A Napster - mp3 nyáron-télen?
ítélet nov 7.-én

A NAPSTER internetes zenei fájl-csereberélgető szisztéma pere javában folyik a lemezkiadók szövetségével (RIAA) és feltétlenül precedens értékű lesz az eredménye. Amikor ezt majd kihirdetik, már mindenki csak annyit mondhat, hogy "hát igen, ez előrelátható volt", az alábbi kis cikkben azonban kihasználjuk az alkalmat, hogy még semmit nem lehet biztosan tudni, és egy laza szerkezetű becslést és jóslást szeretnénk végigfuttatni, hogy vajon mi lesz majd az internet tekintetében eddigi legnagyobb horderejű pernek a végeredménye.

Precedens értékű perek könnyen kialakulnak ha internetről van szó, jó lenne viszont tudni, hogy mitől olyan forradalmi dolog ez a Napster. Az amerikai törvényben van egy paragrafus, amit úgy hívnak, hogy a "Home Audio Recording Act", amely értelmében jogos dolog hangfelvételeinkről otthon másolatot készíteni saját felhasználás céljából. Ez a kis paragrafus most egészen komoly léptékűre nőtte ki magát, és ha a lemezkiadók érdekeit vesszük, egyből úgy tűnik, hogy elavult, hiszen a régi helyzet, hogy két-három srác egy délután "átveszi egymás CD-it" igencsak kitágult, és jelen pillanatban 32 millió "srác" teszi ezt, és nem is csak kettőjük-hármójuk cd-ivel, hanem az összes 32 millió "srác" teljes gyűjteményével. A csatamező a zenékhez való hozzáférés joga és a szerzői jogok megsértése közötti kitapinthatatlan vonalon húzódik meg.

Amit azonban ez a paragrafus (92-ben) első sorban ki akart szűrni, az a kalózkodás, tehát, jog nélküli értékesítés volt. De a Napster-re nem lehetett felkészülve, hiszen a Napster számára semmiféle nyereséggel nem jár a zenei fájlok csereberéje, a felhasználók egymás közt játsszák le a meccset, és pont ez a konfliktus lényege, hogy a Napster összeköti egymással a csereberélni vágyó emberkéket, mint ahogyan Shawn Fanning az egész programot azért hozta létre (a következményekkel nem törődve), hogy ő és a haverjai lazán csereberéljenek egymással.

A szolgáltatók mint olyanok érdekük szerint legszívesebben azt vennék, ha a fogyasztók mindent csak bérelnének tőlük, mint valami scifiben, a televíziós csatornáktól, a fogkrémig. és valahányszor valami "mozgás" történik egy háztartásban, akkor abból ők részesüljenek, pl. ha valaki kinyitja a hűtőt, akkor egyből megjelenjen egy összeg a hűtőt bérbe adó számláján, és mint egy hotel szobában lévő minibár esetében, és hogy ha az ember kivesz egy vajat, az is nyomban kiszámlázásra kerüljön. Ez a hozzáállás teljesen érthető és természetes, viszont a fogyasztóknak is ugyanígy megvan a maguk kis képe a fogyasztásról. Ez a kép pedig, akármilyen furcsa is, nem az, hogy "minden legyen ingyen ", hanem, hogy sok közül választhassanak, és a legjobb minőséget kedvező áron kapják, és ha valamit megvásároltak, akkor az legyen az övék teljesen és örökre.

