Nem is tudjuk, jó-e, ha egy film elején azt olvassuk: Ralph Fiennes. Angol Beteg, Bosszúállók, Schindler második listája, szinte úgy tűnik, hogy egyedül a pompás Strange Days miatt kedveljük, és még esetleg adjuk hozzá a Quiz Show-t, amiben szintén jó volt.
Az Egy Kapcsolat Vége nagyon jó filmcím, a néző alig várja, hogy elkezdődjön, Ralph Fiennes neve azonban máris emlékeztet minket arra, hogy ez a film inkább szenvedős, apróbb árnyalatokon függő, kicsit sematikus film lesz, ahelyett, hogy valami nagy kalandba csöppentene minket. Ez az érzés persze abszolút szubjektív, másrészt nyilván nem Ralph-ben van a hiba, inkább a filmesekben, akik egy sematikus hangszerként használják őt, mint a filmvászon angol fiatalemberét. 
Neil Jordan a Síró Játék rendezője, új filmjétől várhatjuk, hogy valami izgalmasat produkál a számunkra, hiszen a Síró Játék is tudott valamit. Azóta (1992) ez az ötödik filmje, és közben leginkább az Interjú egy Vámpírral-ra emlékezünk, már amennyire. A Síró Játék, minek is tagadni, a film előjátékától lett olyan jó, amilyen, Forest Whitaker és Stephen Rea túszbarátkozása és a szökés nélkül, nem lett volna semmi izgalmas abban, hogy egy férfi, Fergus, (Stephen Rea) összejön egy nővel, aki nem is annyira nő. A poént ez az előtörténet hordozza, az IRA katona és az angol katona barátsága, na és az, hogy Dil, a transzvesztita fotóját és címét Fergus pont Forest Whitaker-től kapta. Ez így már egy kerek és kalandos történet, amiben bőven van élet. A forgatókönyv írással fogalakozó filmesek egyébként csak elismeréssel tudnak beszélni a Síró Játék forgatókönyvéről, mondván, hogy olyan megdöbbentően világos és tiszta és koncentrált forgatókönyv, amilyet a legtöbb író magának szeretne. 
Hét évvel később, 99-ben aztán elkészült az Egy Kapcsolat Vége, vajon mit találunk meg a "régi" Neil Jordan-ból, vajon mennyiben éri utol, vagy haladja meg ez az új film előző rekordját? 

Nem biztos persze, hogy egyáltalán össze kell a két filmet hasonlítani, de amikor a film elkezdődik, és kiderül, hogy a második világháború idején járunk, egyetlen reménysugarunk az, hogy Neil Jordan esetleg kihoz belőle valamit, amire nem is gondoltunk volna, hiszen amúgy, ha szerelmi történetről van szó, (tehát nem konkrétan a háborúról), ostobaságnak tűnik egy ilyen régi korba helyezni a történetet, és valahányszor ezt teszi valaki, azzal gyanúsítható, hogy a korabeli ruhákba szerelmes, harisnyák, kalapok, fűzők, stb. 
Más okunk is van a Síró Játék után sóvárogni, ugyanis az Egy Kapcsolat Vége is egy némiképp pikáns szerelmi viszonyt ábrázol. Ez a pikantéria pedig szemlátomást a film alapját képezi. Lássuk tömören, hogy miről is van szó. Stephen Rea ezúttal nem örököl egy kapcsolatot, mint azt Forest Whitakertől tette a Síró Játékban, hanem most ő az, akitől örökölnek. Ralph Fiennes a széparcú csábító szerepét ölti, hiszen viszonyt kezd Rea (Henry Miles) asszonyával, Sarah-val, akit Julianne Moore személyesít meg. A pikantéria ott jön a képbe, amikor Henry Miles fel akar fogadni egy magándetektívet, mert érzi, hogy megcsalja őt Sarah. Henry helyett végül Ralph Fiennes (Maurice Bendrix) lesz az, aki felbéreli a nyomozót, ebben pedig az lesz a pikáns, hogy Maurice dettó ugyanolyan féltékeny lesz, mint amilyen Henry. Kezdetben, persze élvezi a helyzetet, hogy ha a nyomozás lehangoló eredménnyel is jár, neki akkor sem lesz oka panaszra, hiszen 99 százalék, hogy éppen ő az, akivel szegény vesztes Henry-t megcsalja Sarah. 
Kár, hogy nem 100%, mert ez az egy pici százalék végtelen nagyra duzzad Maurice barátunk fejében, és ahelyett, hogy élvezné az életet Sarah-val, szinte máris Henry-vel érez közösséget, mint megcsalt férfival. 
 
 
 
 
 
 

INTERCOM