"Good evening to y'all!" - (to you all) - ez egyáltalán nem egy rendes kifejezés, már ami a "y'all'-t illeti. A filmben ezt úgy fordították, hogy "nyávogás", és aki folyton "y'all"-ozott, nyávogott, az egy kezdő tévés nő volt, aki éppen egy helyi tévében kezdte el a munkásságát. A repülőgépen ült, és pont Bruce Willis mellett, aki nagyon híres "image consultant" volt, amit mostanában leginkább PR menedzsernek fordítanának, noha ez utóbbi már a kialakított, vagy legalább is kitalált "képet" terjeszti az adott személyről, cégről ill. termékről, amit valakinek először ki kell találnia, pl. egy "image consultant"-nak. A nő kérve kéri, hogy Bruce Willis adjon neki valami tanácsot, amiből mint pályakezdő profitálhat, és fura módon Willis, ezt meg is teszi, mégpedig ott helyben, és ingyen, vagyis olyat tett, milyet nem szokott. Egyébként elég jó tanácsokat ad, és javasolja, hogy a "y'all"-ozásról ne szokjon le, mert az egyenlő lene azzal, ha a nő saját magáról szokna le.
Aranyos kezdés, különösen mivel előre tudjuk, hogy mire megy ki a játék, hogy meg fog jelenni az a pufi kiskölyök, aki nem más, mint Bruce Willis 8 éves korában. A film nem vág bele a közepébe, hanem inkább jól elidőzik azon, hogy milyen ez a felnőtt Willis karakter. Ez, az igazat megvallva egészen jól is sikerül neki, még konkrétan élő személyeket is eszünkbe juttat. Rossz kapcsolat az apjával, semmire nem emlékszik szívesen a gyerekkorából, ezek mondjuk sima közhelyek, de a találmány ezután következik, az apja felhívja a figyelmét, hogy a padláson a cuccait néha átnézhetné. Ez egyszerűen tökéletes motívum, és nagyon jellemző a sikeres, és fiatal amerikai lakosság zömére, mármint a "cuccok a padláson". Amikor még egyetemisták, haza-hazalátogatnak, és meg-megnézik a személyes holmijaikat, régi fényképezőgép, könyvek, füzetek, képek, sportfelszerelések, stb. Aztán kikerülnek az egyetemről, és ara gondolnak, hogy egyszer, amikor majd saját helyen fognak lakni, a jókora dzsipjükkel egyszer elszállítják az összes "cuccot a padlásról", ami már nem is csupán a gyerekkorukat jelenti, hanem az egyetemi évek alatt a padlásra tett "ön-kegyeleti" látogatásokat. Képzeljünk egy hálaadást, amikor 3-4 napig otthon tartózkodik egy fiatal ember, ködös, hűvös késő-ősz, már majdnem karácsony, otthon minden a régi, csak persze mégsem. Délelőtt van, az illető srác valami kényelmes otthoni ruhában van, amit össze is lehet koszolni, és felmegy a padlásra, böngészni, és csak annyit mond, hogy "rendezgetem egy kicsit a cuccaimat a padláson". Persze ez több órát is igénybe vehet. Mindez, hogy valaki a saját emlékeiben böngészik, teljesen olyan, mintha egy, vagy esetleg egy-két korábbi önmaga pozitív értelemben vett sírja felett ácsorogna. Ilyenkor lehet átérezni, hogy az élet egy utazás, illetve egy trip, és érezni azt, hogy effektíve utazunk. Lényeg, hogy később aztán, amikor az egyetem után beindul a saját élete az embernek, egyre mélyebbre kerülnek ezek a cuccok a padláson, az elszállításuk tervezett időpontja pedig egyre távolabbra, és végül esetleg ott is maradnak örökbe.

