Scary Movie 2000
Horrorra akadva avagy Tudom, kit ettél tavaly nyárson

A Csapnivaló viszonylag hamar ráharapott a tini-horrorok műfajára, de azóta is mindössze három témába vágó filmet sikerült kedvelnünk, a Még Mindig Tudom Mit Tettél Tavaly Nyáron-t, A Sikoly-okat és a Blair Witch Project-et. Az olyan filmek, mint a Rémségek Könyve például nem kerültek be valamennyire is a kedvelt filmjeink közé.

Úgy látszik tehát, hogy van valami határvonal, valami, amit most még nem igazán látni, de ami később (egy-két év múlva) esetleg már nyilvánvaló lesz. Ez a határvonal választja el a jó és rossz tini-horrorokat. De tényleg, mi lehet ez? Akármilyen szárazon is hangzik, de a túléléshez hasznos információk meglétét jelölnénk meg első számú tényezőként, és persze itt nem arra gondolunk, hogy egy horrorfilmet hogyan lehet túlélni, hanem hogy az életben hogyan lehet boldogulni. És persze nem is mint egyfajta "receptre" gondolunk, hanem egyszerűen életből vett jelenetekre, amiket ha átélünk, tapasztaltabbak leszünk. A legtöbb film tartalmaz ilyet, és a legtöbb filmet pont azért szeretjük, mert tartalmaz ilyet. Például a Kegyetlen Játékokban Sebastian ott várja Annette-et a mozgólépcsőnél, és elhangzik a remek kis párbeszéd, hogy "paff vagyok..., én meg szerelmes ...", vagy amikor a Men In Black-ben Will Smith megkéri Tommy Lee-t, hogy ne villantsa már szét szegény Linda Fiorentino agyát annyiszor, vagy amikor Edward Norton arról panaszkodik a Harcosok Klubjában, hogy mennyit kel utazgatnia, vagy amikor a Part végén Leonardo DiCaprio unottan pötyögtet a komputeren. Ezek a jelenetek apró pici példák, és mindegyik olyan, hogy valamit átélünk anélkül, hogy velünk is konkrétan megtörtént volna, mégis, a moziból kijövet már olyan, mintha velünk történt volna meg. Nem az egész film, csak bizonyos pillanatok.

A tini-horrorok feltehetően a bulizás 90-es, 00-ás évekre jellemző sajátosságain alapul. Azon, hogy "mindenféle nem unalmas dolgok történnek", és hogy "látszólag indokolatlanul vagyunk nyitottak ezekre a nem unalmas dolgokra". Amikor a tévéreklámokban (kivéve a Fantát) arról van szó, hogy "buli", az a dolog közelébe nem ér a valóságnak. A valóság ugyanis unalmas, az emberek mindig bulizni akarnak, csak nem mindig "alakul ki", olyan, mint egy "légy résen" játék, mindig bulizni akarsz, ritkán jön össze, de akkor jó, ha észre veszed, mert ki is lehet hagyni. A legtöbb un. "bulizás" tehát inkább minősül szeánsznak, vagy bulizás-kísérletnek. A tévében ez senkit nem érdekel, mert ott azt sugalmazzák, hogy te mindig bulizol, és mindig egyformán, (innen jön talán a 00-ás éveknek a Leftfield klipek világát idéző kendős divatja, miszerint a fiatalok munkát végeznek a bulizás érdekében és során, és így ők egyfajta "munkás-osztály".

A Scary Movie nemcsak azért kiemelkedő jelentőségű film, mert minden idők legsikeresebb fekete rendező által készített mozifilmje, (az USA-ban a nyitó hétvégén 42 milliót csinált a 19 milliós költségvetésű film, és július közepe óta 154 milliót összesen, ezzel megelőzve a Blair Witch Project-et is), hanem mert az első tini-horror paródia.

Ezt a szót, persze, hogy "paródia", érdemes közelebbről megnézni, hiszen egyrészt igaz, hogy az Airplane és a Csupasz Pisztoly színvonalán valósít meg parodizálást, (ami miatt le a kalappal, de tényleg), másrészt viszont arról is szó van, hogy eddig a legkísérletibb, vagy legextrémebb műfaj a tini-horror volt, és ez a paródia-film ezt a műfajt meghaladja, (különben humor nem is igen jöhetett volna létre). Tömören egy rekord filmről van szó, amelyben a Wyans testvérek megmutatják nekünk, hogy hogyan kell igazán tini-horrort nézni. Ami a Wyans-eket illeti, az idei MTV Video Music Awards-on ők voltak a házigazdák, és nem igazán voltak szimpatikusak, tehát ezt a filmet minden pozitív várakozás nélkül sikerült megnéznünk. Visszatérve, a lecke, amit adtak nekünk az az, hogy a tini-horrorokat bulizás közben, illetve a bulizás állapotában érdemes nézni. HA így tesszük, akkor a horrorból is humor lesz, és ők biztosan így tették, mint igazi haladók, hiszen hogyan másképp találhattak volna ki ennyi remekbeszabott, betépett poént.

A film különlegessége még, hogy nincsenek benne konkrétan bemutatott gyilkosságok, tehát pont azt az általában szükséges rosszat hagyták ki, amit nem igazán kedveltünk a tini-horrorokban, és mégis, hiába nem látjuk a konkrét és prózai gyilkosságok konkrét pillanatait, a filmben a feszültség akkor is folyamatos. Nem vérfagyasztó, (hálistennek), de azért tök izgi. Van azonban pár gusztustalan rész, ami péniszt tartalmaz, de ezekért, ahogy a South Parkban mondják (hibáztassuk Kanadát), hibáztassuk a Farelli fivéreket, akik elvetették a sulykot, és a vígjátékok elengedhetetlen elemévé tették a gusztustalanságok legalább egyszeri alkalmazását egy-egy filmen belül.

A film a moziból kijövet is többet ad a tini-horroroknál, a kicsit kiradírozott agy helyett, igazán kellemes és vicces állapot az uralkodó. Kreatív, jó stílusú és kellemes film - a műfaj iránt érdeklődők számára.

-zé-