A Napster probléma ott jön be, hogy az Internet (amint az eredetileg is várható volt) nemcsak arra használható, hogy az ember információkhoz jusson, mégpedig tartalomszolgáltatók oldalain keresztül, hanem arra is, hogy a felhasználók gépei egymással legyenek összekötve, és így tulajdonképpen a web nyilvánosságát kihagyva, "maguk közt" intézzék el a dolgot, amihez megintcsak kétség kívül joguk kell, hogy legyen. Hiszen, ha ez a jog nem teljesülne, megintcsak nagy fokú kiszolgáltatottságról beszélhetnénk, amikor a felhasználók fizetnek az internetes kapcsolatért, és csak olyan site-okat látogathatnának, amikből valaki másnak haszna van.
Ez utóbbi szitu a televízió esetében már rég bekövetkezett, de ez még az "interaktív" korszak előtti éra terméke, és most, hogy létezik az interaktív média, talán nem túlzást azt várni, hogy a felhasználói akár a szolgáltatók kihagyásával maguk is kommunikálhassanak.
Persze szükség van számos szolgáltatásra ahhoz, hogy valaki Napsterezzen, kell kapcsolat, (Internet előfizetés), és kell maga a Napster, ami szintén egy szolgáltatás, mint valami diszpécser-központ, ami a felhasználók PC-in tárolt fájlokat regisztrálja, illetve közvetíti (éppen itt jön be a jogi konfliktus).
A Napster remek másolata a Scour esetében pontosan megfigyelhető, hogy hogyan különül el a két különböző szféra, a nyilvános és a privát. Ha odalapozunk az oldalukra, kereshetünk mp3-akat, meg minden, csak általában a találatok száma egyenlő lesz a nullával. és akkor figyelmesek leszünk a nem is eldugott feliratra, hogy "próbáltad már a Scour Exchange-en (SX) a keresést?". és akkor letölthetsz egy programot, ugyanúgy és ugyanolyan gyorsan, mint a Napster esetén, és ugyanúgy pár percen belül, már kereshetsz is, és tátva marad a szád a találatok hihetetlen mennyisége láttán.
Az első, a nyilvános keresés az az eset, amikor a Scour abban asszisztál, hogy az interneten (különböző szervereken) elhelyezett esetleg illegálisan ott tartott fájlokat megtalálhassanak arra nem jogosult felhasználók. Ez az egész helyzet egy hatalmas jogsértés lenne, ha tényleg találnának jogdíjas anyagot. Mindenki bűnt követne el, az is aki feltette a szerverre, mert hiszen nyilvánosságra hozta, publikálta azt, és az is, aki letölti. Viszont a Scour Exchange használata esetén egy konkrét ember gépéről másolod át a fájlt, (és nem egy szerverről), és amikor a te gépedről tölt le valaki egy fájlt, akkor is más a helyzet, mert te nem "tetted fel" az internetre, a te géped a sajátod, egyszerűen csak valaki, akinek kell az a fájl, átveszi tőled, mintegy odamegy érte. Az egész technikai konstrukciót úgy nevezik, hogy "Peer-to-Peer", és ez az, ami úgy látszik, megváltoztatja most a világot. Jogi szépséghiba persze, hogy a központi diszpécser-szerver használata itt is ugyanúgy benne van a pakliban.

A zenéket kedvelő fiatalok órákat töltenek a gépeik előtt, és a kapcsolat sebességétől függően akár egészen sok zenét is megszerezhetnek, az USA-ban pl. a 800 körüli mennyiség az, ami egy átlagos diák készletében fellelhető, vagyis 800 darab szám! Ha azt vesszük, 80 album anyaga, vagy 800 single-é! Nem csoda tehát, hogy a lemezkiadók egyszerűen rosszul vannak ezektől a számoktól. Eközben a fiatalok, a kezdeti nagy lelkesedés után (amikor napi 80 zenét letöltöttek) átmennek nyugisba, és "csak" egyszerűen bekapcsolva hagyják a Napster-t, vagy Scour Exchange-et, amikor interneteznek, és egyrészt hagyják, hogy mások letöltsenek tőlük zenéket, (amit "upload" néven a program ugyanúgy jelez, mint amikor ők töltenek le), és a zenekeresgélést már "csak" a háttérben végzik. Például írnak egy dolgozatot, és közben beütik egy szám címét a keresésbe, majd később megmondják neki, hogy töltsön le. így nem csupán a saját zenéi közül válogathat, hanem olyan, mintha sok millió emberrel közös zenegyűjteményéből akarna előhalászni egy számot. A nagyobb amerikai egyetemeken már tárhely korlátozásokat vezetnek be, mert az iskolai szerverek egyszerre csak tele lettek mp3-as fájlokkal. és ez a sok-sok fájl a lemezkiadók számára abszolúte nem kívánatos szivárgás, sőt, csőtörés. Volt már ilyen régebben, amikor a rádiózás megjelent, akkor is mindenki rosszul volt a zene-bizniszben, hogy most akkor kikerülnek az éterbe a számok?

Kérdés, hogy ki fog ezentúl cd-t vásárolni, (ha ez így megy tovább és a Napster-t nem zárják be)? Vagyis, ahogy az Adatrablók c. filmben mondják, "miért fizetnél olyanért, amit megkaphatsz ingyen is?". általában abból indulunk ki ugyanis, hogy az mp3-as fájlok ugyanazt tartalmazzák, mint amit a cd-k. A digitális korszak kellős közepén merész dolog ilyet mondani, de amit mp3 formában letöltesz, az nagyon gyakran egyáltalán nem ugyanaz, mint az eredeti. Az eredeti, gyári CD-k előnye, ha figyelmesen megnézzük a gyakorlatot, nagyrészt továbbra is megmarad.

