Gyere! Csere
Your
Friends and Neighbors
1998
Az
ember a szereplők alapján valami minimum üde filmre számítana.
Aztán elkezdődik a film, és valami nagyon kiagyalt cselló-zene
jelzi, hogy maximum maró humorra érdemes felkészülnünk.
A
film célpontja a párkapcsolatok legelemibb része, a szexualitás.
De ne valami amerikai Pitére gondoljunk, mert ez a film gyakorlatilag
nem is tinédzsereknek való, bár azt, hogy valójába kinek való
végkép nehéz eldönteni. Ez a film annyira durva és nyers,
hogy nehéz elhinni, akkor is, amikor éppen látjuk. Van két
házaspár, Ben Stiller,
a Nyakunkon Az Élet remek rendezője, akit azóta leginkább
vicces színészként ismerünk, lásd Keresd a Nőt!, vagy Happy
a Flúgos Golfos. Ben Stiller előszeretettel játszik negatívhőst,
még a saját filmjében is ő töltötte be ezt a posztot, nos
itt sem büszkélkedhet, mert a barátja házában randit kért
a barátja feleségétől. A nevezett randi aztán jól indul, de
csak addig, amíg be nem lépnek a hotel szobába, mert Ben Stiller
hirtelen impotenciába
zuhan, de nem viccesen, mint Woody Allen, vagy mint valaki
egy Woody Allen filmben, hanem nyersen, mert ilyen ez a film.
Olyan részletekbe megy bele, amikről a nem szemérmes emberek
is leginkább hallgatnak. És mivel valamivel minden filmnek
ki kell rukkolnia, hogy betörhessen a piacra, a Your Friends
and Neighbors ezt az utat választotta. Hát igen, az élet dolgai
ezek. Láthatjuk, amint Catherine
Keener összejön Nastassja
Kinski-vel, és hallhatjuk, amint a film egyik producere,
Jason Patric elmeséli, mi volt élete legjobb szexuális élménye,
és naná, hogy ő sem normális, mert azt választotta kedvencének,
amikor a gimiben egyik osztálytársukat, aki fiú, megerőszakolták.
Jason Patric legsúlyosabb arc a filmben, szinte el sem lehet
hinni, hogy ilyen létezik akár csak a vásznon is, (színészi
teljesítménynek viszont nem kicsi!).
A
filmet nézve azt gondolnánk, hogy valakinek elege lett a "Hollywood-i"
házasság- és szexproblémás
filmekből, és valami nagyon valódival akart előállni. De belegondolva,
(miután kijöttünk a filmről, kimosva, kivasalva, és a kedvünk
talán még a tévénézéstől is elment) mégis inkább úgy néz ki,
hogy valakinek, (a film írójának és rendezőjének, nagyon komoly
depressziója volt,
és ezt erőszakosan meg akarta osztani másokkal is. Talán el
lehet adni egy ilyen forgatókönyvet, (amint az ábra is mutatja),
de mint nézők mondjuk, ennek nincs sok értelme. Miért gondolnánk,
hogy ami nem szórakoztató, ami nemcsak idegesítő, de még valami
halvány fájdalomküszöböt is túllép, az már automatikusan izgalomnak
minősül?
Pedig
voltak benne vicces jelenetek is, és jó volt nézni az összes
szereplőt, beleértve a Szemtől Szemben Eady-jét (Amy Brennaman),
akit jó volt most békeidőben újra látni, amint a férjét várta
haza, és közben mint szabadúszó író az íróasztalánál irogatott.
Csak a film közepe felé már kezdett leesni a tantusz, hogy
mindezt a film komolyan gondolja. Körülbelül úgy, ahogy Jason
Patric beteg történeteit hallgatva a barátja mindig
megkérdezte, hogy "ez most nem komoly, igaz?" Aztán kiderül,
hogy igen. A Boldogságtól ordítani ehhez a filmhez képest
egy totál letisztult, és mindenképp szórakoztató darab, (persze
azon tényleg sokat lehet is nevetni). Ennek
a filmnek semmi humorérzéke nincs, de talán majd legközelebb.
Happy endről pedig álmodni sem
érdemes, mert ez a film direkt szigorú
velünk. Ezzel együtt, az a rész, amikor Catherine Keener szemsapkában
fekszik, és nem veszi fel a telefont, Nastassja Kinski pedig
sírva kéri, hogy válaszoljon, emlékezetesen megindító beállítás.
|
A bűnös
The Guilty
- 1999
“Senki
sem ártatlan. Mindenki bűnös.”- így a szlogen, és tényleg, ebben
a filmben majdnem mindenki bűnös, jogilag vagy erkölcsileg, leginkább
mindkettőleg. Szerencsére van azért két szereplő, akik részben kevésbé,
mint a többiek, részben pedig legalább szerethetőek, és már örülhetünk
előre, ők nem érnek rossz véget. Sőt. (Mellesleg az autólopás ugyanakkor
bekerült a laza kis hollywoodi bűnöcskék körébe, a fűárulás (Amerikai
szépség), a bolti tolvajlás
és a (kezdő) prostitúció (Micsoda nő) mellé, vagyis ezeket még elkövetheti
egy megfelelően szimpatikus szereplő anélkül, hogy feltétlenül utolérje
a végzet.)
