan horgászt 8 órán keresztül, mégsem díjaznánk egy ilyen filmet. 
 
MOKÉP 

Amit díjazni szokás, az az, amikor valami olyan jót látunk, olyan jó módon megcsinálva, amit korábban nem. Például az egykori Hálózat Csapdájában-ban, amikor Jack-ről kiderül, hogy ellenség, ott a motorcsónakon, olyan furcsán vannak vágva a képek, amilyet addig nem láttunk. Vagy itt van a Magnólia, amiben a szereplők elkezdenek énekelni, nem állítjuk, hogy ez jó ötlet volt, de mégis új, és mint olyan, változatos. Vagy ott volt a Szemtől Szemben utcai lövöldözése, olyan volt, amit korábban nem láttunk. Vagy a Hatodik Érzék, vagy a Go, szintén újak voltak. A felsorolt filmeknek egyébként mind van történetük, nem úgy, mint a 8 és 1/2 Nő-nek. 

A két férfi aztán elkezd megvenni nőket, ha nem is "libamáj árában", de legalább a maguk szerencsétlen módján, úgy, hogy elcsodálkoznak azon, hogy a prostituált nők, illetve a nők, akiket épen ők prostituálnak, pénzért megteszik, amit kérnek tőlük, és egy-egy évre bérbe adják magukat a két fickónak. Persze, ugyanúgy, mint a Tágra Zárt Szemek-ben, itt sem látni konkrét szexet, egyetlen egy darabot sem, helyette, mint valami brazil sorozatban, amikben úgy működnek a karakterek, mint valami zombik, számunkra nem ismert törvények, érzelemszerűségek alapján, egy kastélyban éldegél a két szerencsétlen, és a 8 és fél nő. Ilyenkor már végképp felmerül a kérdés, honnan jön a cím, vajon mit takar? A megoldás, mint Greenaway, végtelenül egyszerű, az egyik prostituált nő át akarja operáltatni magát férfinak, így őt csak fél-ként számolják. (He-he) . És akkor azt hallgathatjuk, ahogyan az idős férfi és a fiatal egyaránt borzasztóan affektálva beszélnek, és így megy a film előre, lassan és kínosan, Michael Nyman pedig elfelejtett belezenélni. Zene nélkül egyébként tényleg kínlódás végignézni, hiszen Greenaway tényleg nem tanult semmit az idők során, (lehet, hogy nem is jár moziba), és a hosszú, értelmetlenül beszélgetős jelenetei mind úgy néznek ki, hogy ott áll a kamera valahol, és ezen belül beszélnek a fejek, percekig. A képek persze jól néznek ki, de mit érünk vele, a szép képek is csak arra jók, hogy egy film részei legyenek, és ha nincs film, a képek önmagukban semmire sem jók. 
Nagyon összevissza és nagyon buta film, kedvenc jelenetünk pl. az, amikor a két szerencsétlen férfi moziba megy, megnézni a 8 és fél c. Fellini filmet, (Greenaway próbálja megtámogatni magát egy híres régi rendezővel), és ott beszélgetnek a pénztár előtt a sorban, közben látunk képeket a filmből, mintha bent ülnénk a nézőtéren, de ők még mindig kint vannak. Aztán, egyszercsak bent vannak, ez aztán elgondolkodtató. Nyilván unalmasnak érezték a filmet, és így az ötperces beszélgetést, amit még kint vettek fel, meg-megszakították a film képeivel, hogy mentsék, ami menthető, de ha megkérdeznénk, miért így csinálta, biztosan kitalálna valami elterelő választ, mint párhuzamos idősíkok, satöbbi. 
Furcsa és lehangoló egy ilyen filmet látni, amíg a Nagy Kékség a mai napig jó film, és közben Besson létrehozott néhány kiemelkedő filmet is, és amíg David Lynch a Blue Velvet után is csinált jó filmeket, legutóbbi művészfilmje pedig egy egyszerű embert mutat be, és amíg már a Greenaway előtti "művész-filmesek", mint Godard is embereket mutattak be, valóságot, addig Greenaway sem a 80-as években, sem most nem volt képes egy kicsit is életszerű dolgot létrehozni. Olyan, mintha nem értené, hogy miről van szó, és ez lehangoló.
-in-
 
oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21