Tegyük fel, valaki Leftfield rajongó, és letöltötte az összes Leftfield számot. Egyenlő ez azzal, hogy megvan neki az összes Leftfield CD? Semmiképpen sem. Egy gyári CD, hologrammal, borítóval, blokkal, számlával, tokkal vonóval egészen más dolog, mint egy vagy egy csomó letöltött MP3, (csak erről nem igazán beszél senki).
Mi a különbség?
Egyrészt eleve a hangminőség is lehet különbség, hiszen különböző un. bit-rate-ekkel készülhetnek MP3-as tömörítések, pl. 128 vagy 160 vagy 192, de lehet 350 is ez a "bit-rate", és 350 sokkal jobb, mint a 128, és a 350-es kb. dupla akkora méretű fájl, mint a 128-as, így 350-es bit-rate-tel szinte alig lehet találkozni.
Másrészt, igencsak gyakori, hogy egy-egy szám nincs meg teljesen, igen, egyszerűen nincs meg teljes hosszban. Igen, hallgatod a letöltött számot, és egyszercsak vége, mielőtt a szám befejeződne. Ez úgy jön létre, hogy egy-egy fájl nagyon-nagyon sok emberhez eljut, értsd: nagyon sok másoláson, illetve letöltésen megy keresztül, és a letöltések esetleg meg is szakadhatnak, és ez pont elég ahhoz, hogy például egy millió ember közül, akiknek "megvan" egy szám, akár több, mint félmilliónak csonka formában legyen meg, ami azért "kicsit" szintén levesz a minőségből.

Harmadrészt: az MP3-as fájlokat elsősorban PC-iken hallgatják a fiatalok, ami azt jelenti, hogy minden egyes egyszerű műveletnél, amit a géppel végzünk, pl. egy sima scroll-olás, vagy fájlok másolása rendes kis recsegő hangokat kever bele a zenébe. Ehhez képest igazi felüdülést jelenthet, ha egy független hi-firől szól a zene, (és nem a komputerről), ami megintcsak CD formátumot jelent leginkább. A házilag mp3-omból "kiírt" CD-k azonban bármilyen hibát tartalmazhatnak, ami akár az írás során épül be, akár az eredeti mp3-as fájlokból csúszott be. és akkor a csomagolásról még nem is beszéltünk. Az egyetlen emberbarát felhasználást direkt MP3-as lejátszók jelenthetik, amely készülékek gyártói valószínűleg ugyanúgy "asszisztálnak" a magán-kalózkodásban, mint a Napster diszpécser-szervere. Lényeg, hogy ne feledjük, ahogyan a macskák Whiskast, a Napsterezők is gyári CD-ket vennének leginkább (és vesznek is, kb. 15 százalékkal többet, mint a rendes halandók).

Negyedrészt: itt van a fogyasztók és szolgáltatók közötti drasztikus különbség, hogy ugyanis, amíg a szolgáltató a kapitalizmus törvényeinek megfelelően 100%-os kontrolt szeretne a fogyasztó felett, addig a fogyasztó, noha kővel dobták meg, kenyeret küld vissza, és korántsem arra törekszik, hogy mindenhez ingyen jusson hozzá. Persze ez nem valami jótékony hajlam a fogyasztókban, hanem egy beépített mechanizmus. Amíg ugyanis a szolgáltatók egymással versenyeznek, a fogyasztók sem pihiznek a babérjaikon, és ők is egymással versengenek. Ha valaki vesz egy új autót, házat, PC-t, villanyborotvát, vagy ha csak egy komolyabb helyre megy el vacsorázni, akkor örül, és az eredeti és ősi vadászhajlamai ekkor elégülnek ki, hogyha fizet érte. Megvette, és az övé, amit kap. Vásárlás nélkül nincs igazi birtoklás, ez egyszerű pszichológiai tényező, mivel olyat akar magának mindenki, ami a többi fogyasztónak nincs, vagy pedig olyat, ami a többi fogyasztónak is "van" (mivel fizetett érte).
Ha minden fogyasztónak ingyen "megvan" egy szám mp3 formátumban, akkor annak beszerzése nem jelent vásárlói kielégülést, viszont, ne felejtsük, hogy az MP3 sosem egyelő egy gyári, hologramos CD-vel, és nem egyenlő például azért sem, mert nem kelet fizetnie érte.