Meg kell
hagyni, a film tényleg pörög, szereplők kavalkádját vonultatva fel:
van benne dörzsölt és gátlástalan sikerügyvéd, neki finomkodó és
házasságtörő felesége, legjobb barát, akivel az előbbi feleség csalja,
egy másik vonalon igazi nehézfiúk (a főnök itt vak, hogy mégis legyen
valamilyen tulajdonsága), és vannak piti külvárosi srácok, akik
közül majd elválik, hogy ki az igazi barát. Bár a film a zűrös
New Yorkban játszódik, mégis mintha egy kis faluban lennénk: mindenkiről
kiderül, hogy a másik eddig titokban tartott apja, titkos szeretője,
valamint nem az, aminek elsőre látszott. Az egész egy körmönfont,
de erőltetett forgatókönyvre épül, amit mi sem mutat jobban, mint
hogy a kulcsjelenet nem is
jöhetett volna létre, ha az amúgy ügyes-bátor-vagány-gyors főszereplő
srác egy kicsit is kitalálja, hogy mit akar mondani tulajdonképpen
(“Meg akarnak ölni!”), mielőtt ordítva verni kezdi
az ajtót.
De hogy
a jót se hagyjuk figyelmen kívül, a megerőszakolós jelenetet üvegtéglán
keresztül mutatni testvérek között is szép megoldás.
-Engra
Wing-
Hilary
és Jackie Hilary and Jackie
"Megrázóan
romantikus film egy zenész testvérpár életéről."
Érdekesen hangzik, különösen, amikor kiderül, hogy nem rock-zenészekről
van szó, és nem egy fiú és egy lány, hanem ét lánytestvér, Jacqueline
és Hilary Du Pré, "Hils és "Jacks" (ahogy egymást szólították) története.
"Jacks" csellista volt, és nagyon nagy tehetségnek számított, "Hils"
a fuvolát művelte egész jó szinten, gyakorlatilag sohasem futott
be, de nem ez számít. "Jacks" üstökösszerű életet élt,
hamar eljutott a csúcsra, ám a szörnyű kór, a sclerosis multiplex
(végzetes és sokoldalú leépülés) korán elragadta onnan, és az életből
is.
Ezt a
filmet elég nehéz más filmekhez hasonlítani egyedül talán a Ragyogj
(Shine) c. pár évvel ezelőtti sznob és felületes alkotás ötlik az
eszünkbe, amely mindent tudott, csak éppen egy művészt bemutatni
nem, ami azért buktató, ha azt vesszük, hogy miről akart szólni.
A
Hilary és Jackie egy külön világ, ami szerencsére magával ragadja
a nézőt. Egy aranyos fordulattal kezdődik ez a magával ragadás manőver.
A kis Hilary nagyon jól fuvolázott
kiskorukban, Jackie hozzá képest amatőr a cselló terén. A siker-központú
szülők, és persze elsősorban az anyuka, egy napon, amikor a kis
Jackie sírt, hogy őt nem akarják magukkal vinni felvilágosította,
hogy mit kell tennie. "Játssz te is olyan jól, mint Hilary és akkor
ilye esetekben, (versenyek, fellépések) te is velünk jöhetsz." Tényleg
megkapó, amikor a kis Jackie szinte a semmiből egyszerre csak elkezd
keményen gyakorolni, és megkapó az is, amikor egy vacsora során
látjuk, hogy a karján rakosgatja az ujjait, (akkor is gyakorol,
amikor nincs a kezében cselló). És a dolog átfordult, és
Jackie lett a jobb. Sok versenyt megnyertek együtt, de végül,
az egyik verseny után már Jackie lesz az abszolút sztár, a reményteljes
tehetség. Ekkor még félhetünk mondjuk attól, hogy az egész film
a rivalizálásról fog szólni, de nem, nem ez történik, és tényleg
nem látunk mást, csak két ember életét, nagyon közel ahhoz, ahogyan
a valóságban is megtörtént. Hilary egyébként akkor, amikor az anyja
nem akarta Jackie-t magukkal vinni, ragaszkodott a testvéréhez.
Sülve főve együtt jártak mindig, mindenhova. A film elején szerepel
is egy jelenet, ami akkor kicsit furcsán is veszi ki magát, túl
sokáig látjuk, ahogy a tengerparton rohangásznak, nevetgélnek, majd
megpillantanak egy ismeretlen nőalakot, akihez egyikük odamegy,
a nőalak mond
neki valamit, majd útjára engedi a kislányt. Elsőre azt hinnénk,
hogy egy béna, giccses gyerekfilm elejére csöppentünk, de amikor
ott áll a két kislány, és az ismeretlen nő, felmerül bennünk a kérdés,
(mert még nem tudjuk), melyik kislány az, aki oda fog menni hozzá,
mert nyilván ő lesz a felfedezőbb típusú, aki a nagyobb
karriert futja majd be a film során. Tulajdonképpen egy nagyon
árnyalt szereplő bemutatással van itt dolgunk, nem a két lány idilljét
kell végtelenül néznünk, hanem azt érezhetjük át, milyen nehéz megmondani
két kisgyerekről, hogy melyikükből ki lesz.
A
film aztán folyamatosan tarja ezt az árnyalt és érzékletes formáját,
egészen az utolsó percig, amely egy külön érdekes, (kicsit Men
In Black-es) befejezést kínál, amely végképp meghatóvá teszi
a filmet. Furcsa kaland ez a film, nem valószínű, hogy rendes esti
bulizásaink során olyan nagyon gyakran szóba kerülne, de amikor
kijövünk a moziból, kellemes az érzés, és ez annak köszönhető, hogy
nagyon szép a történet, és hogy finoman van megcsinálva. Furcsa
ezt mondani, hiszen nem egy vidám film, de ez van. Talán attól jó
ez a film, hogy nem szokványos, vagy/és attól, hogy a
zenéket tényleg egész rendesen adják benne elő, nem holmi
látványos amatőr stílusban, hanem tényleg finoman, így aki effektíve
tanultak zenét, azok is rendes élményben részesülnek. Nem látványos,
nem gyors, nem vidám film, de rendesen betölti fejünkben a teret,
mint valami jó zene, ami valahogy megmagyarázhatatlan, hogy miért
és hogyan is jó.
|