Persze ez egy Walt Disney film, és ennek megfelelően a padlást nem is látjuk, csak egyetlen egyszer hallunk róla, és okosan tesszük, ha eszünkbe sem jut azt várni, hogy valami Eltűnt idők nyomában-t fogunk látni, (amivel egyébként nem is biztos, hogy jól járnánk). És mit látunk még Bruce Willis (Russ) felnőtt életéből? Látjuk természetesen, hogy van egy félig csaja, Amy, félig munkatársa, aki nemcsak jól néz ki, (Emily Mortimer alakítja), de teljesen aranyos is, szóval drukkolunk neki, hogy végképp összejöjjenek Russ-szal, illetve drukkolunk Russ-nak, mivel ő a főszereplő, hogy feleségül kapja a remek csajt. Emily Mortimer 71-ben született, a Notting Hill-ben láttuk eddig, valamit a Screem 3.-ban, amelyen belül is a Stab 3-ban ő alakítja Neve Campbell-t. Amy-nek van még egy jól kimunkált mondata a filmben, azt mondja ugyanis Russ-ra, hogy valahányszor már annyira seggfej, hogy ott akarja hagyni, mindig csinál valamit, ami miatt még ad neki a lány plusz öt percet.
Aztán elszabadul a pokol, és megjelenik a 8-éves Russ, alias "Rusty", és innentől gyakorlatilag "bla-bla-bla" majdnem egészen a közepes teljesítményt nyújtó film végéig.
Tudjuk, hogy mit beszélünk, amikor azt mondjuk, közepes, hiszen a Segítség, Felnőttem! (Big) c. Tom Hanks-es film elég jó viszonyítási alapot jelent, és ha az volt 10 pont, akkor ez biztosan nem annyi. Abban a fiatal Tom Hanks (a kis Josh) tesz egy túrát egy másik dimenzióban, hirtelen felnőtté, Tom Hanks-szé változik, de az agya ugyanaz marad, egy gyerek agy. A másik film, ami mint referencia felmerül, természetesen a Hatodik Érzék, hiszen ott is egy kiskölyökkel mászkál a nagy Willis, de ez egyedül azért érdekes, mert eddig életében nem játszott gyerekfőszereplő partnerrel, most meg már zsinórban ez a második, (persze Schwarzenegger-hez képest még bőven van mit behoznia).

A filmnek mindenesetre az a lényege, hogy hova tűnik a gyerek az emberből, mire felnő, és hova lesznek az "álmai", egy kutya, egy jó csaj, és egy pilóta állás. És noha ez egy igazi Walt Disney film, emlékezzünk meg arról, hogy Bruce Willis, azzal ellentétben, hogy "a legkommerszebb Hollywood-i" színészként van számon tartva menyi remek, illetve remek ötleten alapuló művész-, illetve művészi színvonalú filmben játszott csak az utóbbi időkben: Ötödik Elem, Hatodik Érzék, A Játékos, Bajnokok Reggelije, 12 Majom, Négy Szoba, és persze a Pulp Fiction, plussz a még mindig friss Bérgyilkos a Szomszédom. Korábban is szerepelt már vígjátékban, a hiúságok Máglyájában, (ami arról híres, hogy Melanie Griffith a forgatás alatt megoperáltatta a melleit, így elvileg a film bizonyos részeiben nagyobbak, mint máshol), de most aztán tényleg úgy tűnik, hogy a Die Hard sztár kőkemény mellkasában érző szív dobog, és hogy túl sok emberi van benne, és túlságosan jól megérti magát az olyan kísérletező és profi rendezőkkel, mint Besson, hogy a vígjáték és a románc műfaját elhanyagolja, vagy hogy ne kimagasló minőségű filmekhez vonzódjon, amilyen egyébként pl. a Die Hard is volt, nemcsak az Ötödik Elem.

Ez a film tehát nem nagy dobás, de működik, mert valahogy mégiscsak belegondol az ember abba, hogy mi volt neki az a "kutya, jó csaj, repülés" hármasa, és így utólag egy egész normális filmélményként lehet rá gondolni, az utólagon pedig azt értjük, hogy miután kiszellőzött az ember fejéből a sok-sok rémes Walt Disney filmzene.

-zé-