Vegyünk egy egyszerű esetet, valaki a barátnőjének szeretne szülinapi ajándékot venni. Akkor mindenféle MP3-as fájlokat rámásol egy CD-re és ráírja a tetejére, hogy "neked"? vagy bemegy a boltba, és megveszi neki az egyik Leftfield albumot? A válasz egyértelmű.

A piac világa pontosan arról szól, hogy mindenki a "különbségért fizet". A no-name termékek, amikre pl. nincs ráírva a gyártó logója, olcsóbbak, pedig esetleg ugyanarról van szó. Vagy vannak a processzorok, amik "dobozosak", (gyári dobozban, és esetleg egy hologramos matricával, hogy "there is a pentium inside", amit rá lehet ragasztani a komputered dobozára, ez azért különbség. Vagy ha egy doboz Coca Cola-t kellene meginnod úgy, hogy a dobozán nincs semmi, megint egészen más érzés lenne.

Nem mondhatjuk, hogy a Napster hatása a zenei világra "nem vészes", de a kép mégsem annyira fekete-fehér, mint amilyennek elsőre tűnik. Ráadásul amit a kiadók veszítenek, az nem ugyanakkora összeg, mint amennyit a felhasználók nyernek, a többi letöltött zene pedig beilleszthető a promoció kategóriájába, mint ahogyan a Napster is ebben a formában szeretné működését legalizálni, (a rádió-csatornák és az MTV mellett egy új promociós médiaként).

Túl a veszteségeken viszont konkrét hosszú távú előnyök is jelentkeznének a kiadók és a zenei ipar számára.
Először is az történne, hogy az emberek kb. ezerszer annyi zenét hallgatnának saját felvételről, mint eddig. Ez azt is jelenti, hogy ezek az emberek sokkal több zenét ismernek, mint korábban, és ha egy CD-boltba betévednek, egyből tudják majd, hogy hova nyúljanak, és ne feledjük, hogy a Napsterezők 10-15 %-kal több CD-t vesznek, vagyis, minél több Napsterező, annál nagyobb eladási mutatók.

A mostani és jövőbeni (forradalom utáni) Napsterezők 5-10-15, de akár még 20 év múlva is egészen másképp fognak viszonyulni a zenékhez, mint ami most a felnőttek körében normális, vagyis 20 év múlva sokkal több aktív CD-vásárló lesz, mint most. A CD-eladások (némi átrendeződéssel) biztosan felvirágoznak, mint ahogy lényegében idén is ezt tették.

Ezzel együtt a mostani helyzethez képest a lemezkiadók valószínűleg kevesebb profittal tudnak majd működni, ami ott kezdődik, hogy a CD árak jelentős mértékben csökkennek majd, és a Napster előtti érát aranykorként lehet majd emlegetni a zenei ipar köreiben.

Még kellemetlenebb, ha a zenei ipar szempontjából nézzük, hogy ha ennyire költségkímélő módon lehet promotálni egy-egy új zenekart, akkor azt sok-sok új lemezkiadó cég is megteheti, és akár maguknak a zenekaroknak is lehet saját lemezkiadójuk.

A helyzet az, hogy a Napster pere körülbelül olyan jelentőségű, mint egykor a Berlini fal leomlása volt. De mint ahogy a fal esetében is történt, mindez csak egy folyamat kezdete, és persze mindenféle bonyolult konszolidálódásokra lehet számítani.

Mert ne feledjük, a Napster még nem tárta fel az összes lapját, hiszen ő még az egészen egy fillért sem keresett, és a jelenlegi célja "mindössze" a túlélés, és utána várja majd a különféle együttműködési ajánlatokat, mint ahogy a lemezkiadók is kíváncsiak lesznek arra, hogy miből és hogyan akar megélni a kis cég.

Végül pedig gondoljunk arra, hogy akár ez az egész "Home Audio Recording Act" is elszenvedhet különféle változtatásokat, és akkor pl. a Napster keze egyből tiszta lenne, de ilyen találgatásokba már butaság volna belemenni, hiszen a mi kis cikkünk csak a november 7.én, azaz az USA elnökválasztási napján, illetve a nagy októberi szocialista forradalom napján kihirdetendő ítéletre koncentrál, vagyis hogy a Napster-t be kell-e zárni, vagy (ahogy mi tippelünk) nem.

-zé-